Újjáalkotott valóság: Black Mirror - 2. évad

2017. január 22. - Sparrow

Miután a Black Mirror első szezonja lefektette a meggyőző, bár még kissé kiforratlan alapokat, ideje volt továbblépni, és az antológia második hármas epizódcsokrában újabb témákról értekezni. Természetesen ezúttal is a digitalizáció, az informatikai fejlődés és a sokcsatornás médiahatalom keresztmetszetében mozogtak a kreatív sztorik és cselekményeik.

mirror14.jpg

Be Right Back

Az évadot kezdő epizód férfi főszereplője Domhnall Gleeson, aki nagyjából a premier idején, 2013-ban indult el az igazán híressé válás útján Ezt követően jöttek ki olyan címek stáblistájukon a színész nevével, mint az Időről időre, A visszatérő és az Ex Machina. A fellendülés nem meglepő, hiszen Gleeson az eme szegmensben látható szerepében is kimagasló teljesítményt nyújt. Ez azért igazán elismerésreméltó, mert ez pályájának talán legkomplikáltabb figurája. 

Komplikált figura egy komplikált történetben. A Black Mirror újfent bizonyítja, hogy nagyívű, sokrétű történeteket is el tud mesélni az egyórás időkeretben hiánytalanul, sőt, tartalmasabban, mint sok két-háromórás mozifilm. A történet egy alapvető emberi jelenségre, mind közül az egyik legmélyebbre, a gyászra fókuszál. Ezt a rendkívül eredendő, fajunkkal egyidős érzelemegyüttest helyezi a forgatókönyv futurisztikus kontextusba. Persze ahogy a sorozat többi részében, úgy ezúttal is közelinek tetszik a felvázolt jövőkép. Az okos eszközök elvének továbbgondolásaként jelenik meg a gyász feldolgozásának segítésére hivatott szolgáltatás, ami végül természetellenes élethelyzetet, egyfajta függőséget teremt.

A kevés szereplővel dolgozó, egyhelyszínes sztori nyugodtabb tempót diktál, miközben nem ijeszt meg, de elgondolkodtat, amint próbálja megmagyarázni, hogy a veszteség borzalmas, elviselni pedig sokáig szinte teljesen lehetetlennek tűnik, de mégis ez lehet az az érzés, ami miatt igazán szeretjük életünk fontos alakjait. Mert egyszeriek, egyediek, pótolhatatlanok és múlandók, akárcsak mi magunk.

 

White Bear (Spoileres!)

mirror5.jpg

A sokcsatornássá váló, közösségivé avanzsáló média színterein egyre többször találkozhatunk az interaktív nézővel, aki reflektálhat a megtekintett vagy olvasott tartalomra, sőt, akár részt is vehet a létrejövő médiatermék alakításában. Egyre nagyobb közéletformáló erő kerül ama névtelen tömeg kezébe, ami sokáig csupán passzív befogadók sorából állt. A passzív nézők és olvasók közül most sokan, a lehetőségeket kihasználva, aktivizálják magukat.

Ezt a jelenséget sokféleképpen tovább lehet gondolni. Lehet a pozitív vonásokra fókuszálni, de a negatív jellemzőket is előtérbe helyezhetjük. A Black Mirror védjegye a pesszimizmus, így természetesen ezúttal is egy meglehetősen ijesztő, megrázó és nagyon mélyen elgondolkodtató közeli fiktív, ám igencsak valóságosnak ható jövőképet láthatunk megelevenedni a témában.

