Movie Tank

30 várva várt film 2015-ből - 1. rész: 30-21

2014. december 30. - Sparrow

Most, hogy túl vagyunk az évösszegzésen, eljött az ideje, hogy elkezdjünk kacsingatni a hamarosan ránk köszöntő 2015 felé. Megmondom őszintén, alaposan átfutottam a jelenleg ismert premiereket, és meglehetősen kevés igazán érdekes címet találtam, de bízom benne, hogy 2015 végül képes lesz meglepetést okozni a filmfelhozatal terén. Azért csak sikerült 30 igazán érdekesnek ígérkező címet összeszednem, amiket aztán rangsoroltam aszerint, hogy mennyire várom őket. A lista három részletben fog felkerülni, hogy korbácsoljam a kíváncsiságotokat.

Íme az első adag, értelemszerűen az utolsó tízes:

30. A fantasztikus négyes/The Fantastic Four

Őszinte leszek és bevallom, hogy úgy istenigazából nem mozgatja meg a fantáziámat ez a produkció. Talán majd amikor megérkezik az első előzetes, megváltozik a helyzet. A listára végül azért került fel, mert képregények iránti szeretetem miatt mindig nyitott vagyok az új Marvel-filmekre, továbbá az sem elhanyagolandó, hogy a rendező az a Josh Trank, aki a meglepően jó Az erő krónikáját szállította 2012-ben.

f4.jpeg

 

29. Spectre

James Bond nem az én világom. Annyira nem, hogy még egy olyan részét sem láttam a franchisenak, ami igazán tetszett volna, pedig megnéztem a Sean Connery-éra alkotásait, Pierce Brosnan akciózásait, és az új Daniel Craig-filmeket is, hiszen a rajongók legjobb tudomásom szerint ezeket szokták igazán szeretni. Nekem azonban ezek sem jöttek be túlzottan, igen, még a Skyfall sem nyűgözött le. Ám nem szűnök meg reménykedni a változásban, abban, hogy érkezik majd egy Bond-film, ami végre engem is megtalál magának. Lehet, hogy a Spectre lesz az.

spectre.jpg

 

28. Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész/The Hunger Games: Mockingjay - Part 2

A legutóbbi rész nem nyűgözött le, be is került az év végi összegzés csalódásai közé, ám még így is 2-1 arányban képviselik a szériát jó, illetve nem jó filmek, így azért merem, ha nem is nagyon, de azért valamennyire várni a befejező alkotást. Valószínűsíthetően egy tömény akciófilmet fogunk látni, ám jó rendezés és szép látvány esetén ennek talán még örülni is fogunk.

hunger2.png

 

27. Tomorrowland

Akit George Clooney szerepeltetése nem győz meg, az vessen egy pillantást a rendező nevére. Brad Bird miatt mindenképpen figyelmet fog érdemelni a produkció, hiszen az úriember korábban olyan Pixar-filmeket dirigált, mint A hihetetlen család és a L'ecsó, néhány éve pedig az élőszereplős vizeken is bizonyította rátermettségét, hiszen a Mission: Impossible - Fantom protokoll című alkotás képében az új évezred egyik legütősebb akciófilmjét tette le az asztalra.

tomorrowland.jpg

 

26. Everest

Hegymászós túlélőfilm lesz, de ennél többet még nem nagyon lehet tudni róla. Baltasar Kormákur rendező neve azért megbecsülendő, továbbá ne feledjük, hogy a főszerepben az a Jake Gyllenhaal lesz látható, aki már jó ideje odafigyel arra, hogy ne adja szarhoz a nevét. Egy megindító, de a szentimentalizmust túlzásba nem vivő drámát várok az emberi kitartással a középpontban.

everest.jpg

 

25. Elrabolva 3/Taken 3

A brutálisan jó első rész után érkezett egy szórakoztató, ámde teljesen fölösleges folytatás, ami nem tudott semmi újat hozzátenni Bryan Mills történetéhez. Januárban befut a trilógia befejező része, ami az előzetes alapján egészen ütős mozinak ígérkezik. Ezúttal nem elrablásról, hanem menekülős-bosszúállós kalandról lesz szó, Liam Neeson pedig minden bizonnyal ismét szétrúg jó néhány segget.

