Pókember (2002)

2015. szeptember 17. - Sparrow

Ha nincs ez a film, talán soha nem kötök közelebbi ismeretséget a képregényekkel, egyik meghatározó hobbimmal, úgy is fogalmazhatunk, hogy szenvedélyemmel. Emlékszem, hét vagy nyolc éves voltam, amikor egy ma már a feledés miatt beazonosíthatatlan helyen álló újságosban megláttam Sam Raimi 2002-es mozifilmjének képregényváltozatát. Érdekes, hogy ez pont nem egy eredetileg erre a formátumra szánt történet volt, hiszen a forgatókönyv alapján készült, de számomra mégis ez nyitotta meg a kaput a grafikus novellák irányába. Aztán persze jött a mozi, és még tucatnyi otthoni újranézés, és én egyáltalán nem szégyellem, hogy ez az egyik film azok közül, amiken felnőttem.

spiderman2.png

Peter Parker (Tobey Maguire) végzős gimnazista, az osztály lúzere. Tipikus csodabogár, akit részben pont kiemelkedő képességei, és sokrétű érdeklődési köre miatt bántanak a többiek. Peter reménytelenül szerelmes az iskola legnépszerűbb csajába, Mary Jane (Kirsten Dunst) azonban úgy viselkedik, mintha észre sem venné őt. Miután a fiút egy osztálykirándulás során megmarja egy génmanipulált mutáns pók, különleges képességekre tesz szert. Fizikai ereje megnő, képes lesz függőleges felületen mászni, kezeiből pedig organikus hálót tud kilőni. Kezdetben a hőn szeretett nő lenyűgözésére igyekszik felhasználni új adottságait, ám hamarosan rájön, hogy a nagy erő nagyobb felelősséggel is jár, így hamarosan New York bűnözőinek rémálmává válik. Eközben legjobb barátja, Harry (James Franco) cégvezető tudós apja, Norman Osborn (Willem Dafoe) magán próbálja ki az ellentmondásos erőnövelő szert, amire a hadsereg nem hajlandó áldását adni. Az így megszülető veszedelmet, a gyilkos és bosszúra éhes Zöld Manót egyedül Pókember állíthatja meg.

David Koepp forgatókönyve a cselekményvezetést kiegyensúlyozott dramaturgia jegyében alkotja meg. A filmben bőséggel jut idő a korrekt eredettörténet bemutatására, a hős parádéztatására, a gonosz színre lépésére, és persze a nagy fináléra is. Eközben minden esemény magja a plátói, vagy sokáig leginkább egyoldalú szerelmi szál, hiszen a történet minden fontos fordulópontját Peter Mary Jane iránt tanúsított érzelmei helyezik sínre, tulajdonképpen még a pókcsípésnek is itt keresendő a közvetett kiváltó oka. Kivételt képez természetesen a főgonosz karaktere, Norman Osborn ugyanis saját büszkeségének esik áldozatul, amikor nem hajlandó elfogadni főnökei döntését. A hős és a rossz fiú szempontjából is lehetett volna még mélyíteni a figurákat, ám kidolgozásuk ettől függetlenül megnyerő, motivációs rendszereiken nem esik csorba. Koepp emellett visszafogott humorvilágot is csempész a produkcióba, ami leginkább a Pókember ellen népharagot szítani próbáló főszerkesztő, J. Jonah Jameson képében érkezik. Tehát egy tulajdonképpen korrekt történetről beszélhetünk, amelybe csak a nagyrészt idióta párbeszédek, és a Peter személyazonosságát illetően jelentkező logikai buktatók rondítanak bele, felnőtt fejjel nézve sajnos már jelentős mértékben.

spiderman.png

Korábbi munkássága alapján valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy pont Sam Raimi fog beleülni az első igazán komoly Pókember-mozifilm rendezői székébe, ám a direktor remekül vette a műfajváltás akadályát. A karmester a színes kosztümök kontextusában sem hagyja veszni egyéniségét, hiszen a meghasadt tudatú Norman Osborn karakterábrázolásában kifejezetten a sötétebb tónusok játsszák a főszerepet, továbbá Raimi a bunyók esetében is a lehető legdurvábbra veszi a hangvételt, persze csak annyira, amennyire ez kivitelezhető egy minden korosztály számára készülő szuperhősfilm esetében. Örülhetünk tehát a komolyabb, az érzelmekkel ügyesen bánó megközelítésnek, ami azóta az igazán jó szuperhősfilmek egyik alapvető sarokkövévé vált. Az akciójelenetek jól néznek ki, a kameramunka látványos, a vizuális effektek pedig hitelesek. Mindeközben Danny Elfman nagyszerű filmzenéje színesíti az összképet.

Tobey Maguire-t valamiért nagyon sokan szeretik utálni ebben a szerepben, pedig szerintem semmi komoly probléma nincsen a főszereplővel. Alakítása hiteles és szimpatikus. Kirsten Dunst nem egy nagy durranás, és James Franco sem nyújt kiemelkedő. Persze, ha akarnának se tudnának kiemelkedni egy akkora színészóriás mellett, mint Willem Dafoe, aki a szuperhősmozi kultuszának hajnalán presztízs szempontjából eléggé nagyot kockáztatott azzal, hogy igent mondott erre a szerepre. A dolog azonban nem is sülhetett volna el ennél jobban, Dafoe ugyanis lélegzetelállítóan zseniális az őrületbe rohanó tudós, majdan pedig a halálos ellenség szerepében.

A Pókember jó film, napjaink blockbustervilágának egyik meghatározó vonalát képviseli korai darabként. Marc Webb aztán jobbat csinált, de Sam Raimi produkcióját sem fogjuk elfeledni. Én legalábbis biztosan nem. 8/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr167775752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.09.17. 09:05:28

"és én egyáltalán nem szégyellem, hogy ez az egyik film azok közül, amiken felnőttem"

nem is kell szégyellni, de reklámozni se azért. ;)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.09.18. 14:03:18

A fene tudja.
Képregényben abszolút kedvenc volt a Pókember.

.iIi. 2015.09.18. 19:10:57

Ez már akkor szörnyű volt amikor kijött, visszanézve meg még borzalmasabb. Tobey Maguire alkalmatlan erre a szerepre. A forgatókönyv teljesen kiherélte a cinikus, vicces képregényes pókembert és egy picsogó kisfiút csinált belőle.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.09.20. 20:00:47

Nekem nem a gyerekkoromat jelentette ez a film, hanem inkább a gyerekkorom végét. Gyerekek hajlamosak arra, hogy kedvenc filmjeiket több tucatszor, akár százszor is megnézzék egymás után, és nem unják meg. Na nekem sok ilyen volt, és ez volt az utolsó ilyen film, és az első, amit kétszer láttam moziban. No meg az első dvd-m is ez volt annakidején, szóval sok szép emlék fűződik hozzá.
És a Webb féle első rész szerintem is jobban sikerült, de azt hiszem mindig szeretni fogom ezt a filmet minden hibája-hiányossága ellenére :)
Majd írsz a többiről is?

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2015.09.20. 21:25:19

@Santino89: Örülök, hogy nem csak én vagyok így ezzel. :D Igen, már időzítve van a többi is.