Movie Tank

Nagyon szórakoztató karácsonyi reklámot készített Wes Anderson

2016. november 28. - Sparrow

Wes Anderson korunk egyik legegyedibb stílusvilággal dolgozó filmrendezője. Díszleteit, színészvezetését és elmésen komikus szituációit lehetetlen félreismerni. És talán pont különleges tehetsége miatt nem pont tőle vártuk volna, hogy reklámfilmet készít a kapitalista karácsony nevében. Ám mégis…

Tovább

Várat építeni anya alkoholizmusából - Életem Cukkiniként (2016)

A filmet a 14. Anilogue Fesztiválon láttam. A valós pillanat rögzítésében rejlő emberi vágyakozás megvalósításaként először az állókép, a fotóművészet jelent meg. Ám egy idő után ez már nem volt elég, így néhány lelkes tehetség a tizenkilencedik század végén mozgásba lendítette a korábban merev…

Tovább

Itt az előzetes a Westworld évadfináléjához

Az HBO vadonatúj produkciója megjelenése után szinte azonnal a legnépszerűbb televíziós sorozatok közé lépett elő. A néhány nap alatt kialakult, elkötelezett rajongótábor bősz találgatásba, lelkes tippelgetésbe kezdett a cselekmény fordulatait és karaktereit illetően. És bizony már le is pörgött az…

Tovább

Darth Vader mély lélegzetet vesz a Zsivány Egyes új videójában

Mire megérkezik a Zsivány Egyes, pont csömörünk lesz már a sok-sok elcsepegtetett TV spottól. Az mondjuk jó, hogy mindegyik anyagba belecsempésznek a marketingesek egy-egy eddig nem látott képkockát, de persze lehetne vitatkozni azon, hogy mennyi részletet akarunk előre tudni. Mindenesetre a csokit…

Tovább

Összezárva gyengébb önmagaddal - Az öldöklő angyal (1962)

Az egyhelyszínes filmek lényege a minimalizmusban rejlik. Pontosabban abban a metódusban, amelynek keretein belül az alkotók részletgazdag, sokszínű egészet építenek az első blikkre visszafogottabbnak tűnő eszközkészletből. Így emelkedhet egy mindössze egyetlen kis szobában, vagy…

Tovább

Drogfüggő madarak és guberáló patkányok - Pszichonauták (2015)

A filmet a 14 Anilogue Fesztiválon láttam. Én annak a nézetnek vagyok a híve, ami azt mondja, hogy mesefilmnek szigorúan azokat az animációkat tekinthetjük, amelyek a gyerek-kategóriába tartozó korosztályok tagjait teszik meg célközönségükként. Elég fájdalmas hallani, amikor egyesek komoly, sokrétű…

Tovább

Jó néhány eddig meg nem mutatott jelenetet láthatunk az Assassin's Creed új TV spotjában

Hamarosan megtudjuk, hogy az utóbbi évek egyik legkultikusabb játékszériája alapján vajon sikerült-e emlékezetes filmet készíteni. A statisztikák nem adnak okot a bizakodásra, de akadt már azért üdítő kivétel ebben az adaptációs zsánerben. Az új videós anyag mindenesetre nagyon…

Tovább

Denzel, a szigorú apa - Itt az új Fences előzetes

Számíthatunk rá, hogy a díjszezonban gyakran halljuk majd Denzel Washington Fences című drámájának címét pozitív kontextusban. A kétszeres Oscar-díjas színész nem csak főszereplője, hanem rendezője is a produkciónak, amely kőkemény apaságdrámának ígérkezik. Van rá esély, hogy a tipikus túlhypeolt…

Tovább

Szinkronnal is elbűvölő A szépség és a szörnyeteg előzetese

Na jó egy kicsit azért giccses, de még mindig azt mondom, hogy a trailer alapján elég szép CGI-jal dolgoznak a készítők. Tehát ha valami, akkor a látványvilág biztosan színvonalas lesz a Disney következő élőszereplős rajzfilmfeldolgozásában, ami a stúdió egyik legfontosabb klasszikusát gondolja…

Tovább
süti beállítások módosítása