taken3_b1_online.jpg

 

24. Ted 2

Seth MacFarlane visszatér száz százalékig suttyó plüssmackójával és az ökörködésre gond nélkül kapható Mark Wahlberggel. A női főszerepben Mila Kunis helyett ezúttal Amanda Seyfried fogja meresztgetni meglehetősen túlméretezett szemgolyóit. Remélhetőleg egy, az első részhez hasonlóan őrült, szórakoztató, és szégyentelenül bunkó vígjátékot fogunk látni.

ted2.jpeg

 

23. Jurassic World

Nem fogom szépíteni a dolgot, a nemrég napvilágot látott első előzetes nem győzött meg. Viszont emiatt nem lankadok, hiszen egészséges férfiemberhez méltó módon én is rendelkezek egy dinókedvelő gyermeki énnel, aki már nagyon szeretné látni a nagyszerű, fantasztikus látvánnyal operáló Jurassic Park legújabb folytatását. A Park World-re cserélése nagyszabású felépítést sugall, a CGI remélhetőleg formálódik még egy kicsit a bemutatóig, Chris Pratt pedig továbbra is szimpatikus csóka, bár karaktere eléggé sablonosnak tűnik így elsőre.

jurassic_world.jpg

 

22. Terminator Genisys

Az első előzetes alapján inkább tűnik valamiféle paródiának ez a film, mintsem a megtépázott méltóságú franchise következő részének, ám tény és való, paródiának valószínűleg jó lesz. És most nem ironizálok, mert hogyha a kész mű hozza azt, amit a trailer sugall, tehát egy képkockáját sem veszi komolyan, akkor bizony, elképzelhető, hogy remek szórakozásban lesz részünk. Arnold puffogtatja lejárt szavatosságú, de még mindig jóízű egysorosait, Emilia Clarke pedig igyekszik bemutatni, hogy nem csak szőkén tud maradandót nyújtani. Az mondjuk kissé aggasztó, hogy már a legelső poszter is a főszereplőnő fenekére fókuszál, mintha egyéb értelmes közlendője nem lenne...

terminator.jpg

 

21. Mortdecai

Én magam sem tudom, miért várom ezt a produkciót. Amikor először találkoztam az előzetessel, szöget ütött a fejembe a dolog, úgy érzem, hogy talán az év egyik nagy meglepetését hozhatja Johnny Depp legújabb ökörködése. Érdekes, pörgős, vicces, könnyed szórakozásra számítok.

mortdecai.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr757012931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.30. 15:39:21

Rengeteg filmes hírt és beharangozót olvastam a jövő évre tekintve és a filmipar önismétlése és ötlettelensége szerintem 2015-ben éri majd el a csúcspontot. Szinte minden második film valamilyen kapcsolódási pont lesz egy korábbi alkotáshoz (reboot, remake, prequel, sequel stb.) és az "eredeti" koncepcióval operáló filmek között is kevés olyan van ami felkeltette volna az érdeklődésemet. Kb. 7-8 olyan produkció van a 2015-ös termésből, amire rá tudnám mondani előzetesen, hogy érdekel. A jövő év szerintem inkább a kisebb, függetlenebb, eldugottabb gyöngyszemek éve lesz. Európa, Ázsia és Ausztrália számára itt a nagy lehetőség, hogy filmes fronton felmossa Hollywood-dal a padlót.

protézisesh 2014.12.30. 16:42:51

Ezt a seth akarkit miert sztaroljak ennyire? Eddig csak szar filmjei voltak, akar a buta medve, akar a vadmyugati meghalós... :(

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.30. 16:59:52

@protézisesh: Elsősorban a Family Guy miatt. Annak is hasonló a humora, mint a két mozifilmjének, de kétségtelenül sikeres rajzfilmsorozatról van szó, amivel berobbant a köztudatba.

Túrós (törölt) 2014.12.30. 20:15:15

azért ez az új terminátor egy elmebeteg kutyulás lesz az biztos
süti beállítások módosítása