Valaki szedje már ki Jézus szemöldökét! - Máté evangéliuma (1964)

2016. december 23. - Sparrow

Kicsoda a bibliai Jézus Krisztus? Történelmi alak vagy mesehős? Esetleg mindkettő? Bár ennyi lenne csupán a kérdés. Nem lehet ugyanis ilyen egydimenziósan gondolkodni a témáról, hiszen azon momentumokról van szó, amelyek egy ősöreg könyvben való megjelenésükkel a fajunk történetében talán legbefolyásosabb szervezet megszületését eredményezték. Ilyen szempontból nem is lényeges, hogy a Biblia mekkora részében valós, hiszen a bolygón élő emberek jelentős része akként kezeli, szerinte él. Ezt a magtartást most ne véleményezzük, mert habár megfogalmazhatnám személyes elképzelésemet az egész őrülettel kapcsolatban, jelen posztomat nem vallási vitaindítónak szánom, hanem filmelemzésnek. Márpedig Pier Paolo Pasolini Jézus-filmje fontos kérdéseket feszeget, amelyekről érdemes elgondolkodni. A keresztény Megváltó alakját politikai megközelítésből vizsgálja nem csupán Jézus, hanem az egészen kicsi, egyéni individuum szemszögéből is.

gospel2.jpg

Az olasz mozgókép egyik legnagyobb, ugyanakkor sokat vitatott alakja, Pier Paolo Pasolini Máté evangéliumának szövegét felhasználva dolgozza fel Jézus (Enrique Irazoqui) bibliai élettörténetét. A szűzfogantatástól kezdve a csodatételeken át az ítéletig és a megfeszítésig, a feltámadással bezárólag. A Máté evangéliuma értelmezésmódja klasszikus és egyedi egy füst alatt, vagy tán pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy ebben a filmben jól ismert paneleket láthatunk sajátos felhanggal tálalva.

Pasolini dramaturgiája kissé zavaros, a cselekmény időugrásai hirtelen és általában bárminemű átvezetés nélkül csapnak le a nézőre, így nehezebbé, időigényesebbé válik a történet egyes fejezeteihez való igazodás. Ugyanakkor érthető, hogy az író-rendező kevesebb gondot fordít a sztorivezetésre, hiszen elsősorban a bemutatás hangulati világának hitelesítését tűzi ki céljául.

Bemutatni Jézust. Ezt a különleges, meglehetősen furcsa Jézust. A főhős ugyanis az elvárásokat és sztereotípiákat, na meg elvakult keresztény fantáziákat meghazudtoló módon igencsak tökéletlen. Betegséget sugalló véznasága és rossz tartása még hagyján, sokkal szembetűnőbb ugyanis állandóan kócos, összevissza álló haja és idegesítően sűrűre összenőtt szemöldöke. Ráadásul Pasolini színészvezetésében Enrique Irazoqui mozgáskultúrája gyakran esetlen, nem gerjeszt túl sok bizalmat.

gospel.jpg

És mégis, amikor a zsidók újdonsült királya mennybéli apja hittételeiről beszél és az igét osztja, önmaga kisugárzását megcáfoló módon karizmatikus, erőteljes szónokká avanzsál. Erős jellem gyenge külcsínnel. De fontos megjegyezni, hogy ez az ellentmondásosság az alkotás egészére jellemző, nem utolsósorban az üzenetvilágra. Jézus és az ördög rövid párbeszédében, a csodái tagadására szólító Megváltó képében és a történet egyéb epizódjaiban egymással szemben állást foglaló töltetek alkotnak viszontagságos mondanivalót. Pasolini talán pont az egyházak és a különböző vallások hasonló konstruktív világaira utal ezzel. Hiszen akármelyik szentírás értelmezése képlékeny, eredményezhet békét, boldogságot, de háborút is. Keserű felhang, de a történelem bizonyította, hogy utóbbi képezi az elsöprő többséget.

Pasolini Jézusa tehát határozott szónok, aki azonban közel sem sugároz annyi melegséget, megértést és gondoskodást, mint ahogy azt a karácsonyi dalokban és a leegyszerűsített gyerekmesékben megszoktuk. Mert ez a Jézus totális uralmat követel magának. Elítél mindent, ami nem őt eredményezi vagy nem belőle eredeztethető. Egészen rémisztő az apostolok összegyűjtését bemutató montázs. Elég egy szó, mintha a férfiakban egy kapcsolót fordítottak volna el, máris kiskutyaként követik messiásukat. A manipulatív hatásmechanizmus kendőzetlen ábrázolásán keresztül a rendező a vallási vezetők óriási felelősségére hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor tartózkodik a véleménykinyilatkoztatástól. A diktátorrá váló Jézus Krisztus kiteljesedését objektív nézőpontból, tényszerű közlésként festi le.

