Hollywood fekete szegleteiben várakozott a megfelelő pillanatra. Figyelte, higgadtan tanulmányozta, ahogy nagyszerű, tehetséges rendezők elkezdik felépíteni a Harry Potter-franchiset. Összerándult, amikor Chris Columbus gyakorlatilag kiváló családi fantasyt alkotott az első regény alapján, és görcsbe ugrott gyomra, amikor ugyanez az ember egy teljesen másféle hangulati világgal rendelkező, és összességében még jobb mozgóképet alkotott A titkok kamrájából. Ám a java csak eztán következett, megérkezett ugyanis Alfonso Cuarón, aki a széria legjobb epizódját rakta össze. Úgy érezte, kudarcot vall, kezdte elhinni, hogy a várva várt pillanat nem fog elérkezni. Soha... De aztán nem remélt szövetségesre lelt Mike Newell személyében, aki A tűz serlege képében összehozta a franchise addigi magasan leggyengébb filmjét. Ekkor érezte meg, hogy jönnie kell. És kilépett az árnyékból. Előtte lebegett a szent cél, pontosan tudta mit akar. Lépcsőzetesen lerombolni egy egészen nagyszerűnek indult moziszériát. Felöltötte éjfekete csuklyáját, elővezettette az istállóból fekete paripáját, aminek szemei tüzet hánytak. És bevágtatott a Harry Potter-sorozat élére... hogy ott aztán maradandó károkat okozzon.

David Yates.

Harry (Daniel Radcliffe) a nyári szünet végén nagy bajba keveredik. A nevelőszülei házához közel található alagútban dementorok támadják meg őt, és mugli unokatestvérét. Megoldásnak a patrónusbűbáj bizonyul, de mivel a tizenhét év alatti varázslótanoncok nem nagymenőzhetnek pálcájukkal az iskola falain kívül, Harry ellen fegyelmi eljárás indul. Végeredményképpen nem találják bűnösnek, így végül visszatérhet a Roxfortba, ami felett átvette az irányítást a Mágiaügyi Minisztérium, hiszen Voldemort (Ralph Fiennes) visszatérésének hírére a miniszter üldözési mániába és tagadásba burkolódzik. Megérkezik az iskolába a Minisztérium embere, Dolores Umbridge (Imelda Staunton), aki új Sötét varázslatok kivédése tanárként kezdi, ám szép fokozatosan átveszi az intézmény vezetői pozícióit. Eközben Harry és barátai elhatározzák, hogy titokban felkészülnek a sötét varázslók elleni nagy háborúra, és megalakítják Dumbledore seregét.

El kell ismernem, nem olyan rossz ez a film, mint amilyenre megfakult emlékeim alapján számítottam. De ez nem változtat a lényegen. Nehéz feladat volt A tűz serlege után még lejjebb tornázni a franchise színvonalát, de David Yates csont nélkül vette az akadályt, és olyan lapos filmet rendezett, amit még rossznak sem lehet jóízűen nevezni, hiszen nemes egyszerűséggel annyira, de annyira érdektelen, száraz, unalmas, és vontatott, hogy az már tényleg művészi módon prezentálja, miként kell egy nagyszerű szériát az árnyékvilágba taszítani. A direktor profi érzékkel öli meg az első három részben igazán élvezetes Harry Potter-atmoszféra minden apró maradékát, ahelyett, hogy megpróbálná helyrehozni a Mike Newell által a negyedik epizódban okozott károkat. Förtelmes, rosszul rendezett film a Harry Potter és a Főnix rendje, amelynek külön kiemelendő negatívuma a vágás, ami olyan borzasztó, hogy komplett jeleneteket képes gajra vágni. Nicholas Hooper filmzenéje tucatdallamok sokasága, a CGI pedig csak bizonyos esetekben mutat jól. Hagrid óriás féltestvére például elképesztően szar kivitelezésben elevenedik meg.

A forgatókönyv is gyenge, de ezen nem is kell meglepődni, hiszen az írói poszt tekintetében ugyanaz ment végbe, mint a rendezők esetében. Volt egy Steve Kloves, aki, főleg az első három részben, remekül adaptálta J.K. Rowling regényeit, ám biztos pukipárnát tett a stúdiófőnök székére, ezért mennie kellett. Helyére Michael Goldenberg érkezett, aki vagy mocsok mód be volt b*szva alkotás közben, vagy tényleg annyira tehetségtelen, hogy nem képes egy már létező alapanyagból épkézláb, egységes cselekményt összetákolni. A Főnix rendje töredezett, csapongó, lélektelen sztorival rendelkezik. A kezdeti szál a tárgyalással össze van csapva, szinte egyáltalán nem sikerül kibontakoztatni, pedig milyen feszült momentumokat kaphattunk volna a fegyelmi eljárás jól sikerült bemutatása esetén. Ezt követően a szkript átmegy egyfajta, szinte már önironikusnak ható komédiázásba, miközben hülye gyerekek egymást tanítgatják varázsigék puffogtatására, mert képesek elhinni magukról, hogy számítanak majd bármit is a sötét nagyúr ellen, aki legutóbb az egész mágusvilágot feketeségbe taszította. Hiteltelen vonulata ez a forgatókönyvnek. A finálé abszolút értelmetlen, logikátlanságokkal fűszerezett időhúzás, amiben gyakorlatilag minden esemény csupán színfala egy fontos(nak szánt) szereplő halálának, amit korántsem sikerül eléggé tragikusan ábrázolni. Zárásképpen pedig kapunk Harrytől egy semmit sem jelentő, asztroshow-s bölcsességet, hogy végképp szar legyen a kedvünk, amiért pénzt adtunk erre a fosra.

David Yates egyedül a színészvezetés terén képes túlszárnyalni Mike Newell-t, ugyanis ezúttal, ha más nem is, legalább az alakítások jobbak valamivel, mint az előző részben. Radcliffe átlagkorrekt produktumot prezentál, bár teljesítménye alapján nehéz elhinni, hogy néhány évvel később képes volt egy olyan fantasztikusan átható játékra, amit a Horns-ban láthattunk tőle. Emma Watson eléggé rossz, de azért nem vészes, Rupert Grint viszont idegesítően semmilyen. A korábbi filmekben ő szolgáltatta a humorfaktort, ám mostanra már tényleg nem maradt lényeges szerepe a történetben, teljesen fölöslegesen foglalja a vásznat. Imelda Staunton nagyon irritáló a tulajdonképpeni főellenség szerepében. Az összkép minőségét néhány felnőtt aktor képes emelni. Alan Rickman minden megmozdulása aranyat ér, Gary Oldman nagyon jó, továbbá fontos megemlíteni Ralph Fiennes nevét is, hiszen a színész ismételten lehengerlő Voldemortként.

A Harry Potter és a Főnix rendje az egyik legfölöslegesebb film, amit valaha láttam. Ezt mi sem példázza jobban, mint a tény, hogy amennyiben ezt a művet kivesszük a franchise-ból, a történetfolyam gyakorlatilag egyetlen fontos részletét sem veszíti el, teljesen érthető marad a cselekmény. Időhúzó alibifilm, kár pazarolni rá a türelmet. 4,5/10. És emlékeim szerint ez még mindig nem a mélypont...