Movie Tank

Preacher - 1. évad

2016. augusztus 09. - Sparrow

A környezetében élők szerint kifejezetten halk szavú és békés Garth Ennis a mainstream képregényalkotás világán belül civil énjének épp ellenkező oldalát mutatja meg. Az ő nevéhez fűződik ugyanis jó néhány az abszurd, morbid humorról, a szégyentelenül mocskos nyelvezetről és az eszelős brutalitásról híres történetek közül. A rajongók már régóta várnak Ennis mesterműve, a Preacher című sorozat mozgóképes feldolgozására. A 66 részes képregényből néhány szám magyarul is megjelent a Kingpin Vertigo-antológiáiban, ám sajnos és egyben természetesen nem mutatkozott rá túl nagy kereslet itthon, így aki kíváncsi a sztori maradék részére, kénytelen egy vagyont kiadni valamelyik eredeti kiadásért, már ha tud angolul az illető. A várva várt mozgóképes átirat végre megérkezett, nem mozifilm, hanem a praktikusabb sorozat formájában.

preacher2.jpg

Nem ajánlom az egymondatos IMDB-történetleírás elolvasását, ugyanis érthetetlen módon az gyakorlatilag az első évad befejezésének tökéletesen precíz megfogalmazása...

Jesse Custer (Dominic Cooper) egykor kemény bűnöző volt, ám egy váratlan fordulatot követően elhatározta, hogy jó útra tér, és régen elhunyt édesapja kérésének eleget téve a családi vállalkozást viszi tovább. Texasi szülővároskájában prédikátornak állt. Egy üzletemberek és képmutatás sújtotta helyen próbálja érvényesíteni Isten szavának üzenetét, ám lépten-nyomon falakba ütközik. Ekkor lép be életébe a nagypofájú vámpír, Cassidy (Joseph Gilgun), aki a félreeső templomban húzza meg magát, miután végzett egy csapat vámpírvadásszal, továbbá megjelenik Jesse gyerekkori szerelme, a szabadelvű és kegyetlen Tulip (Ruth Negga) is. A bonyodalmak akkor kezdenek igazán beindulni, amikor egy rejtélyes mennyei erő megszállja a prédikátort, aki ezt követően képes lesz az emberek irányítására, mindössze kimondott szavai útján.

preacher.jpg

Ennis történetmesélési stílusában az a különleges, hogy hihetetlenül mocskos stílusban tár az olvasó elé nagyon fajsúlyos témákról szóló elmélkedéseket. A legfontosabb kérdés a sorozat kapcsán az volt, hogy a készítők vajon mennyit mernek és akarnak átvenni ebből a mocskosságból. Természetesen nem pontosan úgy örökítették át a képregény szellemiségét, ahogy a rajongók azt ismerték, itt-ott visszafogták a túlzásokat, viszont a Preacher alapvető, egyedien morbid hangulata megvan itt is. Igazság szerint epizódról epizódra egyre komolyabb mértékben teszi tiszteletét. Ez az első évad még erősen expozíció jelleggel bír. Mintha a készítők egyelőre csak szépen fokozatosan megismertetnék a nézőkkel ezt a különleges narratívát, ami aztán az évad utolsó két-három részére kezd igazán kiforrni.

Miről is szól ez a történet? Nagyon sok mindenről. Istenről, vallásról, hivatásról, családról, szerelemről, bűnről, Mennyországról, Pokolról, vámpírokról és ellőtt nemi szervekről. Természetesen a sorozatban is az talán a legérdekesebb, ami a képregényben is. Elsőre összeillőnek egyáltalán nem tűnő elemeket pakol egymás mellé, összeturmixolja, és megmutatja a végeredményt. Mindezt tökéletesen rideg, szinte már közönyös tálalásmódban teszi. Az ember elidegenedett mindentől, de leginkább saját fajtájának alapelveitől. Így a szereplőknek még csak pulzusszáma sem emelkedik a különböző emberfeletti jelenségek láttán. Mindemellett a történet legalapvetőbb gondolata a szabad akarat kérdése. Ha jönne valaki, aki ezt befolyásolni tudja, megtehetné-e azért, hogy az embereket megóvja hibáiktól, vagy engednie kéne, hogy tönkretegyék az életüket. Mert utóbbit legalább önszántukból teszik. Isten és ember, hit és szkepticizmus szembenállásának kontextusában bontakozik ki egy bűnös, menthetetlen texasi kisváros története, amiben a szabad akarat egyeseknek szent, mások viszont még lábtörlőnek sem használnák. 

preacher3.jpg

Megmaradt a brutalitás és a vulgáris nyelvezet is. Persze azért nem párosával jönnek a bazdmegek, mint a képregényben, de Cassidy szövegei például egészen Kevni Smith-i magasságokban parádéznak (itt megjegyezném, hogy jól sikerült a széria magyar szinkronja, érdemes adni neki egy esélyt). Az akciójelenetek vizualitása sem vall szégyent. Habár nincs sok bunyó és lövöldözés, ami van, az kőkemény, a vér eszetlen tempóban folyik el, ráadásul még az akciókoreográfiák is kiválóak. Utóbbi iskolapéldája a kilencedik epizód kocsmai lövöldözése a rejtélyes vadnyugati mellékszálon, ami a szezon legütősebb (bár kitalálható) fordulatát hozza.  

Dominic Cooper jó választás volt a szerepre. Talán nincs meg benne száz százalékig az az őrület, ami a képregények lapjain jellemezte a prédikátort, de alakítása így is kifejezetten szórakoztató és erős. Joseph Gilgun szintén szépen helytáll, jól hozza a nehéz múltú vámpír figuráját, aki tulajdonképpen egy személyben a sztori legviccesebb és legtragikusabb karaktere. Ruth Neggával nem igazán voltam kibékülve, szegény elég idegesítő, bár ez részben nyilván a karakteréből ered. Egy fontos mellékszerepben láthatjuk a nagyszerű Jackie Earle Haley-t, aki a tőle megszokott, maximális profizmussal dolgozik ezúttal is.

A Preacher első évada jól sikerült, de a tizedik rész után biztosan érezhetjük, hogy ez még csak bevezetés volt, az igazi cselekmény majd csak ezután fog következni. Bevezetésnek mondjuk elég korrekt. 8,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr419910300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robogó 2016.08.10. 19:26:24

Eszméletlenül jó film ,fantasztikus karakterekkel.Teljesen elvont ,de ugyanakkor magával ragadó.Nem sablonos!Várom a következő évadot!

robogó 2016.08.10. 19:26:53

Eszméletlenül jó film ,fantasztikus karakterekkel.Teljesen elvont ,de ugyanakkor magával ragadó.Nem sablonos!Várom a következő évadot!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2016.08.12. 09:42:33

Nem tudom mit nézték vagy olvastál előtte, de ez a sori nagyon nagy csalódás. Semmi köze az alapanyaghoz.
Hiába a jó cast (főleg cassidy) ha a sztorit kihereltek.

Spectroli 2016.08.15. 16:37:56

Én doggfatherrel értek egyet, a képregényhez képest ez a sorozat semmit sem ér.
süti beállítások módosítása