Egy levegővel #62 - Korai horrorfilmekről halloween alkalmából

2016. október 30. - Sparrow

A horrorműfaj fontos megalapozói közül most háromról lesz szó röviden.

 

Dr. Caligari (1920)

Az őrült tudósos zsáner első fontos képviselője a némafilmkorszak horrortermésének kiemelkedő darabja. A történet elbeszélés az elbeszélésben, hiszen a főszereplő Francis (Friedrich Fehér) meséli el egy ismerősének hátborzongató tapasztalatait. Az ijesztő események egy vásáron estek meg. Ide érkezett a mutatványos tudós, Dr. Caligari (Werner Krauss). Szenzációs számában egy jóstehetséggel bíró holdkórossal (Conrad Veidt) hódít. Első fellépése után nem sokkal azonban gyilkosságok sorozata kezdődik meg a városban, Francis pedig Caligari-ra kezd gyanakodni. Az így kibontakozó krimiszál azért lépi túl a bűnügyi film határait, és válik végső soron horrorrá, mert a hangsúly nem annyira a nyomozásra, inkább a hátborzongató holdkórosra, és a városon eluralkodó rettegésre helyeződik. A zseniálisan elmaszkírozott Conrad Veidt vérfagyasztó néma képsorain, amelyek a sejtelmes zenei aláfestések segítségével így, beszédhang nélkül válnak igazán félelmetessé. A rendező Robert Wiene amúgy is gyakran él a szereplők arcát középpontba helyező, és csak a közvetlen környezetüket megvilágító beállításokkal, amelyek kifejezetten erős atmoszférát kölcsönöznek a komplett összképnek. Nagyon fontos továbbá megemlíteni a kiemelkedő díszletvilágot, ami a mai néző számára némi cyberpunk-hatást is sugározhat. A kiválóan megtervezett helyszínrajzok erőteljes, szögletes alakzatokból állnak össze, ezzel érzékeltetve a rettegő város nyugtalanságát. Wiene végül olyan fordulattal zárja filmjét, ami annyira erős, hogy mára már egészen elcsépeltté vált, de a nézők vélhetően ebben a produkcióban találkozhattak először ilyen típusú csavarral. Persze azért a kétely is ott mozog. Vajon tényleg így történtek a dolgok? 8,5/10.  

caligari.jpg

A Gólem/Gólem születése (1920)

Ahogy a Dr. Caligari, úgy ez a film is Németország szülötte. A történet szerint a zsidókra leselkedő nagy veszedelem jóslata jelenik meg a csillagokban, ezért egy rabbi agyagból testőrt épít, majd a lényt fekete mágiával életre hívja. A Gólem kezdetben jó szolgálatot tesz, ám idővel kezelhetetlenné válik. Lehetne vitatkozni azon, hogy Paul Wegener rendező a huszadik századi antiszemitizmus kibontakozásának idején mennyire látta előre a zsidók nemsokára megérkező, elborzasztóan sötét időszakát. Az mindenesetre bizonyos, hogy története egyedi, mély érzelmi kontextust tudhat magáénak a konfliktus etnikai csoporthoz való kötődése okán. Ettől nemes egyszerűséggel különlegessé válik a produkció. A cselekményvezetés során akadnak az összképbe nem igazán illeszkedő jelenetek, ám ez csupán látszat, hiszen idővel a részletek helyükre kerülnek, a sztori pedig egészen szép ívet ír le, és kifejezetten erős katarzisélményt generál a nézőben. Mindezen túl A Gólem tulajdonképpen egyfajta Szépség és a Szörny történet. Előbbit ezúttal a zsidó nép jelképezi, bár igaz, hogy egy fontos nőalak is megjelenik a cselekményben. Paul Wegener a címszerepben nyújtott alakítása annyira pocsék, hogy az már stílusos, a zenei aláfestés főtémája pedig egyenesen zseniális. Jó kis film ez! 8,5/10.

golem.jpg

 

A halál kocsisa (1921)

Mi a halál? Valaminek a vége, vagy valami más kezdete? Az elkerülhetetlen, ami értelmet ad létezésünknek, vagy az, ami állandó keserűséggel tölti el földi pályafutásunkat? Büntetés vagy megváltás? Victor Sjöström rendezése, a korai svéd filmművészet megkerülhetetlen darabja mikroszinten, az univerzum nagyságát margóra helyezve meséli történetét a fenti kérdések kereszttüzében. A direktor által megszemélyesített főhős, David Holm egy legendás rémmese kellős közepén találja magát. Minden év utolsó halálesetének áldozatát átok sújtja: A következő évben neki kell hajtania a halál lovaskocsiját, halott lelkeket gyűjtve be a világ tájairól. Sjöström vérfagyasztó alapvetésével fajsúlyos, nehezen emészthető gondolatot emel reflektorfénybe. Talán vannak olyan emberek, akik halálukkal szolgálják legjobban környezetüket és az emberiséget. Eme sötét tónus mellett párhuzamosan azonban a pozitív kiskapu is feltűnik, hiszen a konfliktus alakulása a megoldás irányába hajlik, ami nem más, mint a lehetőség arra, hogy a bűnös még egyszer jót cselekedjen, mielőtt elhagyja az anyagi világot. A retrospektív cselekményvezetés során megismerjük David Holm viszontagságos életét, és tanulópénzt is szerzünk arra vonatkozólag, hogy az emberek által cselekedett legkisebb apróságok is nagy hatással lehetnek más sorsok alakulására. A szövevényes, jól megírt forgatókönyv nem kíméli a nézőt, önsorsrontást, családon belüli erőszakot, alkoholizmust és logikátlan, tragikus szerelmet prezentál, mindezt fájdalmasan szomorú koktélba vegyítve. A fajsúlyos cselekmény remekül illeszkedik a fekete-fehér fényképezésbe, a jól eltalált, különböző zajokon alapuló, komor filmzene pedig elsőosztályú, darkos hangulatot teremt. A film főelemét, a komótosan baktató, búskomor lovaskocsit és hajtóját - akinek karaktere alaposan átértékelődik a játékidő végére - kiváló, áttűnéses hatással mozgatja a direktor, ezzel téve fel a pontot vélhetően Stanely Kubrick-ot a Ragyogás forgatása során is inspiráló mesterműve i-jére. 9/10.

korkarlen.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr7811816529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.