Mike Cahill néhány évig vágóként dolgozott dokumentumfilmek háza táján. Megfigyelte, kitanulta a filmezés minden csínját-bínját, hogy aztán 2011 - ben elkészítsen egy filmművészeti csodát az Another Earth formájában. Mikor két hete leírtam a Melankóliáról, hogy az utóbbi évek legjobb filmje, nem gondoltam volna, hogy ez az állításom ilyen hamar megdől majd.

A rövid bevezető után kérlelhetetlenül megérkezik a sokkoló nyitójelenet, melynek következtében kénytelenek vagyunk elvetni azt a naiv tévhitet, hogy egy könnyed filmecskét látunk majd. Főhősnőnk, Rhoda ( Brit Marling ), részegen ül a volán mögé, majd halálos kimenetelű balesetet okoz, melyben John Burroughs ( William Mapother ) terhes felesége és kisfia is meghal, a férfi élete pedig a Mennyországból a Pokolba süllyed. Miután Rhoda szörnyű bűntudattal telve szabadul a börtönből, úgy gondolja, talán megbocsátást nyerhet, ha boldoggá teszi Johnt, aki viszont nem tudja, hogy a lány tette tönkre az életét. A fajsúlyos és tökéletesen kivitelezett drámai történet fölé tornyosul a Föld légkörében megjelenő másik égitest, mely minden jel szerint bolygónk pontos mása. Az élőben sugárzott kapcsolatfelvétellel pedig biztossá válik, hogy belőlünk is él még egy odafönt. Pályázatot írnak ki az embereknek. A civilek közül egyvalaki lesz az, aki felutazhat a másik Földre.

Nem tudom láttam e már olyan filmet, amit annyiféleképpen lehet értelmezni, mint az Another Earthet. Egyik oldalról nézve ott van a teljesen felületes értelmezés: Egy kilátástalan dráma, melynek radikális megoldása az utazás a Föld 2 - re. De én valószínűbbnek tartom, hogy Mike Cahill ezzel a történettel, melyet ő és a főszereplőnő, Brit Marling írtak, sokkal többet akart mondani. A légterünkben megjelenő hasonmás az emberek saját lelkiismeretének metaforája, a jobbik énünk szimbóluma, aki belülről próbál minket a helyes úton tartani. Ezt az értelmezést tökéletesen alátámasztják azok a grandiózus jelenetek, melyeken Rhoda kissé belassítva sétál, ám a kép középpontjában nem ő, hanem az égből fölé magasodó Föld 2 helyezkedik el. Mintha a sors, vagy maga Isten küldte volna a másik bolygót, ezzel reményt adva az embereknek, hogy azok a hibák, amiket elkövettek, talán odafönt még nem történtek meg. Ez szolgáltatja végül a történet végső megoldását, bár a nagyon erősen nyomasztó talán szó ott lebeg ekkor is. A kétségeket még a stáblista sem oszlatja el, a zárójelenet egyszerre elgondolkodtató, nyomasztó és furcsa módon ijesztő. Vajon Rhoda megőrül, vagy a lelkiismeretét látja megszemélyesedni, esetleg, és ez a legvalószínűbb, a Föld 2 - n is tartottak pályázatot a hozzánk való utazásra, csak a lány ottani énje nem volt olyan jó, hogy Johnnak adja a jegyét, hátha odafönt még él a családja? Vagy lehet, hogy pont azért nem tette, mert odafönt, a Föld 2 - n még valóban él a férfi családja. Három lehetőség áll fenn: A Föld 2 vagy mindannyiunk rosszabbik énjét, ezzel pedig a teljes apokalipszist, vagy a jobbik énünket, és ezzel a megvilágosodást hozta el. Vagy lehet, hogy ott is pontosan mindenki olyan, mint itt, és ezzel megpecsételődne az emberi lét értelmetlensége. A filmben ugyanis gyakran felmerül az a kérdés, hogy tudnánk e tanulni a másik bolygón élő hasonmásunktól. Ha viszont ugyanolyan ő is, mint mi, akkor nem tudunk tanulni tőle. És kitől tanuljon az ember, ha nem önmagától? Márpedig a zárójelenet ez utóbbi megoldást táplálja leginkább, hiszen a Föld 2 - n élőknek mi magunk vagyunk a Föld 2.

És ezzel rá is térnék a film sokrétegű mondanivalójára, mely egyrészről pont azt a dolgot ragadja meg, amit az előbb leírtam. Az emberiség azt hiszi magáról, hogy ő a világegyetem középpontja. Mindenhatónak hisszük magunkat, de pont ezzel pecsételjük meg a tragédiánkat. Ahogy John is mondja: " Vajon ők is Föld 2 - nek hívják magukat? " Másrészről pedig az önmagunktól való félelem bemutatásaként is értelmezhető a film. Ezt jól példázza a Rhoda munkatársaként dolgozó iskolai gondnok, aki fehérítőt önt a füleibe és a szemeibe, mondván, elege van abból, hogy mindenhol önmagát látja. Aztán ott van a lelkiismeret kérdése. Mi a rossz és mi a jó? Ki tudja eldönteni? A film végén, hosszú, fekete kabátban, kibontott hajjal megjelenő Rhoda - hasonmás, úgy tűnik, teljes ellentéte a mi, saját bűne alatt megtört, egyéniségmentes ruhákban járó, haját összefonó, sapkás Rhodanknak. Vajon ez a másik lány a Föld 2 - ről érkezett, és ezek szerint ott tényleg minden jobb? Vagy Rhoda lelkiismerete elevenedett meg? Esetleg ez a fekete kabátos lány maga a halál Rhoda képében? A különös történet az orosz űrhajósról, akinek idegesítő kattogással kellett együtt élnie az űrben, egyedül, hosszú ideig, pedig egyértelműen az ember agyi és lelki erejére céloz. Egyvalaki dönthet arról, hogy boldogok vagyunk e, avagy nem: Mi magunk.

Marling és Mapother, mintha csak önmagukat kellett volna megformálniuk, olyan hitelesen és " emberien " játszanak. A hangulat leginkább olyan, mintha ügyesen összekeverték volna a Winter's bone és a Melankólia atmoszféráját és adtak volna hozzá még egy kis pluszt. Ezt erősíti a mesteri fényképezés, melyben a kék szín nagyon erősen dominál ( a filmnek ezen részét is Cahill végezte el ), illetve a gyönyörű szép, elgondolkodtató zene. A Fall On Your Sword dallamai és az egyéb betétzenék a játékidő elején kilépnek a képernyőről és megérintik a néző lelkét, majd ellenvetést nem tűrő erővel berántanak minket a filmbe, ahonnan nem is tudunk szabadulni többértelmű zárásig.

Mindennek a tetejébe ez a gyönyörűség teljesen eredeti ötlet. Nem regény vagy képregény, és nem is videojáték adta az alapját, hanem Cahill és Marling lenyűgöző, tökéletes forgatókönyve.

Elgondolkodtató, mesteri, és mérhetetlenül fajsúlyos film az Another Earth, mely minden kétséget kizáróan 2011 legfantasztikusabb produkciója. Magasan.