Movie Tank

Végjáték ( 2013 )

2013. november 08. - Sparrow

Egyszer volt, hol nem volt, létezett egy zuglói lakótelep, ahol egyik napról a másikra elszaporodtak a hangyák. De nem ám a barátságos millió/cipőtalp méretű jószágok voltak ezek, hanem egy teljesen új, mutáns, óriásméretű faj. Amikor a lakótelepen lévő panelházak közös gondnoktanácsának vezetője, Graff Józsi szembesült az eddig ismeretlen fenyegetéssel, gondolkodás nélkül kihívta a rovarirtókat. Évekig tartó, ádáz harc kezdődött a szakemberek, és a szívós dögök között, ám végül a hangyairtók szigorúan titkos, csak a legsürgősebb esetekhez riasztandó elit egységének vezetője, Rackham Pista halált megvető bátorságról tanúbizonyságot téve, egy szál, rovarirtósprayyel töltött puskával bevetette magát a dögök fészekrakóhelyeként szolgáló alagsorba, és véget vetett a nehéz időknek. A zuglói lakótelep lakosai végre nyugodtan hajthatták álomra a fejüket, csakhogy Graff Józsi, és a gondnoktanács többi tagja mindenképpen megakarta előzni az esetleges következő inváziót. Elhatározták, hogy a felnövekvő zuglói gyerekeket is kiképezik a hangyairtásra, hiszen minden felnőtt, érett, kifejlett személyiséggel rendelkező férfi eltűnt a kerületből. Így került a képbe a biológiából bukásra álló Wiggin Ender Peti, a zuglói panelházak utolsó reménysége.

Enders-Game-Battle-Room.jpg

Rendkívül ellentmondásos filmélménnyel gazdagodva jöttem ki a moziból, miután tegnap megtekintettem az Orson Scott Card alapműnek tekintendő regényéből készült mozgóképes adaptációt, a Végjátékot. Ha röviden akarok fogalmazni, akkor elég, ha annyit írok, hogy a produkció legnagyobb negatívumából következik a végső, elképesztő erejű katarzis. Ami miatt száz percig fogod a fejed, az a legelengedhetetlenebb eleme a történetnek ahhoz, hogy végül tátott szájjal, zseniálisan megerőszakolt erkölccsel, vérben fetrengő gyermeki énnel lépj ki végül a teremből. Gavin Hood rendezése, pusztító erejű fináléjával ugyanis kísérletet tesz arra, hogy megölje benned a gyermeket, aki még mindig a régi, fekete-fehér álmok világában él.

Lássuk, mi is az, ami miatt végig fogjuk a fejünket, hiszen nem tudjuk, hogy mennyire fontos lesz később! Ez az, hogy... ( a bekezdés további részében úgy írok, mintha nem ismerném a filmvégi fordulatot és az abból eredő, letaglózó katarzist, hogy átérezzétek, milyen lehet a film nézése közben tapasztalni az alábbiakban kitárgyalt finomságokat ). Tehát, a lényeg az, hogy a történet alapjaiban véve logikátlan, kínos, és idegesítő. A lényeg ugye az, hogy Dr. Jones és cimborái totál be vannak gombázva a ténytől, hogy a hangyoknak nevezett földönkívüli lények bármikor visszatérhetnek a Földre, hogy megbosszulják korábbi vereségüket. Ezért elkezdenek 13-14 éves gyerekeket kiképezni a lehető legkomolyabb, felnőtt férfiak számára is megerőltető körülmények között, merthogy a gyerekek fajunk utolsó reménységei. És innen jön a kérdés, ami a 114 perces játékidő nagy részében olyan szinten baszkurálja az agyunkat, hogy egy idő után ingert érzünk a spontán gutaütésre. MIÉRT A GYEREKEK?!! Egy szóval sem magyarázzák meg nekünk, hogy miért is létfontosságú kisgyerekeket kiképezni a galaktikus háborúra. Hová lettek a felnőtt férfi katonák? Nem tudjuk meg. Miért is olyan nagy reménység Ender? Nem tudjuk meg. Mert jó stratéga? Ne mondják már nekem, hogy egy tizennégy év körüli szarosnál nincs jobb felnőtt parancsnokjelölt? Miért megy sírva az admirálisasszony Han Solohoz azzal, hogy baszkikám, régen háborús bűn volt gyerekeket toborozni, amikor elvileg ez a bevett harcászai módszer ebben a rendszerben? Nem tudjuk meg. Miért dicsőítik a háborút, a hadviselést, és a népirtást a filmben? Nem tudjuk meg. És a tény, hogy itt kisfiúknak és egy kislánynak kell szurkolnunk, hogy egy csapat általános iskolás megy megmenteni a bolygót, mindenféle magyarázatot mellékelve, olyan szinten irritálja a logikai érzékünket, hogy néha elgondolkodunk azon, hogy az eredeti regény mitől lehet akkora alapmű ( persze, nyilván csak azok, akik nem ismerik a Card-művet ). Nem az a baj, hogy rosszak a gyerekszínészek, mert nem rosszak. Asa Butterfield egyenesen fantasztikus, Hailee Steinfeld szintén hozza az elvárt színvonalat, szóval nem itt van a gond. Az alapötlet irritál, ennyi az egész. Azt érezzük, hogy csak a fiatal nézőközönség kedvéért vannak gyerekek megtéve a Végjáték történetének középpontjába ( bár ez sem teljesen helyénvaló, hiszen időnként igazán agresszív helyzetekbe kerül a főhős ). Körülbelül 100 percen át fogjuk a fejünket, sziszegünk-szuszogunk, igyekszünk a színvonalas, apróbb elemek nyújtotta élménybe kapaszkodni, és belenyugszunk a ténybe, hogy kidobtunk 1500 forintot az ablakon.

