Beetlejuice - Kísértethistória (1988) - Halloween 2016

2016. október 31. - Sparrow

Tim Burton ma már csak árnyéka egykori zseniális önmagának. Rajongói minden újabb premierkor imádkoznak az egyedi vizualitással és különleges humorral megáldott rendező igazi énjének visszatéréséért, ami az utóbbi években csupán animációs filmjeiben tudott megcsillanni. Ahogy a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeiről írt posztomban is megfogalmaztam, nagyon nehéz évtizedeken át a csúcson maradni. Burton tehetsége most pihenőszezonban van, mert azért nem volt semmi az röpülőrajt, amit a '80-as években vett a direktor pályája. Itt van mindjárt példának okáért a Beetlejuice, ez a rendkívül kellemes szellemfilm, ami ha nem is Burton legnagyobb dobása, de benne van minden, amiért a torzonborz fickó művészetét szeretjük... vagy épp utáljuk.

beetlejuice.jpg

Adam (Alec Baldwin) és Barbara (Geena Davis) boldog fiatal házaspár, akik annyira szeretik nyugodt vidéki otthonukat, hogy még a nyaralás kedvéért sem utaznak el. A vakációt otthon tervezik eltölteni, ám üdülésük a vártnál jóval hosszabbra nyúlik. Egy ostoba baleset következtében ugyanis a pár életét veszti. Kísértetekként térnek vissza házukba, amit ezután nem tudnak elhagyni. A telekre viszont felkerül az eladó tábla, az új lakók pedig beköltöznek, ám furcsa városi szokásaikat is hozzák magukkal, amelyeknek köszönhetően Adamék otthonára gyökeres átalakulás vár. A frissen elhunyt házaspár tudja, hogyha házuk békességét meg szeretnék őrizni, el kell űzniük a betolakodókat, ám a kísértési kísérletek gyalázatosra sikerednek, a túlvilági ügyintézés pedig rendkívül rosszul működik, így az illegális démoni szabadúszó, Beetlejuice (Michael Keaton) marad hőseink utolsó reménye. A dolgokat azonban rendesen megkavarja a tény, miszerint az újonnan beköltözött házaspár fiatal lánya, Lydia (Winona Ryder) látja a szellemvilág lényeit...

Annak idején ez még valószínűleg nem volt egyértelmű, de a Beetlejuice pontosan olyan történet, ami Tim Burton szorgos kezeiért kiált. A forgatókönyvben nem volt benne a rendező, viszont az írókat nem kellett félteni, hiszen munkájuk pazar. A produkció legnagyobb erőssége nemes egyszerűséggel az, hogy formabontó a horrorvígjátékok között. Ritka az olyan kísértetfilm, ami a szellemek szemszögéből meséli el történetét, ráadásul valóban ennyire szellemesen. A Beetlejuice, ha elnagyoltan is, de fantáziától túlfűtve alkotja meg a holtak világát. Némelyik részlet, például a nemrég elhunytak kézikönyve, kifejezetten érdekes, de van olyan elem is, ami inkább rejtélyes, úgy mint az Adaméket a házban tartó óriásférgek. A mű legnagyobb húzása azonban nem más, mint a földöntúli bürokrácia kialakítása, amivel példásan sikerül kritizálni a hivatali ügyintézés minden kellemetlen velejáróját. Rémesen hosszú sorban állás, megbízhatatlan ügyintézők és rébuszokban beszélő személyes képviselők fogadják a túlvilágon érvényesülni próbáló házaspárt. Végül a legális út, a hivatalos megoldás nem működik, így nem marad más, mint az önkényes akaratérvényesítés.  

beetlejuice2.jpg

Tim Burton pedig megkapta ezt a forgatókönyvet, és bizony nem átallt belőle nagyszerű filmélményt generálni. A Beetlejuice minden képkockájában ott van a direktor egyedi zsenije. Már a kivételesen fantáziadús főcím elhinti bennünk a gyermeki lelkesedés magvait, majd érkezik a rövid és hangulatos expozíció, ami ütős fordulattal zárul. Burton persze mindent enyhén morbid humorral mesél. Nála sem az élők, sem a holtak nincsenek sem túlságosan meglepve, sem pedig igazán lesújtva a túlvilág tényének jelentőségétől, inkább új problémahelyzetként, vagy épp lehetőségként tekintenek rá. A karmester pedig ahol csak tud, mutat valami elméset és érdekeset. Természetesen kihasználja a stop-motion lehetőségeit, CGI hiányában ehhez a jóval kézzelfoghatóbb és bájosabb technikához nyúl, de nem kell őt félteni a kreatív maszkmesteri és lenyűgöző díszletvilági elemek területén sem. Tény és való, hogy a látványos és humoros képsorok csúcspontjaként megérkező fináléban Burton már kissé infantilis módon áll a cselekményhez, és kissé furcsán, úgy is mondhatnánk, hogy bugyután oldja meg a konfliktust, de ezt a szépséghibát még annak ellenére is megtudjuk bocsájtani, hogy egy ennyire fontos ponton sikerül elkövetni. Zárszóként pedig csak annyit üzen a rendező, hogy élő és holt megférnek egymás mellett, képesek elfogadni a másikat, így talán a halál tényszerű létezését és elkerülhetetlen voltát sem kellene feltétlenül tabuként kezelni. Egyszerűen csak meg kéne próbálni együtt élni vele.

Alec Baldwin és Geena Davis párosa jól működik a történetben. Bár egyikük sem alakít kiemelkedően, jól áll nekik a játékos rémvígjáték, élvezettel, hitelesen alakítják szerepeiket. A fiatal Winona Ryder szintén korrekt színészi munkát prezentál, a prímet azonban Michael Keaton viszi, aki címszereplőhöz képest eléggé keveset szerepel, viszont remekül megírt és fantasztikusan rendezett képsoraiban valósággal parádézik. Nagyon szórakoztató az önjelölt bio-ördögűző szerepében, akiről egészen pontosan ki sem derül, hogy miféle túlvilági szerzet. De ennyi titokzatosság talán még kell is a figura teljességéhez.

A Beetlejuice valóban kísértethistória, de még milyen! Tim Burton elemében volt, amikor ezt a darabot rendezte. A látványvilág minden mozzanata pazar, az összeálló filmélmény pedig emlékezetes és eredeti. Na és persze ne feledkezzünk meg a tartalmas forgatókönyvről sem, amiben Burton keze nem volt benne (ahogy az jellemző is a direktor filmográfiájára), mégis kiemelkedőre sikeredett. 8,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr6811835335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.