Movie Tank

Nyílt pornográfia várható A sötét ötven árnyalatától

2016. november 11. - Sparrow

Az utóbbi évek egyik legszarabb, egyben legsikeresebb filmje, A szürke ötven árnyalata valószínűleg akkor is folytatást kapott volna, ha az eredeti regény nem rendelkezne második felvonással. De rendelkezik, így még egy kicsike kérdés sem volt afelől, hogy Christian Grey visszatér-e a vásznakra.

A sötét ötven árnyalata R-kategóriás korhatár-besorolást kapott Amerikában, ahogy az első rész is. Viszont a Filmtrailer szemfülesen rávilágított az indoklásbeli különbségekre. A szürke ötven árnyalata erős szexuális tartalmú párbeszédek és meztelenkedés miatt kapta a magas szintű jelzést, a következő film esetében azonban már konkrétan erős szexuális tartalomról beszélnek.

Vagyis készülhetünk az össznépi pornónézésre már megint (amúgy nincs viccesebb, mint száz újságíróval összezárva egy ilyen filmet nézni...). Tulajdonképpen nem azzal van a baj, hogy ez a film elkészülhet, hanem azzal, hogy a pornóoldalakra, ahová való lenne, megvetéssel tekint azon emberek jelentős része, akik majd széles vigyorral váltanak drága pénzért jegyet a produkcióra.

fiftyshades.png

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr5611948767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.11.11. 10:13:11

Látványvilágot meg színészeket tekintve valószínűleg igényesebb lesz, mint egy átlag pornó :D Amúgy nem hiszem, hogy ténylegesen be fogják vállalni, mert ha mégis, az kb filmtörténeti jelentőségű lenne, és mégiscsak egy Szürke ötven árnyalata 2-ről beszélünk. :)

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2016.11.11. 12:13:53

@Santino89: Azt azért megpróbálhatják, amit Trier az Antikrisztusban. Pornós dublőrökkel.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.11.11. 13:23:13

@Sparrow: persze, de szerintem nem lesznek elég tökösek hozzá, ebből nekem az jön le, hogy max hosszabb, perverzebb szexjelenetek lesznek, de szigorúan kuki meg nuni nélkül.

human · http://yummie.hu 2016.11.11. 22:16:19

ha igaz lenne a cím akkor NC-17-et kapott volna a film.

Netuddki. 2016.11.12. 09:14:19

Ja, persze. Kell a felhajtás, hogy a szar "első" rész után még valaki jegyet vegyen erre is...

tzi 2016.11.12. 15:58:24

@Tibi !: tévedsz... a nők 85%-a ugyanúgy gondolkodás nélkül fog rohanni megnézni, mint az előzőt :D Amióta kijött ez a szar, mindenki meggyőződéssel hiszi hogy van fogalma a bdsm-ről :D

Márk_Márk 2016.11.12. 16:26:26

"száz újságíróval összezárva"
Mióta újságíró egy szaros blogger?
süti beállítások módosítása