Chris Columbus kettő egészen remek film ledirigálását követően távozott a franchise éléről. Helyére Alfonso Cuarón érkezett, aki ritkán rendez filmet, de amikor elfoglalja a Director feliratú széket, rendszerint maradandót alkot. A forgatókönyvet ezúttal is Steve Kloves szállította, a főszereplők pedig látványosan nagyot nőttek A titkok kamrája óta.
Ahogy a film színvonala is emelkedett az előző alkotás szintén nem gyenge teljesítményéhez képest.
Harry Potter (Daniel Radcliffe) a tanév kezdete előtt ismételten Dursleyéknél sínylődik, és egy súlyos sértegetések lavinájába torkolló látogatás eredményeképpen megszegi a Roxfort szabályzatát, és bosszúból varázserejéhez nyúl az iskola falain kívül. A büntetés azonban elmarad, sőt, a mágiaügyi miniszter kifejezetten segítőkészen áll a nagynénje házát dühösen elhagyó fiúhoz. Hamarosan kiderül, hogy Harry veszélyben van, hiszen megszökött az Azkaban börtönből Sirius Black (Gary Oldman), aki annak idején a főhős szüleinek barátja volt, de elárulta őket Voldemortnak, és végül ez eredményezte halálukat. Harry megkezdi harmadik tanévét a Roxfortban, amely során Lupin professzor (David Thewlis) segítségével igyekszik felvértezni magát az iskola környezetét elárasztó azkabani őrök, a boldogságot magukba szívó dementorok ellen, miközben Sirius Black iránt érzett dühe és gyűlölete egyre nő.
Steve Kloves forgatókönyvére ezúttal sem lehet komoly panaszunk. Az író precízen viszi bele Rowling harmadik könyvének új elemeit a történetbe. Gondos figyelmet fordít Csikócsőrre, Hagrid hippogriffjére, aki kapcsán különösen erős drámai szál bontakozik ki a filmben. Emellett Kloves ügyesen hozza be a sztoriba a dementorokat és az ellenük felhasználható patrónusbűbájt - ami által sikerül többet foglalkoznia Harry múltjával és szüleinek emlékével -, Lupin professzor tragikus vonulatát, és Sirius Black karakterét is. Fontos szerep jut a rejtélyes Peter Pettigrew-nak is, akihez a franchise egyik legütősebb fordulata fűződik. A cselekményvezetés többnyire elejétől a végéig izgalmas és érdekes, az időutazós finálé pedig kifejezetten lenyűgöző.
Alfonso Cuarón kiválóan helytáll a rendezői székben. Columbus is jó filmeket csinált, de az új direktor képes az első két résznél jóval összetettebb, és ezáltal kirobbanóbb élményt adni a nézők számára. A rendező a műben nyújtott munkájának fő vonása az a rendkívül erőteljes módszer, amelynek keretein belül a poénosnak, könnyednek induló képsorokat fokozatosan átviszi rémisztő, drámai erővel bíró jelenetekbe. Ettől a remekbe szabott kettősségtől válik Az azkabani fogoly igazán maradandó élménnyé. Cuarón jelenetkoreográfiái minden esetben kiválóak, a karmester ugyanis elsőosztályú tálalásban, kiváló hangulati körítéssel prezentálja a dementorokat, Hagrid érzelmes mellékszálát, az időutazós finálét, és igazából az alkotás minden egyéb momentumát is.
A látványvilág ezúttal is elsőosztályú. A dementorok viszik a prímet, ezek a félelmetes lények ugyanis kifejezetten horrorisztikusnak mondható betételemei a filmnek, egyszerűen királyul néznek ki. A vérfarkas szintén eléggé ijesztőre sikerült. Csikócsőr gyönyörű, kreatívan kidolgozott mágikus lény. Az effektek nagyszerűek, a különböző átalakulások bemutatása maradéktalanul hiteles. A zenei aláfestést ezúttal is John Williams biztosítja, akiben ezúttal sincs lehetőségünk csalódni.
A három főszereplő ezúttal már kifejezetten nagyszerű teljesítményt nyújt. Daniel Radcliffe ekkorra már maradéktalanul megérett Harry Potter szerepére, Emma Watson is hiteles, és Rupert Grintre sem lehet komoly panaszunk. A felnőtt gárda tagjait nézve elmondható, hogy Alan Rickman ezúttal kapott néhány vetélytársat, név szerint David Thewlist és Gary Oldmant, akik mindketten elsőosztályú produktumot prezentálnak.
A Harry Potter és az azkabani fogoly a franchise kiemelkedő alkotása, úgy is mondhatjuk, hogy egyértelműen a széria legjobb darabja. 9/10.