És akkor jön a fordulat.

Egy elképesztő, előreláthatatlan, bődületes csattanó. Mintha eltaláltak volna azzal a fagyasztóspermával, amivel lövöldöznek a filmben, úgy ültem, megbénulva, tágra nyílt szájjal a székben, és ha lett volna még kólám, biztos, hogy kiborul, merthogy a pohár kiesett a kezemből, az tuti. Egy csapásra, gyakorlatilag öt másodperc alatt értelmet nyer minden, ami negatívumként lett kitárgyalva az előző paragrafusban. Rájövünk, hogy miért is volt szükség gyerekekre ehhez a feladathoz, hogy mi volt az oka annak, hogy Ender lett a parancsnok, hogy miért sírt az admirális Mr. Ford színe előtt, hogy miért tüntették fel pozitívan a hadviselést a készítők. A hirtelen felismerés súlya, az okok pillanatok alatt való megértése olyan erővel éri a lelkünket és az elménket, amihez képest a Mjölnir még viccnek is rossz. És ezzel még nincs vége, hiszen hátra van a játékidő utolsó tíz perce. A filmtörténelem egyik legfantasztikusabb utolsó tíz perce. Egy lélek omlik össze a szemünk láttára, egy gyerek válik egyik pillanatról a másikra megtört felnőtté az orrunk előtt, és a szörnyen depressziós, éjsötét hangulatú belső tortúra szabályosan felzabál bennünk minden igazságosságérzetet. A Végjáték olyan film, amit második nézésre sokkal jobban fog élvezni a néző, a befejezés ismeretében.

enders-game.png

Melyek is azok a túlzással élve apróságok, amiknek tudunk örülni a játékidő első száz percében, amíg szörnyülködünk a borzasztónak tűnő alapötleten? Először is, a látványvilág, ami lenyűgöző. Egyszerű, de részletesen kidolgozott, élethű, szép színekkel operáló futurisztikus képet kapunk, az ötven év távlatát  remekül érzékeltető elemekkel kiegészítve - személyes kedvencem Graff Audija. Aztán itt van maga Harrison Ford, aki régen volt már ennyire jó formában. A kifejezetten ellenszenves figurát remekül hozza. Megemlíteném továbbá Ender videojátékát, ami nekem elképesztően bejött, a produkció legkreatívabb eleme. Továbbá Steve Jablonsky zenéje is kifejezetten jó, és az operatőri munka is kidolgozott, kamerarángásoktól mentes eredményt produkál. Viszont mindez tényleg csupán apróságok tárházának tűnik a fentebb kivesézett, brutális mértékű ellentmondás mellett.

A Végjátékot mindenképpen meg kell nézni, mert ilyen különleges, és ellentmondásos filmélménnyel még biztosan nem találkoztatok. Ennek ellenére sajnos az is igaz, hogy hiába nyer végül minden értelmet, a játékidő nagy részében elégedetlenül sóhajtozunk, hiszen a megmagyarázatlan alapötlet miatt felére csökken a történet élvezhetősége. Feljebb azt írtam, hogy második nézésre, a befejezés ismeretében talán jobbnak fog tetszeni az első 100 perc is. Hát, nem biztos...

Tovább erősíteném tehát jelen írásom alapgondolatát: A Végjáték a filmtörténelem valaha volt talán legellentmondásosabb élményét szolgáltatja, hiszen az alkotók beáldozzák a produkció nagy részét azért, hogy minden idők egyik legemlékezetesebb utolsó tíz percét prezentálhassák. 7,5/10. Megyek, megveszem a regényt!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr175620878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csigataposó 2013.12.01. 16:57:45

A regenyt ajanlom. En meg gyerekkent olvastam. Ott megutosebb a vege. De regeny utan is aztmondom hogy baromi szar es baromi jo film egyszerre. A regenyfantasztikus, a film meglehetosen huen koveti jo. Sajnos igy is nagyon sok sallangot kellett kivagni amik miatt elnagyolt lett film, radasul folmerultek olyan belso onellentmodasok amik regenyben nem voltak ergo szar.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2013.12.01. 17:15:58

@Csigataposó: Mindenképpen elfogom olvasni a regényt is, már beterveztem. :)
süti beállítások módosítása