Visszanéz rád a horror - Into the Mirror (2003)

2017. február 07. - Sparrow

Életünk egy jelentős részét a tükör előtt éljük. Borotválkozunk, hajat szárítunk, orrszőrt nyírunk, hónaljat kopasztunk és persze rendszeresen méregetjük testünket, ami csak azért sem akar vágyálmainkban létező, tökéletes énünkre hasonlítani, még csak megközelítőleg sem. Megszoktuk, hogy nap mint nap lehetőségünk van farkasszemet nézni önmagunkkal, ahogy azt is tudni véljük, hogy tükörképünk nem más, mint olcsó replikája valós énünknek, csupán életlen lecsapódása, üres burka mindannak, amit személyiségünk magában foglal.

De mi van akkor, ha az a valaki, a hasonmás az üvegen túl egyszer csak szokatlanul rosszallóan kezd méregetni bennünket és számon kéri rajtunk mindazt, amit tettünk. Akkor hová futunk?

mirror_1.jpg

Woo Yeong-min (Ji-tae Yu) egykor nyomozó volt, ám pályafutását egy túszdráma tragédiája derékba törte. Azóta nem hord szolgálati fegyvert, és a rendőrség kötelékén kívül mozog. Rémálmok kísértik, de életét folytatnia kell. Biztonsági főnökként kezd dolgozni a nagybátyja által irányított szupermarketben, amelynek üzemeltetése egy korábbi tűzvész következtében egyelőre szünetel. Azonban egyre közeleg az újranyitás napja, amikorra minden részletnek tökéletesen passzolnia kell. Ebbe a képbe értelemszerűen nem fér bele a gyilkosságsorozat jelensége. Márpedig az egyelőre pénzcsörgéstől mentes üzletház falain belül sorra halnak a dolgozók. Az esetek öngyilkosságoknak tűnnek, de a nyomozók és Woo figyelmét egyaránt felhívják magukra a különös, baljós részletek.

Egy páran biztosan láttátok Kiefer Sutherland 2008-as, Tükrök című filmjét, amelyben a tükörképek önálló életre kelve gyilkolták meg gazdáikat. Biztosan nem lepődtök meg a tényen, mely szerint ez a produkció is - ahogy számos egyéb amerikai horror - egy ázsiai előd feldolgozása. Bizony, jól sejtitek, írásom tárgya szolgáltatta az alapot Alexandre Aja rendezéséhez.

Valami természetellenes zajlik az újranyitás küszöbén álló bevásárlóközpont falai között. Az Into the Mirror legnagyobb erőssége, meglehetősen előnyös módon, a történet alapmotívumában, tehát a tükörvilágon keresztül zajló, természetfeletti töltettel operáló öldöklés szimbolikájában rejlik. Megszoktuk, hogy tükörképünk mindig utánoz bennünket, ha a testkép szintjén nem is, legalább cselekedeteinkben önigazolást ad számunkra. A dél-koreai mű ezt az alapvető életbizonyosságot gáncsolja ki, amikor aszimmetrikussá alakítja az áldozatok és tükörképeik párhuzamát. Mintha az egyének önmagukkal kerülnének sajátos konfliktusba, ezt alátámasztandó érkezik is egy gyorsan ledarált, de jól megszerkesztett tükörmitológiai háttér a történet támogatására, amely a tudathasadás és az elmealapon létrejövő párhuzamos világok lehetőségét is kihangsúlyozza. Az a valaki a tükörüveg túloldalán megelégeli mindazt, amit gazdája művelt, kezébe veszi az irányítást, hogy revansot intézzen a balga lélek felé, ezzel állítva helyre az egyensúlyt, amit azon akciók billentettek ki nyugalmi állapotából, amelyeket a rosszá és erkölcstelenné váló ember tökéletességre törekvő tükörénje ellen követett el. Tulajdonképpen a platóni ideatan sajátos, ázsiai horrorba ágyazott megtestesülését láthatjuk ebben a filmben.

mirror2_1.jpg

Természetesen a helyszínnek is fontos szerepe van. Az üzletház lépten-nyomon kirakatokkal sokkolja az épületbe tévedő, önmagukkal elégedetlen lelkeket. A különböző boltok mind-mind csábító lehetőségeket kínálnak a többé, a jobbá válásra. Próbáld fel a ruhákat, a cipőket, aztán állja a tükör elé, és nézd meg, mennyire tökéletes is lehetnél, ha volna elég pénzed! Az üzleti világ, a kapitalizmus állandó konfliktushelyzete is manifesztálódik a produkcióban.

A produkcióban, ami eme tartalmi töltetet krimiszál formájában igyekszik elmélyíteni. A bűnügyi esetfelgöngyölítés sodrásában a stílusvilág jellegzetes elemei köszönnek vissza, így megjelenik a korrupció, a bosszú, a gyilkossági nyomozás és a rendőrségi köteléken belül gyűrűző konfliktus. Hiteltelen lenne azt állítani, hogy a cselekményvezetés mindezen izgalmi faktorok segítségével konstans módon magas szintű élményhelyzetet generál a nézőben. A krimiszál rendkívül nehezen indul be, ugyanakkor azonban az is tény, hogy a finálé felé haladva felpörgő tempónak és ügyes fordulatoknak örülhetünk.

Amíg pedig nem indul be a bűnügyi vonal, élvezhetjük a nem toronymagasan kiemelkedő, de kétségtelenül több, mint korrekt horrorvért, ami viszonylag végig megfelelő erővel áramlik a produkció ereiben, pont úgy, ahogy az első áldozat vére feltölti a mellékhelyiség csempefelületének réseit. A tükörképek önálló életre kelnek, és ezt a kulcsjelenséget bizony nagyon király filmtechnika, kiváló vágás tálalásában láthatjuk érvényesülni. A fináléra a fizikai brutalitás vizuális sokkja is tiszteletét teszi, így akik nem bírják az üvegszilánkkal való szemkiszúrást és társait, azok készüljenek fel a rémálmokra.

mirror3.jpg

Nem mehetünk el szó nélkül a főhős személyiségrajza mellett sem. Woo alapvetően klasszikus kiégett zsarujellem, de minden sablonossága ellenére kifejezetten jól működik a cselekményben. Persze, a jól használt klisék gyakran képesek erősebb filmélményt generálni, mint az ingatag lábakon álló, átgondolatlan eredetiség, és ezt a jelenséget eme műben is megfigyelhetjük. Bűntudat, öngyűlölet és elfojtott harag vérvörös turmixa tombol a főhős lelkében, és a produkció az egyik legnagyobb gyomrost azzal adja, hogy ezt a múltbéli tragédiában gyökerező jellemrajzot tökéletes párhuzamba állítja a természetfeletti eredetű tükörgyilkosságok jelenségvilágával. Ettől érezzük az alkotást szépen működő, teljes egésznek.

Összességében jó filmről beszélhetünk. A horror műfaj rajongóinak egyszeri megnézésre mindenképpen ajánlott az Into the Mirror, aki pedig kiemelten kedveli az ázsiai észvesztőket, tényleg semmiképpen ne hagyja ki! 7,5/10

 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr6612183998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.