„Fontos, hogy az ember jobbá tegye a világot, de legalább ilyen fontos, hogy saját erejéből jusson el a klotyóig.”

Kétségtelen, hogy Stephen King a kortárs regényirodalom talán legnagyobb alakja, hiszen regényről regényre bizonyítja, hogy fantáziája korlátlan. Legújabb művében a mindig érdekfeszítő témát, az időutazást szemelte ki alaptételként, viszont az egész témát olyan hihetetlen zsenialitással állítja a feje tetejére, hogy az olvasónak olyan érzése van, mintha korábban sohasem találkozott volna a múltba való utazás tézisével.

Jake Epping igazán emberközeli főhős, harmincas éveit taposó, középiskolai angoltanár, ízig-vérig művelt, olvasott ember. Alkoholista feleségétől való válását nem sokkal követően nem túl közeli, de azért jó barátja, az idős büfés, Al elhívja bisztrójába, ahol hátborzongató titkot oszt meg a fiatalemberrel. A bisztró raktárában érthetetlen módon időalagút képződött, amin belépve az utazó mindig 1958 szeptemberében találja magát. Mint kiderül, Al tüdőrákban szenved, de ez még nem minden. Nemrég tért vissza ugyanis 1962-ből, ám évekig való távolmaradása senkinek sem tűnt fel, hiszen a jelenben csak két perc telik el a visszatérésig, attól függetlenül, hogy az időutazó mennyi ideig marad távol a múltban. Mikor pedig újra visszautazik, a korábban véghezvitt változtatások semlegessé válnak. Al megosztja Jakekel megdöbbentő tervét. Szeretné, ha Jake fejezné be küldetését, és megmentené John F. Kennedy elnököt Dallasban, ezzel gátat szabva Amerika romlásának. Csakhogy a dolog sokkal komplikáltabb, mint azt bármelyikük is gondolta volna...

Aki esetleg találkozott már a könyvesboltokban a regénnyel, az tudhatja, hogy kétkötetes műről van szó. Az első csaknem 800 oldalt ölel fel, és King alaposan megtekergeti benne a cselekményt, a második viszont mindössze 360 - ig számlálja a lapokat. Nyilván a történet kedvéért bontotta az író ilyen aránytalanul ketté regényét, ugyanis az első könyvben Jake előkészületeit láthatjuk, a múlt megváltoztatására tett elő-kísérleteit, évekig tartó életvitelét ötven évvel ezelőtt, végigkövethetjük az éveket, amiket a régmúltban tölt, azt, ahogyan beilleszkedik, elfogadja otthonának ezt az elmúlt, de sokkal szebb világot. King egészen zseniálisan alkotta meg saját időutazásos elméletét. Hála istennek nem tudományos felfedezés eredményeképpen állítja be, ami azért eléggé snassz lenne, hanem egyszerű környezeti reakcióként mutatja be az időalagút képződését, mindezt furcsa sci-fis elemmel is feltöltve az időutazást felügyelő, kártyás emberek által, akik a regény legrejtélyesebb figurái, mintegy figyelmeztetésként szolgálnak az utazóknak, akik azonban nem figyelnek oda rájuk. King ismét gyönyörűen ábrázolja az emberi faj konokságát, buta vakmerőségét.

A második kötet pedig a nagy lezárás, a finálé, melynek konkrét cselekményét nem akarom lelőni, legyen elég annyi, hogy a szálak elvarrása pazarul sikerül, sőt, van, hogy King úgy tesz pontot egy-egy kérdés végére, hogy tulajdonképpen nyitva hagyja a lehetőségek kapuját, a gondolkodást ezzel az olvasóra bízva. Megfogalmazza fajsúlyos mondanivalóját is, melyet az ember gyengesége képez elsősorban. Ahelyett, hogy a jövőbe, előre tekintenénk, még meg nem valósult célokat akarnánk elérni, a múlton rágódunk, a Mi lett volna, ha? kérdéssel bombázzuk saját, amúgy is ingatag mentális és lelki világunkat. Természetesen Jake is talál a múltban szép és értékes dolgokat, jó barátokat, igaz szerelmet, de akárhogy is akarja, mindez nem valóság. Ő csupán egy időutazó, aki belépett abba a világba, ahol nem lenne keresnivalója. Muszáj megemlítenem, a regény végén a jelenbe visszaérkező Jake tapasztalatait. King elképesztően hátborzongató jövőjét teremti meg a megváltoztatott múltnak, mindössze néhány oldalon, és mégis, mi magunk is érezzük, ahogy a nukleáris füst marja, tépi arcunkat.

Ahogy korábban már írtam, Jake személyisége nagyon emberközeli, de a többi karakter is zseniálisan van megtervezve. King talán legnagyobb erőssége, a mérhetetlenül egyedi történetek mellett,  a karakterábrázolás. Miközben a főhőssel végig azonosulunk, átérezzük a mellékszereplők motivációit is, még azokat is tökéletesen megértjük, akik csak néhány oldal erejéig időznek a történetben. A valós személyek, elsősorban Lee Harvey Oswald megjelenítése mérhetetlen kutatómunkára vall, az utószóban King fel is sorolja a felhasznált forrásokat, és segítségeket. Hosszú lista...

A regény összesen kb. 1100 oldal, így sajnos King a hibáknak is ad helyet bőven. Nem kell kétségbeesni, nem végzetes negatívumokról van szó, mindössze kisebb, de zavaró problémákról. Az első, hosszabb kötet második felének első felében ( ha értitek ) a cselekmény igencsak vontatottá, sokszor egyenesen unalmassá válik, sajnos eléggé hosszú időre. Továbbá: Végső soron ez egy thriller- és krimielemekkel dúsított dráma, viszont sokszor az előbbi két műfaj sajátosságait annyira felerősíti az író, hogy az olvasónak az az érzése támad, hogy thrillert olvas, így sajnálatos módon kisebb csalódást okoz a később kiderülő tény, hogy King elképzelései azért merőben mások.

Persze, ez nem sokat változtat a 11/22/63 zsenialitásán, hiszen King gyönyörű befejezéssel, és kisebb csattanóval ajándékoz meg minket ( utóbbira nagyon kell figyelni, különben könnyen át lehet siklani felette ). Összességében remek olvasmány. 8/10.