gospel3.png

Könnyen lehet, hogy Pasolini számára a Jézus-történet csupán jó alap volt valami egészen máshoz. A filmművészeti kísérletezéshez. A Máté evangéliuma ugyanis gyakran kelti kísérleti mozgókép hatását, hiszen a rendező változatos kameramozgatási és beállítási technikákat zongoráz végig a játékidő során. Képei általában nagyon szépek, a fekete-fehér fényképezésben sokszor kifejezetten sejtelmesek. Történetét keretbe foglalja azáltal, hogy a film elején és végén is kilép a főszereplő bűvköréből, hogy narrátoraként a szemlélődő kisembert tegye meg. Az expozícióban József, Szűz Mária kétkedő férje néz szembe az eljövendő elkerülhetetlennel, azzal, hogy a fiatal lány képében érkező jelenés szerint az ő hitvese választatott ki a Mennyek jelentős feladatára. A fináléban, Jézus meghurcolásakor és megfeszítésekor már az apostolok képezik a vezető nézőpontot. Itt már nem a legenda, vagy ha úgy tetszik, a történelem alakítóján van a hangsúly, hanem azon, aki az eredményeket majd első kézből tapasztalja meg.

A közel helyezkedő plánokat Pasolini emlékezetes nagytotálokkal váltja a mű adott pontjain. A betlehemi csecsemők lemészárlását prezentáló képsor koreográfiája zseniális, az epizód összképe erőteljes és sokkoló. Utóbbi nem csak az ügyes beállításoknak köszönhető, hanem a rendező megalkuvást nem tűrő és a megbotránkoztatástól sem tartó ábrázolásmódjának és a kiváló vágástechnikának is. Bizony a vágás kiemelkedő eleme a produkciónak. A direktor így tudja bizonyos jeleneteit a korában még nem létező látványtechnikai eszközök hiányában is hatásosan megalkotni.

A Máté evangéliuma érdekes, elgondolkodtató Jézus-film, ami, ahogy Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című műve is, rendhagyó álláspontot képvisel, amit egyedi látásmódban prezentál. Nem annyira radikális, mint az említett műfajtestvér, de majdnem annyira maradandó és meghatározó. 8/10

 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr312058587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rébusz 2016.12.24. 07:33:15

Én nem vagyok filmesztéta vagy hasonló, de tetszett a film bemutatása. Azért azt hozzáfűzném, hogy Jézus és a Biblia előbb volt, mint Pasolini. A posztíró egy kicsit fordított perspektívával nézi a dolgokat, de a végén már korrigálja magát. Jézus eredeti formájában a Bibliában van jelen, minden más csak feldolgozás, fikció, korkép, korszellem. A posztíró azért írja őrületnek a Jézusban való hitet, mert nem ismeri a Bibliát, nem ismerte fel benne a nagyszerűségét, még anélkül is, hogy hitet kelljen ébresztenie benne. Jézust csak közvetetten, a vallásokon, művészeteken stb. keresztül ismeri.
Az egész film engem a passiójátékokra emlékeztet, beleértve a népies elemeket és a túlfűtött drámaiságot is. Nem vonatkoztathatunk el tehát a kortól és a néptől, ahol és amikor a megfilmesítés történt és a célközönségtől vagy ezesetben a célszemélytől sem. Egy kitérő megjegyzés: régen láttam már a filmet, újra belenézve, Jézusnak éppenhogy szokatlanul rendezett a frizurája, a többi Jézus ábrázoláshoz és az apostolokhoz képest.
A négy evangélium máshogy mutatja be Jézust, más szemszögből, hiszen az írójuk is más volt, erről a teológusok nagyon érdekeseket tudnának mondani. Nyilván egy híres film rövid bemutatása erre már nem terjedhetne ki, de a rendező nem hiába választotta a Máté evangéliuma címet mondjuk a szimpla Jézus élete helyett. Az őrület mögött tehát nem csak hit van, hanem tudás is. A poszt kedvet ébreszett rá, hogy újra megnézzem a filmet.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2016.12.24. 07:44:47

@Rébusz: Köszönöm, örülök, hogy tetszett a poszt! :-) És azt is köszönöm, hogy ennyire részletesen leírtad a gondolataidat az elemzés és a film kapcsán, rendkívül érdekes és hasznos volt olvasni.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2016.12.24. 11:40:12

Néhány éve egy másik blogban magam is írtam a filmről, de mivel engem filmtörténészi ambíciók fűtenek, ezért inkább a mű keletkezéstörténetét ismertettem. Hasonló szempontok alapján vezettem Pasoliniről szóló blogomat is. :)

A fenti szövegben nekem is elsősorban az tetszett, hogy egyéni és eredeti a szerző megközelítésmódja, miként Pasolinié volt annak idején. :) Csatlakozom Rébusz kollégához, nekem is kedvem támadt újranézni a filmet.

P. S.: És még egy elismerés, ami igazából alap kéne hogy legyen a filmes blogokban (is), de sajnos nem az. Stilisztikai és helyesírási szempontból is alapvetően rendben van a szöveg, ami magánvéleményem szerint azért fontos, mert én például képtelen vagyok egy olyan szöveget végigolvasni, ahol a megfogalmazásbeli pontatlanságok és a helyesírási hibák miatt nekem kell kitalálnom, hogy mit is akar mondani a szerző. :)

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2016.12.24. 11:43:40

@Field64: Köszönöm az elismerő szavakat! :-)