Képregényrajongók milliói várják évtizedek óta a nagy eseményt, amikor a valaha megalkotott kettő legnagyobb szuperhős, Batman és Superman végre együtt szerepelnek a filmvásznon. A Marvel szinte már hihetetlenül, minőségileg és anyagilag egyaránt frenetikusan sikeres filmuniverzum építésének hatására a nagy konkurens DC Comics is elkezdett valami hasonlóban gondolkodni. Az ő esetükben azonban jóval nyögvenyelősebben megy a dolog, de azért három éve csak sikerült összehozni Az acélembert, ami szerintem nagyon jól sikerült, bár tény, hogy egyben megosztó alkotásról is beszélünk. Most végre eljött a nagy pillanat, Superman szólója után, valamint Nolan Batman trilógiájának lecsengését követően végre a két ősi erő egymásnak feszül a filmvásznon.
Bruce Wayne (Ben Affleck) ott volt Metropolisban, amikor Superman (Henry Cavill) és Zod tábornok összecsapott egymással, romba döntve közben a fél várost, rengeteg ártatlan áldozatot szedve akaratlanul is. A gothami milliárdos már húsz esztendeje harcol a bűnnel, ám most nem azért ölti magára denevérjelmezét, hogy valamelyik ősi riválisával számoljon le, hanem azért, hogy szembeszálljon azzal a földönkívüli, megváltószerű lénnyel, aki elvileg hozzá hasonlóan a jó oldalon áll, ám óriási hatalma mégis félelmet kelt. Eközben azonban az ideggyenge zseni, Lex Luthor (Jesse Eisenberg) is mesterkedésbe kezd, miközben feltűnik a színen a titokzatos Diana Prince (Gal Gadot), aki valamiért már a kezdetektől nagyon gyanús Bruce Wayne számára.
Amikor a sajtóvetítés után végignéztem a környezetemben lévő nézőtársak kérdőíveire írt pontszámokon, máris tudtam, hogy ez a film még Az acélembernél, sőt, talán még a Prometheusnál is megosztóbb lesz. Az IMDB pontszám (ami amúgy esik azért rendesen, de még mindig 8.9) és a Rotten Tomatoes százalékának kontrasztja (39%) is ezt erősíti. Egyelőre nehéz megmondani, hogy a filmet kedvelő vagy az utálkozók lesznek-e többségben, de én mindenesetre magabiztosan sorolom személyemet az előbbi individuumok közé.
Tény és való, hogy az általam megélt élményhez hozzájárul némi személyes adalék is, hiszen kisgyerekkorom óta nagy képregényolvasó vagyok, Batman történetei pedig a legnagyobb kedvenceim közé tartoznak. Ezt azért emelem ki, mert miközben néztem a produkciót, végig éreztem a képregényes hatást, mind az akciók, mind pedig a dramaturgia területén. Összességében tehát azt kell mondjam, hogy véleményem szerint a Batman Superman ellen meglehetősen képregényhű alkotás.
Spoilerezni a stúdió kérésétől függetlenül sem fogok természetesen, azt azonban nyugodt szívvel leírom, hogy eléggé fordulatos cselekményvezetéssel van dolgunk, persze, egyénfüggő, hogy ezek a csavarok kinek mennyire jönnek be, milyen mértékben illenek az összképbe. Én úgy gondolom, hogy elég jól működik a forgatókönyv, hiszen valóban eléggé hosszú (túlságosan is hosszú), ellenben jól felépített, lépcsőzetesen kialakított, szépen tagolt sztorit tár elénk. A karakterrajzok jól sikerültek, Bruce Wayne kidolgozása tetszett leginkább, de Lex Luthor is remekül működik a történet sodrásában. A szövegkönyv különösen meggyőzőre sikeredett, én nem számítottam rá, hogy ennyire intelligens gondolatokra épül majd az események láncolata. Ez persze csak a nagy egészre vonatkozik, akad azért némi megmosolyogtató ostobaság is a szkriptben.
Zack Snyder rendezői vénája talán már soha nem kísérti meg azokat a magasságokat, ahol a Watchmen és a 300 idején járt, azonban a direktor még mindig érezteti, hogy rendkívül erőteljes vizuális látásmóddal rendelkezik. Mindez nyilván elsősorban az akciójelenetekre koncentrálódik, amikből a játékidő első két órájában viszonylag kevés van, ám a fináléra alaposan bepörögnek a zúzdák. Az az igazság, hogy túlzottan is. Snyder jobban tette volna, hogyha kicsit súlyozottabban osztja el a csapkolódást a 160 percben ahelyett, hogy végül ránk zúdít félórányi, szinte már feldolgozhatatlanul tömény, blődségektől sem mentes akcióorgiát. A végjáték nagyon túl van zsúfolva, egyszerűen sok, ennyi nem kéne. Hasonló a helyzet a felvonultatott harcosok terén is. Értem persze, hogy az Igazság Ligája filmet próbálják felvezetni a készítők, de Wonder Woman alakja így is teljesen fölösleges ebben a történetben.
Agyfaszt kapott az internet, amikor kiderült, hogy Ben Affleck lesz a következő Batman, ám az előzetesekben már érezhető volt, hogy nem is áll olyan rosszul neki ez a karakter. A színész jól hozza figuráját, és Henry Cavillre sem lehet különösebb panaszunk. A prímet azonban az a Jesse Eisenberg viszi, akinek alakítása valószínűleg legalább annyira megosztó lesz, mint a film maga. Nekem nagyon bejött.
A Batman Superman ellen előreláthatólag azoknak fog tetszeni, akik hozzám hasonlóan szerették Az acélembert. A többiek azért a biztonság kedvéért szállítsák le elvárásaikat, hiszen nagyon hasonló a két produkció, a legnagyobb különbség az, hogy ebben most jóval több karakter kapott szerepet. 8/10.
