Az utóbbi időben több esetben is felfigyeltem olyan filmekre, amelyekben egyetlen jelenet volt igazán kiemelkedő. A produkció összképéből toronyként kiugró képsor köré felhúzott film erősen muszáj-hatást kelt ezekben az esetekben. Olyan érzésünk lehet, mintha készült volna egy jó jelenet, ám ahhoz, hogy ez moziforgalmazásba kerülhessen, kellet még százpercnyi anyag, amit kénytelenek voltak összedobni az alkotók. Nyilvánvalóan nem előzetes szándékosságról van szó, egyszerűen csak így alakul az alkotói folyamat. Lehet az ilyen produkció egészében rossz vagy jó, az összkép minőségétől függetlenül akad benne egy olyan jelenet, amelyben érezzük, hogy minden tökéletesen összeállt, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy valamilyen videómegosztón vagy a filmben odatekerve csak ezt az egy epizódot nézzük újra és újra, míg az egész művet elejétől a végéig meglehetősen ritkán tekintjük meg többször. Ahogy ezen tanakodtam magamban, szépen sorban ugrottak be a kategóriát erősítő példák, így most ezekből osztanék meg egy csokorra valót.

Pokolba taszítva (2009)

Az egy jelenet a többi felett: Na ezt most pont nem akarom konkrétumokkal elspoilerezni, de annyit elárulok, hogy a zárósnittről van szó, a filmvégi, óriási fordulatról.

Sam Raimi karrierjének egyértelmű mélypontja ez a hihetetlenül pocsék horror, ami teljes hosszában a legjobb esetben is csak önmaga paródiájaként képes funkcionálni. Viszont ez az alkotás is azon művek sorát erősíti, amelyek végignézését utólag csak azért nem bánjuk meg, mert befejezésük nagyot ütött, ezért nem sajnáljuk a rájuk szánt időt. A Pokolba taszítva valóságos kínszenvedés, rémesen gyenge horror, ám a cselekmény óriási csattanóval varrja el a főszálat, így utólagos szájízünk sem lesz végül kibírhatatlanul keserű.

Fruitvale Station (2013)

Az egy jelenet a többi felett: A szilveszteri metrójáraton történt félreértés eredményeképp megszülető igazságtalanság és tragédia.

Ryan Coogler olyan valós eseményről forgatott filmet, amit nem szabad elfelejteni, ám ugyanakkor maximum egy híradó rövidebb riportjához lenne csak elég. Nagyjátékfilmet építeni a finálé negyed órája köré teljes mértékben indokolatlan lépés volt. A készítők a saját csapdájukba szaladnak bele, mert habár tehetségesek, képességeikkel a játékidő nyolcvan százalékában a nagy semmit kell minőségien előadniuk. De az utolsó tizenöt perc tényleg üt.

Ryan közlegény megmentése (1998)

Az egy jelenet mind felett: Partra szállás az Omaha Beach-en.

Steven Spielberg megosztó stílusának eredményeképp létrejött megosztó életművének egyik valóban gyengébb, ugyanakkor nagyon túlértékelt darabjáról van szó. A szentimentális dicshimnuszokkal átitatott, közel háromórás toborzófilmnek kevés igazán értékes képsora van, ám a hosszú nyitójelenet, amely a normandiai partraszállás vérfürdőjét regéli el, maga a tömény filmművészeti zsenialitás. A játékidő többi részében alulteljesítő Spielberg-et itt megszállta valami, és a háborús filmek történetének egyik legemlékezetesebb húsz percét rendezte meg Janusz Kaminski operatőr elsőosztályú asszitálását kihasználva.

Mission: Impossible III (2006)

Az egy jelenet mind felett: A hídon vonuló konvoj megtámadása, támogatva Tom Cruise balerinákat megszégyenítő kocsiajtónak csapódásával. 

A franchise aranykora előtt középszerű alkotások születtek, és ezen sajnos J.J. Abrams sem tudott változtatni, bár tény és való, hogy ő már kezdett ráérezni valamire. Ezt mi sem példázza jobban, mint az eszelősen ütős hidas jelenet, ami gond nélkül taszítja a feledés homályába a játékidő összes többi etapját. Elképesztő akciókoreográfia, nagyszabású látvány, és csordultig feszült izgalom együttese jellemzi ezt a néhány percet.

Minden héten háború (1999)

Az egy jelenet a többi felett: Tony D'Amato edző csapatának tartott motivációs beszéde a nagy meccs szünetében.

Oliver Stone filmje ügyes sportdráma, és egyáltalán nem azt mondom, hogy nincsenek egyéb emlékezetes jelenetei, mert igenis vannak, de ez az ötperces emócióbomba toronymagasan emelkedik ki az összképből. Minden idők egyik legütősebb filmes monológja a legendás Al Pacino pazar előadásában.

