Ridley Scott 1982-ben készítette el klasszikus disztópikus scifijét, a Szárnyas fejvadászt, ami a műfaj egyik legtöbbre tartott alkotásává nőtte ki magát, ráadásul Harrison Ford szekerének is adott még egy lökést a Star Wars után. Denis Villeneuve nagyban készíti a folytatást, amiről a rendező eddigi műveinek ismeretében eléggé nehéz elképzelni, hogy nem lesz minimum rohadt jó. Mindeközben azonban nem szabad megfeledkezni arról az időtálló science fiction elbeszélésről sem, amely megteremtette a lehetőséget arra, hogy ezek a mozgóképek létrejöjjenek. Philip K. Dick, a scifi-világ egyik legfontosabb írója számos nagyszerű művet tett le az asztalra pályafutása során. A Szárnyas fejvadász alapjául Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regénye szolgált, és bizony, a könyv is megér legalább egy misét.

Mindent belep a por. Nagy háború volt. Megtizedelte az emberiséget és rengeteg állatfajt kipusztított, de legalább sikerült gyarmatosítani a Marsot. Az előrehaladott robotizáció korában lehetőség nyílik arra, hogy a magányos és szomorú emberek elektronikus hasonmásokkal pótolják azt, ami már régen elveszett. Sokaknak nincs pénze valódi állatra, hiszen a megnyirbált populáció miatt ezeknek csillagászati az ára. De a jóval gazdaságosabban megvásárolható, az igazi példányokra a megtévesztésig hasonlító elektronikus másállatokkal ők is kielégíthetik ilyen jellegű igényeiket. Rick Deckard is élt a lehetőséggel, kertjében azóta is legel féltve őrzött elektronikus báránya. Rick fejvadász. Androidokra vadászik. Ugyanis nem csak az állatokat, hanem az embert is lemásolta a tudomány, ráadásul az új Nexus-6-osok szinte teljesen felismerhetetlenek. Úgy beszélnek, mozognak és érezhetően úgy is gondolkodnak, ahogy a hús-vér emberek. Amikor hat ilyen magasan fejlett android megszökik a Marsról, és kórházba juttatják a rendőrség első számú fejvadászát, Rick-re hárul a feladat, hogy felvegye a kesztyűt, a legújabb empátiateszttel kiszűrje az androidokat, és könyörület nélkül végezzen velük.

A regény összetartóerejét az empátia jelensége képezi. Ez az egyetlen kis pont, aminél fogva rajta lehet kapni az androidokat. Mert ezt nem tudják megjátszani. Philip K. Dick sötét és lehangoló jövőképet fest egy olyan világról, ahol már akármi pótolható mesterséges úton, a hús-vér lénynek pedig a legapróbb részletekbe kell beleásnia magát ahhoz, hogy a létezés homályában megbizonyosodhasson az igazságról. Arról, hogy ki a valódi és ki az utánzat.

Az emberiség ezzel súlyos erkölcsi dilemmába sodródik, bár lehet ez már nem annyira számít a globálisan pusztító, óriási háború után. Nekik legalábbis nem. Az olvasó viszont elborzad azon, hogy fiktív utódai ilyen szörnyű, pokoli disztópiát teremtettek, amelyben az emberi testvériség megszakad, a lánc hiányzó részeit pedig gépesített szemek pótolják. Önmagunkat kötjük gúzsba, ráadásul olyan szorosba, amiből a jelek szerint nincs szabadulás. Mert a rendszer megalkotta az androidokat, ám most fejvadászokat fizet azért, hogy eltüntesse őket. Persze elvileg nem kell rettegniük azon androidoknak, amik - vagy akik? - nem jelentenek veszélyt, ám a lehetőség ott bujkál. Akármikor veszélyesnek nyilváníthatnak egyet közülük.

Mert az ember félni kezd saját teremtményétől, de nehéz megoldást találni egy olyan világban, amelynek vezetése a homályos, átláthatatlan ködbe nyúlik. Vajon kik kormányozzák a világot? Észrevétlenül hatalomra törtek a gépek vagy még emberi kézben van a gyeplő? Az mindenesetre biztos, hogy a káoszba fulladó, melankolikus betondzsungelben nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal, ebből pedig konfliktus alakul ki, hogy szépen fokozatosan őrült hajszába kergesse a történet szereplőit. A hősietlen, megkeseredett, kisemberi hősöket, akiknek paranoia és kiüresedés lesz az osztályrészük.

Mert ez egy kegyetlen történet. A tudomány megalkotta az élet gyakorlatilag pontos mását, az androidok az empátia kivételével mindenre képesek. Vajon tekinthető-e ez életnek? Mert minden élőnek joga van a szabad akarathoz. Amennyiben az androidot élőnek tekintjük, neki is joga van önálló döntést hozni. A fejvadász által végrehajtott aktus ebben az esetben gyilkosság lenne, ám Rick mindent megtesz azért, hogy továbbra is úgy tekintsen munkájára, ahogy kell. Tárgyilagosan értelmezett feladatként. Mert agyonlőni egy androidot annyit jelent, mint kikapcsolni egy kávéfőzőt vagy kihúzni a dugót a konnektorból. Azonban nehéz ezt úgy csinálni, hogy nem kávégépről és nem is konnektorról van szó, hanem egy olyan létező valamiről, ami szinte teljesen emberi. Egy nőről, akivel Rick beszélget, akitől segítséget kér, akivel szexuális kapcsolatba lép. A gyűrűző konfliktusban pedig el kell döntenünk, hogy kicsoda ez a fejvadász. Vajon az egyetlen ember, aki józanul látja a dolgokat, vagy pont az, aki már régen beleőrült ebbe az egészbe?

A kertben legel az elektronikus bárány, Mercer pedig újra és újra elindul felfelé a hegytetőn, hogy sose érjen a csúcsra. Eme letűnőben lévő, szürke posztapokaliptikus világ új vallást talált magának. A mercerizmus az empátiadobozon alapuló közös élményre épít. Az embereknek lehetőségük nyílik eggyé válni Mercer alakjával. A férfival, akinek fájdalmában osztozni felszabadító élmény. Vagy legalábbis annak kéne lennie. Ám Rick a történet végére már nem érti, miért jó, ha a virtuális figura helyett ő szenvedi el a lezúduló kövek ütését, ha helyette viseli a keletkezett sebhelyeket és érzi a belőlük eredő fájdalmat. Nem érti a lényeget a sziszüphoszi körforgás mögött, Mercer ismétlődő szenvedésének értelme elveszik számára.

Ahogy gyakorlatilag minden más funkciótlanná válik Rick világában, mire megérkezünk az utolsó oldalakra. Mintha elvégzett küldetése nyomán saját magából is kiirtotta volna az empátiát, mintha most már értelmetlen lenne minden mozdulat és gondolat és félelem. De ha ez így van, akkor szörnyen sötét világ van eljövendőben. Mert ha Rick-ben meghalt az empátia, akkor nem csak az androidok képesek hasonlítani az emberre. Az ember is képes olyanná válni, mint az android. És így süllyed káoszba a világ. Vagy legalábbis az, ami megmaradt belőle. És soha nem tudjuk meg a választ a mindennél fontosabb kérdésre: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? 9/10.