Új előzetes, jelenetvideó és fotók az Utazók című sci-fihez

2016. november 24. - Sparrow

Nemsokára megérkezik a mozikba az Utazók című űr-sci-fi, amelyben Jennifer Lawrence és Chris Pratt küzdenek egyfelől a túlélésért, másfelől pedig a válaszok megleléséért. Az emberiség történetének legnagyobb migrációs akcióját ugyanis aggasztó incidens árnyékolja be, nevezetesen az, hogy a két…

Tovább

Egy ágyban Naomi Wattsszal - Bezárva (2016)

Kevés nagy filmsztár van, aki korai horrorfilmes szerepei kapcsán nem pirul el, hiszen büszkén vállalhatja szóban forgó alakítását és a művet, amiben nyújtotta. Naomi Watts számára például pont a rettegés műfaja szolgált ugródeszkául. Na persze nem az örök klasszikus…

Tovább

James McAvoy támadásra kész a Széttörve új poszterén

Sötét sarkokban, sokat látott falak között névtelen árnyak M. Night Shyamalan visszatéréséről suttognak. Az egykor mesterműveket alkotó direktor a Hatodik érzékkel, A sebezhetetlennel és a Jelekkel néhány év alatt a legnagyobbak közé emelkedett, hogy onnan példátlanul nagyot…

Tovább

Hamarabb jön az új Alien, és még egy posztert is kaptunk hozzá!

Ridley Scott a Prometheus után marad meghatározó sci-fi világának falain belül. Az Alien: Covenant egyszerre lesz Prometheus-folytatás és Alien-előzmény, legalábbis nagyjából erre számíthatunk. Egészen friss hír, hogy míg gyakran csúsztatják a nagyobb produkciók bemutatóit, addig a Covenant…

Tovább