A kisebb pihenőről visszatérő Egy levegővel rovatban ezúttal kettő Stephen King-adaptációról lesz szó. Érdekesség, hogy mindkettőt Rob Reiner rendezte.

Tortúra (1990)

Paul Sheldon (James Caan) világhírű regényíró, aki az elképesztően nagy rajongásnak örvendő Misery-sorozat szerzője (A film eredeti címe is Misery. Miserynek hívják a regénysorozat főhősnőjét, de maga a szó tortúrát, szenvedést jelent). Miután a férfi megunja, hogy kizárólag ennek a szériának él, elhatározza, hogy befejezi a történetet, megöli főhősnőjét. Épp befejezi a kéziratot, és indulna a kiadójához, ám mostoha az idő, megcsúszik a havas úton, és súlyos autóbalesetet szenved. Azonban a "véletlenül" arra járó Annie Wilkes (Kathy Bates) megmenti, és hazaviszi magához Pault, majd ápolni kezdi az író szilánkosra tört lábait. Annie nagy rajongója főhősünk könyveinek, és természetesen hálából csak annyit vár el, hogy elolvashassa a vadonatúj kéziratot. És itt kezdődnek a gondok. És a gondok megjelenésével egy időben az egyik legfeszültebb Stephen King-adaptáció beránt minket az események sűrűjébe, hiszen a Tortúra a rövid bevezetés után fokozni kezdi az izgalmakat, kihasználja a Paul törött lábaiból, és a havas időből adódó bezártságérzetet, mindeközben pedig mesterien mutatja be a pszichopata Annie mosolygós álcájának leválását. Egy valódi szörnyeteg kel életre a képernyőn, a karakter elképesztően jól van megírva, igazi King-színvonal. Nem olvastam az eredeti regényt (de elfogom), de William Goldman forgatókönyvíró minden jel szerint pazarul adaptálta a Sheldon-fanatikus ápolónő figuráját. Nemes egyszerűséggel lenyűgöző. Kathy Bates megérdemelte az Oscart, hiszen maradandót, valósággal hátborzongatót alakít. James Caan játéka is tetszett, hiszen a színész pazarul adja át Paul hidegvérűségét. Tiszteletet érzünk a főhős iránt, amiért végig megőrzi hidegvérét, és nem esik pánikba. Remek film, ami igazán hátborzongató élménnyel ajándékozza meg nézőjét. 8,5/10. 

Állj mellém! (1986)

A történet ezúttal négy kisfiúról szól. Jó barátok, és amikor értesülnek róla, hogy valahol az erdőben egyik kortársuk hullája hever, elindulnak megkeresni a tetemet, hogy megtalálókként híressé váljanak. Igazán magával ragadó dráma kerekedik ki ebből az egyszerű, de sok lehetőséggel szolgáló alapötletből. Ezt a könyvet sem olvastam, de biztosan nagyon jó, és a forgatókönyv is egészen ütősre sikeredett. Néha belaposodik a történet, és eleinte kissé nehézkesen indul be a cselekmény, de összességében abszolút dicsérendő a szkript. A pozitívumok legfontosabbika a gyerekek ábrázolása. Nem idegesítőek a főszereplők, hanem egyenesen szimpatikusak, és ez nyilván Kingnek köszönhető. Nem erőltetett, vélt divatnak megfelelő személyiséggel rendelkeznek a figurák, hanem valóságos, hihető jellemrajzot kapnak. A gyerekkort lassacskán elhagyó fiúk ők, akik éppen átesnek a kötelező, meghatározó gyerekkori kínokon, és elindulnak azon az úton, amiről többé már nem térhetnek le. Ez utóbbi tényt az egyik srác felnőtt énjének narrációja erősíti meg a mű végén. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy erősödik a dráma, végül pedig eljutunk az egészen katartikus fináléig, ahol igazából nem történik túl sok minden, ami viszont igen, az csontig megráz minket. Az egész amolyan kisgyerekkori, rejtett tragédia, ami előrevetíti a felnőttkor árnyait. A gyerekszínészek ügyesen lettek összeválogatva, mind a négyen jól alakítanak, de leginkább Wil Wheaton és River Phoenix emelkedik ki. Negatív szerepben feltűnik Kiefer Sutherland, aki jól hozza a figurát, és még John Cusack is tiszteletét teszi néhány jelenet erejéig. Kifejezetten fontos ifjúsági történet az Állj mellém!, amelynek igazi lényegét valószínűleg pont az ifjak nem képesek megérteni, hiszen a látottak hiteles feldolgozása érettebb gondolkodást igényel. 8/10.