Harry Potter és a tűz serlege (2005)

Az egy jelenet a maradék felett: Voldemort feltámadása a temetőben.

Chris Columbus nagyszerű családi filmjei, és Alfonso Cuarón szinte már mesteri harmadik felvonása után valamiért megérkezett Mike Newell és elindította a Harry Potter franchise-t a lejtőn. Ez egy logikátlan, unalmas, rosszul szerkesztett fantasycska, amit viszont sikerül megmenteni a teljes bukástól azzal a bizonyos temetőbéli képsorral. Mintha a komplett stábot lecserélték volna erre a jelenetre, annyira elüt a minősége a film egészétől. Dermesztően erőteljes fényképezéssel, kőkemény drámai történetfordulatokkal, és majdhogynem horrorisztikus hangulattal találkozhatunk ebben a néhány perces etapban.

Kingsman: A titkos szolgálat (2014)

Az egy jelenet a többi felett: Kölcsönös tömegmészárlás a templomban.

Egyáltalán nem szerettem ezt a filmet, amin nem is lepődtem meg, hiszen Matthew Vaughn művészete nem az én világom, viszont a kellemes csalódásban azért reménykedtem. Nem jött el, de ez most mindegy is, hiszen valószínűleg a produkciót kedvelőknek is egyetlen képsor marad meg igazán élénken az emlékezetükben. A templomban váratlanul egymásnak ugró emberek generálta brutális vérfürdő mocskosul önkényes, ám ettől függetlenül el kell ismerni, hogy technikailag és rendezésileg vérprofi ez a párperces szakasz. Ezt még újra is nézegetném párszor, mellőzve a körötte lévő, langyos kémparódiát.

Ha ölni kell (1996)

Az egy jelenet a többi felett: Matthew McConaughey védőbeszéde a film végén.

Joel Schumacher filmjéről szeptemberben, az V. Olvasói Héten lesz még szó bővebben is. Ebben a bírósági drámát a thrillerrel keverő alkotásban akadnak még rendkívül ügyes jelenetek bőséggel, ám a főszereplő monológja után a játékidő minden más momentumát eltörpülni érezzük emlékezetünkben. Zsigerig hatoló, megrendítő jelenet, egyszerűen felejthetetlen. A produkció csúcspontja.

Az ember gyermeke (2006)

Az egy jelenet a többi felett: Theo vágatlanul vág át a felkelésbe forduló utcákon.

Alfonso Cuarón remeke természetesen számos nagyszerű elemet tartalmaz, elég ha most csak a zseniális alapötletet és a fényképezés rideg színvilágát említem. Viszont akad egy snitt a szűk két órában, amitől boldog-boldogtalan összehugyozza magát a gyönyörtől. Cuarón minden idők egyik legemlékezetesebb vágatlan jelenetét rakta össze. Részletgazdag, feszült, megbabonázó képsor.

Amerikai pite (1999)

Az egy jelenet mind felett: Jim megkúrja a pitét.

Az elmúlt húsz év egyik legtöbbet idézett tinivígjátékában akadnak jó poénok bőséggel (bár szerintem az eredeti csapatot újraverbuváló A találkozó simán veri ezt az első részt), ám erősen valószínűsíthető, hogy amennyiben a készítőknek nem ugrik be az a bizonyos elmebeteg kép, amiben a szüzességét megszállottan elveszíteni akaró gimnazista megfarkal egy tál almás pitét, el sem készült volna a film. Maradandó, sokszor újra felidézett momentum, és azt, hogy ez az a bizonyos mozijegyet érő öt perc, mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy a film címe is ebből a képsorból eredeztethető.

Acéllövedék (1987)

Az egy jelenet a többi felett: A kiképzés.

Igen, ez a film kivételt képez a posztban, hiszen itt nem egyetlen jelenetről, hanem egészen konkrétan a játékidő teljes első feléről van szó. Az Acéllövedék története két részre határolható. Az első a katonák kiképzését, a második pedig egy vietnami akciójukat mutatja be. A fordulatot jelentő tragédiával megkoronázott kiképzés mellett eltörpül a cselekmény második fele, így ezúttal nem öt percért, hanem egy óráért vesszük meg a mozijegyet, így ez a cím nem is igazán illik a cikkbe, viszont muszáj volt megemlítenem, hiszen rendkívül szembetűnő ez a kontraszt.

Ez lett volna egy csokorra való egy nagy jelenet+hozzá egy extra film. Nem mondom, hogy nem lesz folytatása a posztnak, mert lehet, hogy hamarosan megint sikerül összegyűjteni néhány példát, és akkor természetesen érkezik a második rész.

U.I.: Tudom jól, hogy a balerinák nem szoktak kocsiajtóknak csapódni, de azért értitek...