Movie Tank

Királyok és felismerhetetlen tetemek - The Walking Dead: A 7. évadról 3 epizód után

2016. november 10. - Sparrow

Tartozom egy vallomással, amit valószínűleg sokan megfognak érteni. Az első négy évad alatt szerelmes voltam a The Walking Dead-be. Imádtam a merész vizualitást és a kőkemény, fajsúlyos és hiteles drámát. Aztán megérkezett az ötödik szezon és a lufi kipukkadt. Unalmas, nyögvenyelős, nehézkes sztori és időhúzás váltotta fel a korábbi zsenialitást. A hatodik szezon első részét még megnéztem, ám az olyan unalmasra sikeredett, hogy úgy döntöttem, kaszálom az életemből ezt a produkciót. Viszont akkora volt a hype az évad végén feltűnő Negan karaktere és a durva cliffhanger körül, hogy beadtam a derekamat és gyorsban pótoltam a kimaradt részeket. Összességében a hatodik felvonás nem is volt olyan rossz. Három héttel ezelőtt pedig megindult a legújabb etap, ami eddig három, egymástól igencsak különböző hangulati és narratív világot képviselt. Lássuk, eme első epizódok alapján hogy fest eddig az új évad!

twd3.jpg

Habár a hatodik évad záróepizódja összességében nem volt valami nagy eresztés, az utolsó negyed órára beköszönt Negan (Jeffrey Dean Morgan), és előadott egy olyan hatásos, tízperces monológot, amely közben/után biztosan mi is összecsináljuk magunkat, ha ott térdelünk szerencsétlen hőseink között.

A készítők nem csesztek ki a rajongókkal, hiszen a hetedik szezon nyitórésze pontosan ott folytatta az események regélését, ahol az előző felvonás abbahagyta. Az internet popkulturális sarkai egy médiumként hördültek fel a kiemelkedően brutális epizód láttán. Fontos azonban elgondolkodni azon, hogy a 7X01 miért is volt annyira megrázó. Ha visszatekintünk a sorozat korábbi évadjaira, könnyedén leszűrhetjük, hogy az explicit vérengzés eddig is a The Walking Dead sajátja, sőt, egyedi stílusa okán egyik védjegye volt. Akkor mégis miért halt meg a lelkünk egy darabkája, mire eljutottunk a stáblistáig? Azért, mert az alkotók elővették művük egy másik védjegyét, a kendőzetlen, kőkemény emberi drámát. A régóta ismert figurákhoz fűződő pozitív nézői érzelmeket Negan Lucille névre keresztelt, szögesdrótos baseballütőjével verték agyon, majd lehugyozták és megtaposták eme brutálisan megcsonkított emóciókat. Ezenkívül nyilván az is fontos, hogy a mindig kőkemény és férfias Rick még soha, még a harmadik évad ama bizonyos pontján sem volt ennyire összezuhanva. De most a főhős tehetetlen agóniába zuhanva térdepel Negan lábai előtt. Mert Negan egyelőre győzött.

twd2.jpg

Amúgy elképesztően jól castingoltak az új főgonosz figurájához. Jeffrey Dean Morgan az a színész, aki néha feltűnik, alakít egy istentelen nagyot, majd öt évre felszívódik, hogy amikor már megfeledkeztünk róla, újra berobbanjon. Meglökte a Winchester-fiúk szekerét a Supernatural első évadában, Jackie Earle Haley után ő emelkedett ki leginkább a Watchmen nagyszerű gárdájából, most pedig itt van Negan szerepében. Azt hiszem, már most ki lehet jelenteni, hogy megérkezett a sorozat egyik legkirályabb színészi produktuma. Mert nem érted, de Negan-t nem tudod annyira utálni, amennyire kellene azután, amit művelt. Mert egy olyan, teátrális és hatásosan kommunikáló alakról van szó, aki Morgan kiváló tálalásával kiegészülve a karakterrajz művészetének magasiskoláját prezentálja. Egyszerűen jó nézni, ahogy egy ilyen főgonosz parádézik, hasonló élményt nyújtott Heath Ledger Jokere vagy akár Darth Vader, csakhogy a legnagyobbakat említsem.  

Az első epizód tehát a színtiszta vizuális és érzelmi könyörtelenség jegyében telt. Törvényszerű volt, hogy a második részben vissza kell venni a tempóból, hagyni kell, hogy a nézők megpihenjenek egy kicsit, összeszedjék szétzúzott naivitásuk darabkáit a padlóról, és újra felvegyék a fonalat. Carol és Morgan jobban jártak társaiknál, ők egyelőre nem kényszerülnek konfrontációba az új genyával. Helyette megismerik a zombik uralta világ talán legszürreálisabb közösségét, a Királyságot. A szó szoros értelmében véve, egy középkori királyság mintájára szerveződő rendszert látunk megjelenni, amelynek harci jelmezes lovagjai őrzik a lakosok biztonságát, uralkodója, Ezekiel király (Khary Payton), pedig lélektani támogatással összefogja az embereket. A pazarul megteremtett, profi illúzió nagyjából azt a hatást váltja ki a nézőből, mint Carol-ból. Mégis mi az isten folyik itt? Érezzük, hogy ez az új hangulati töltet mennyire összeférhetetlen azzal az atmoszférával, amit eddig megszoktunk a sorozattól. Pont ezért lehet a Királyság fontos újítása ennek az évadnak, persze csak akkor, ha az alkotók képesek kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. A második epizód kissé vontatottra sikeredett, ám Ezekiel figuráját sikerült szépen bemutatni, kapott néhány tartalmas, érdekes mondatot is a figura.

twd_2.jpg

A készítők, ahogy azt már megszokhattuk tőlük, ismét szétszabdalták a központi szereplők társaságát, így a történet megint több, szám szerint három szálon fut. Carolék után a harmadik epizódban Daryl a főszereplő. Róla azonban nem tudunk meg semmi újdonságot. Továbbra is keményen állja a sarat, és nem hagyja, hogy ellenségei megtörjék. Nem is ő az érdekes ebben a negyven percben. Hanem Dwight. Ő ugye az a figura, akivel Daryl már az előző évadban is összefutott. Akkor egy menekülő, rettegő szerencsétlent láttunk, aki azonban mostanra Negan egyik leggonoszabb talpnyalójává alacsonyodott. Eddig csak ezt a felszínt láttuk. Most azonban végre megtudjuk, hogy miként, milyen okokból kifolyólag jutott idáig a karakter. Mert ez a rész Dwightról szól. Ő a motorja a dramaturgiának, ő az, aki megnyílik a nézők előtt. Nem pedig Daryl. Negan hű szolgájának figuráját alaposan megismerjük, fény derül hátborzongató kettősségére, egyszerre tűnik nagy túlélőnek és hihetetlenül gyenge embernek. A sorozat egyik kiemelkedően tragikus figurája.

A The Walking Dead új szezonja három rész után felsorakoztatott bőven annyi potenciált, amiből összeállhat majd egy ütős évad. Persze az is lehet, hogy az alkotók elpazarolják majd a puskaport és kapunk még egy olyan felvonást, mint amilyen az ötödik volt. Reméljük a legjobbakat! 

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr2211944525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása