A legjobban várt filmdrámák 2017-ből

2016. december 13. - Sparrow

Lassacskán eljön az ideje annak, hogy számot vessünk a 2016-os filmévvel és felkészüljünk 2017-re, ami bizony nem kevés érdekesnek ígérkező mozgóképes élményt tartogat számunkra. Úgy döntöttem, hogy az elmúlt évek gyakorlatától eltérően ezúttal nem toplista formájában, hanem műfajok szerint kategorizált felsorolások által merülök el az előrejelzés izgalmaiban. Első körben vessünk egy pillantást azon címekre, amelyek nézése közben jó esetben bajban leszünk, ha éppen otthon felejtettük a zsebkendőnket.

Íme a legjobban várt filmdrámák 2017-ből!

zoowife5.jpg

 

A premierdátumokat az IMDB jelen állása alapján neveztem meg. Adódhatnak eltérések a gyakorlatban.

 

The Shack 

Amerikai premier: március 3.

Sam Worthington különböző blockubster franchise-ok főszerepeiben megtalálta a módot arra, hogy megvesse lábát Hollywoodban, viszont eleddig nem sikerült bizonyítania, hogy átlagkorrektnél jobb színész lenne. Talán ezzel a spirituális utazással eljön számára a fordulópont.

 

Menedék

Amerikai premier: március 17.

A The Zookeeper's Wife a fantáziátlan magyarországi címadás következő áldozata, ami ettől függetlenül a jövő szezon nagy Oscar-esélyesévé is válhat, amennyiben nem bizonyul üres lufinak. Jessica Chastain mindenesetre már megérdemelne egy aranyszobrot.

 

Lion

Magyar premier: január 26.

A könnyfakasztónak ígérkező történet főhőse egy indiai fiatalember, aki adoptált gyerekként nőtt fel és mindenáron megakarja találni az igazi családját. A gyökértelenség érzésének fájdalmát feldolgozó filmet olyan remek színészek fogják prezentálni, mint Dev Patel, Rooney Mara és Nicole Kidman.

 

Gifted

Amerikai premier: április 12.

Marc Webb a Pókemberes kitérő után újra emberközelibb sztorit mesél. Chris Evans szintén szögre akasztja nemzeti lobogós pajzsát arra az időre, amíg eljátssza a nővére különösen tehetséges kislányát nevelő férfit, akinek rátermettségét a bíróságon is bizonyítania kell. Elég erősnek tűnik.  

 

A számolás joga

Magyar premier: január 19.

Az űrverseny és a társadalmi előítéletek dominanciájának idejében játszódó dramedy egy csapat NASA-s hölgy fontos szerepére kíván rávilágítani. Remélhetőleg nem áztatja majd át a produkciót a túlzott szentimentalizmus. A színészgárda mindenesetre igencsak impozáns.

 

Csodácska 

Amerikai premier: április 7

Julia Roberts főszereplésével érkezik ez a szívszorítónak ígérkező alkotás, ami egy arci deformitással született kisfiúról fog szólni. Szülei úgy gondolják, hogy a gyermeknek társaihoz hasonló elbánásban kell részesülnie, így nagy kockázatot vállalva átlagos iskolába kezdik járatni.

wonder.jpg

 

Kincsem

Magyar premier: március 16.

Herendi Gábor filmje a legendás magyar versenyló történetének régóta várt mozgóképes adaptációja, amelynek elkészítése során bizony nem spóroltak a költségvetéssel. Ha minden jól megy, az alkotás az utóbbi évek hazai filmreneszánszának következő jeles képviselőjévé válik.

kincsem.jpg

 

A sötét ötven árnyalata

Amerikai premier: február 10.

Hozzánk is várhatóan Valentin-nap környékén fog befutni a produkció természetesen azért, hogy most se menekülhessünk Mr. Grey perverziói elől. 2015 egyik legrosszabb filmjének folytatása nagy eséllyel csak egy újabb, még bugyutább soft pornó lesz, tragikusan elpazarolt színésztehetségekkel a főszerepben. 

 

Weightless

Amerikai premier: március 17.