A forgatókönyv a jövő igazságszolgáltatási rendszerének, szórakoztató iparának és médiafogyasztói attitűdjének kereszttüzében elemzi az emberi viselkedésmintákat, jellemrajzokat. Mindhárom említett területet kivesézi, ahogy végigvezet bennünket a különösen extrém, explicit tartalommal feltöltött kalandparkon, amelynek fő attrakciója egy gyilkosságban való bűnrészességért ilyen módon felelősségre vonás tárgyává váló nő. Ez a szegmens végső soron arról szól, hogy a kegyetlenség kegyetlenséget szül, konklúzióként pedig a nézőre vár a döntés. Mert egy rossz ember bűnhődését láthatjuk, de mégis nehézkes azonosulnunk a morális káosszal, amit az igazságszolgáltató vidámpark megteremt. El kell hát döntenünk, mit csinálnánk hasonló helyzetben. Nézőkké válnánk és élveznénk a megtorlást, vagy hátat fordítanánk az új szórakozási formának. 

 

The Waldo Moment

mirror6.jpg

Ez az epizód a korábbiakhoz hasonlóan komoly kérdéseket feszeget, viszont narratív stílusában és hangulatában végre engedi fellélegezni a nézőt. Ezúttal ugyanis az alapvető sci-fi panelek áthallásba kerülnek egy másik műfajjal. A fekete komédiával.

Rendkívül közelinek tűnik a történet során kibontakozó jövőkép, amelynek politikai vonulata, konkrétan egy választási verseny viszontagságos világa kerül fókuszba. Egy nagyobb eredményekről álmodó komikus áll a főhős pozíciójában. Őt a világon senki sem ismeri. De ismerik alteregóját, az általa életre keltett és szinkronizált, rohamosan egyre népszerűbbé váló animált medvét, Waldót.

A modern, digitális kor véleményvezéreinek legújabb, sőt jelenünkhöz képest nézve mondhatjuk, hogy posztmodern generációját elemzi ki a történet. Mert olyan kor felé haladunk, amelyben hajlamosabbak leszünk felnézni az avatarokra, az animált prófétákra, a rajzfilmfigurákra, akik névtelenségbe burkolózó gondolkodók szavait tolmácsolják, mint megtalálni húsvér, arcukat és teljes személyiségüket vállaló példaképeinket. Elszemélytelenedő világban élünk már most, és a tendencia teljessé válása felé haladunk.

Emellett persze komplex karakterdrámát is láthatunk, főszerepben a síró bohóc jellegzetes figuratípusával. A vicces fickóval, akinek semmi szórakoztató nincsen az életében. Ahogy a forgatókönyv vezényeli a főszereplőt a történetben, úgy csinálnak a készítők rosszmájú, de hitelesnek ható viccet a politikai életből, az elharapódzó hozzá nem értésből, aminek alá kell rendelnie magát a demokratikus nyugat földjén élő népességnek.

 

White Christmas

mirror13.jpg

A második évadhoz hozzácsapott karácsonyi különkiadás hiába helyez ünnepi áthallásokat összképébe, a legkisebb mértékben sem szól szeretetről, békességről vagy megnyugvásról. Ám annál mélyebben elemzi a digitális kontextusban programkódolt fájdalmat, félelmet és gyűlöletet.

A retrospektív cselekményvezetés keretei között két fickó beszélget valahol isten háta mögötti munkahelyükön. Mindkettejük jellemrajza tűpontos felépítés keretei között manifesztálódik, így válik a hetven perces szegmens igazán zsigerivé. Bűn és bűnhődés párosa parádézik. De vajon ki a végrehajtó?

Ahogy a közeli jövő több aspektusát is megismerjük, láthatjuk és hallhatjuk, hogy a készítők miként kísérelnek meg definíciót találni a létezésre, miközben erkölcsi konfliktushelyzetek sorozatába sodródnak. Eljutva egy olyan pontra, ahol meghatározhatatlanná válik, hogy mi a jó és mi a rossz, kénytelenek vagyunk szembenézni a biztonságérzet radikális csökkenésével és az elszemélytelenedés képében érkező megtorlás súlyos csapásával.

 

A Black Mirror ügyesen építette tovább azt az ars poeticát, amit az első szezonban megkezdett. A második évad még egy fokkal emlékezetesebbre sikerült. 9/10

 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr7312127893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.