Movie Tank

Megjelent az első kemény borítós Spawn-kötet magyar nyelven, és rohadt jó lett!

2016. december 18. - Sparrow

Nyilván nem én voltam az egyetlen képregénykedvelő Magyarországon, aki szűk egy évvel ezelőtt kerek szemekkel és eltátott szájjal csodálkozott rá a hírre, miszerint újra Spawn-sorozat indul hazánk földjén. A magánvállalkozás keretei között megszülető kezdeményezés sokak számára tette szebbé a 2016-os esztendőt.

A kéthavonta megjelenő füzetek mellett előrendelés útján a sorozat kezdetét bemutató HC, azaz kemény borítós kötetek is érkeznek a magyar rajongók számára. Az első rész éppen a napokban érkezik meg az olvasókhoz. Én is megkaptam a saját példányomat, aminek nagyon örültem, természetesen izgatottan bontottam fel a csomagot. És esküszöm, hiába vagyok teljes értékű huszonéves férfiember, majdnem elsírtam magam, amikor megláttam az engem köszöntő, megbabonázóan nyomdaillatú csodát.

Hölgyek-urak, azt hiszem, ez a Magyarországon valaha megjelentetett legigényesebb képregénykiadvány!

spawn.jpg

Nemrég a Kingpin kiadó is megjelentetett egy HC kötetet, ami a kiadványtípus első magyar nyelvű képviselőjeként írt hazai képregény kiadási történelmet. A Kraven utolsó vadászatának ily módon történő felelevenítése szintén gyönyörű kötet, minden rajongó polcán ott a helye. 

Viszont a Spawn: Kezdetek - 1. kötet még szebb. Hogy miért? Leginkább az apróságok miatt. A könyv alakja nagyobb, így már a kézben való forgatás élménye is hatásosabb az egy csapásra szentimentálissá váló rajongó számára. Ebből következően a tökéletes nyomdamunka eredményeképpen, csodálatos fényes papíron kiteljesedő képek is maradandóbb hatást generálnak. Így kell egy pillanat alatt visszarántani a megfáradt, popkult kultuszt valló individuumot Todd McFarlane '90-es évek eleji dark-eposzába!

És akkor most beszéljünk egy kicsit a képregény tartalmi oldaláról. A Spawn-sorozat eme első számai régebben már megjelentek magyarul, füzet formájában, ám ezek a kiadványok már csak csillagászati áron, a képregénybörzék magáneladóitól szerezhetők be. Gyűröttek, szakadtak, viseltesek, nem érik meg az árukat. Ekkor jött megváltóként Breitenbaumer László, aki messziről érezhető elhivatottságától és rajongásától vezérelve gyönyörű új formában adja át nekünk az Image Comics nagyszerű antihősének kezdeti sztorijait.

spawn2.jpg

McFarlane története amúgy alapvetően nem túl bonyolult. A Spawn egyszerű fantasy, de valamilyen bűnös és megátalkodott módon pont ettől válik letehetetlen olvasmánnyá. Menny és Pokol háborúja kerül kilátásba, miközben vérengző démonok és pszichopata sorozatgyilkosok járják az éj sötétjében elkárhozó Amerikai utcáit.

Spawn azonban más. És ettől lesz a zseniálisan előadott klisékből álló, de akkor is sablonos képregénynek megkapó eredetiségillata. Mert McFarlane évtizedek óta talpon lévő hőse nem tartozik egyik oldalhoz sem. Nem hős, de nem is gonosztevő. Nem szent, ugyanakkor démonnak sem mondhatjuk. És kálváriája, örök sorstragédiája abból ered, hogy ezt az egyensúlyi állapotot meg kell őriznie. Muszáj, de úgy, hogy közben engedelmeskedjen folyamatosan ráparancsoló igazságérzetének is. Erejét azonban nem használhatja túl gyakran, hiszen ha kimerül, az Ördöggel kötött szerződése érvényét nyeri, Spawn pedig a pokol seregeinek oszlopos tagjává válik. És igen, már érezzük is, hogy mennyire komplex ez a figura.

A címszereplő összetett jellemrajzán és pazarul részletes vizuális megjelenítésén túl nincs is szükség a túlságosan magas fokú eredetiségre. McFarlane-nel egyetemben az olvasó is megelégszik azzal, hogy csupán az utca, a világ mocskát látja és a sötét igazságosztó képében felsejlő, halovány és nem túl biztató, de végre legalább létező reményt.

Aki esetleg lemaradt volna a nagyszerű első kötetről, de kedvet kapott a sorozatba való bekapcsolódásra, az január 30-áig előrendelheti a második részt. Higgyétek el, megéri! Részletek itt.

 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr9812051753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.12.20. 10:05:19

"...ezek a kiadványok már csak csillagászati áron, a képregénybörzék magáneladóitól szerezhetők be. Gyűröttek, szakadtak, viseltesek, nem érik meg az árukat. "

Ideje előszednem őket anyám pincéjéből. Bezacskózva, szinte tökéletes állapotban van meg az első öt-tíz Spawn, az első ötven Pókember, meg kábé minden más, amit a Kandi-lapok időkben kapni lehetett :D

Mad Mind 2016.12.20. 11:14:18

Ja nekem is megvannak tökéletes állapotban, csak kár, hogy ez a csillagászati ár nem az amerikai :D
süti beállítások módosítása