Korunk egyik legtitokzatosabb filmrendezője, Terrence Malick is aktív lesz jövőre. A szerelmes lét viszontagságait bemutató produkció nagy nevek egész sorával imponál: Christian Bale, Ryan Gosling, Natalie Portman, Michael Fassbender, Rooney Mara, Cate Blanchett és Benicio Del Toro egyaránt helyet kaptak a gárdában.

weightless.jpg

 

Dunkirk

Amerikai premier: július 19

Három év után Christopher Nolan újabb nagyívűnek ígérkező szuperprodukcióval fogja megbabonázni a nagyérdeműt. Ezúttal a II. világháború poklába ereszkedik alá, hogy elmesélje minden bizonnyal ezúttal is lélegzetelállító történetét.

 

Granite Mountain

Amerikai premier: szeptember 22.

Joseph Kosinski filmje egy 2013-as természeti katasztrófát mutat be. Az elszabadult tűzviharral szembeszálló bátor emberek története lesz a fókuszban Miles Tellerrel, Jennifer Connellyvel és Josh Brolinnal. 

granite_mountain.jpg

 

Our Souls at Night

Még nem ismert a pontos premierdátum

Robert Redford és Judy Greer főszereplésével készül a produkció, amely az időskor fájdalmairól és szépségeiről fog szólni. Az egymás szomszédjában élő özvegyasszony és özvegy ember lassacskán egymásra talál.

oursouls.jpg

 

Stronger

Még nem ismert a pontos premierdátum

A 2013-as bostoni maratonon történt merénylet utáni sokkot dolgozza fel a produkció az egyik tettre kész áldozat szemszögéből. A főszerepekben olyan nagyszerű színészek lesznek láthatók, mint Jake Gyllenhaal és Tatiana Maslany.

stronger.jpg

 

Felt

Még nem ismert a pontos premierdátum

Peter Landesman író-rendezői munkája a Watergate-botrány idejébe repít vissza bennünket, ám ezúttal egy szokatlan aspektusból, a titkos informátor Mély Torok szemszögéből láthatjuk az eseményeket. A főszerepben Liam Neeson ezúttal a szokásosnál vélhetően kevesebb töltényt fog elhasználni.

felt.jpg

 

Wonderstruck

Még nem ismert a pontos premierdátum

Todd Haynes rendezésében múlt és jelen történetei kapcsolódnak össze egy mindkét szálon lényeges rejtély keretei között. A gárdában olyan remek színésznők kaptak helyet, mint Julianne Moore és Michelle Williams.

wonders.jpg

 

The Mercy

Még nem ismert a pontos premierdátum

Donald Crowhurst biográfiájában Colin Firth kerülheti meg a Földet vitorláshajója fedélzetén. A produkciót valószínűleg a díjszezonra fogják időzíteni.

colin.jpg

 

Euphoria

A svédországi premier ismert: október 6.

Keveset lehet tudni erről az előreláthatólag nőiségdrámaként definiálható produkcióról, amelyben a friss Oscar-díjas Alicia Vikander lesz a főszereplő. A gárdában helyet kapott még Eva Green is, szóval könnyen lehet, hogy 18+-os szórakozásnak nézünk elébe.

euphoria.jpg

 

Cím nélküli életrajzi film A.A. Milne-ról

Még nem ismert a pontos premierdátum

Az egy dolog, hogy Micimackó és a Százholdas Pagony története megunhatatlan, de vajon a népszerű karakterek megalkotójának élete is volt olyan érdekes, hogy saját filmet érdemeljen? Jövőre kiderül. Az mindenesetre biztató, hogy a színészgárdában Margot Robbie és Domhnall Gleeson neveit is fellelhetjük.

aamilne.jpg

 

Darkest Hour

Amerikai premier: november 24.

Joe Wright rendezése Winston Churchill legendás alakját állítja a középpontba. A keménykezű és erős akaratú brit politikus létfontosságú szerepet játszott a náci Németország legyőzésében, nyilván a film is erre fekteti majd a hangsúlyt. A főszerepben Gary Oldman parádézhat. Most már talán végre megkapja azt az Oscar-díjat, amelynek megszerzésével évek óta nem kellene foglalkoznia.

darkesthour.jpg

 

Van esetleg olyan filmdráma, amit nem neveztem meg a listában, de szerinted ott a helye a várós címek között? Írd meg kommentben!

 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr212042753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.