1968 volt az év, amikor Charlton Heston szó szerint belezuhant egy valóságos rémálomba. Évezredeket átutazó űrhajója ugyanis egy olyan bolygón landolt, amelyen a majmok az uralkodó faj, és az emberek a majomszabású állatok. A popkultúra egyik legismertebb képe lett a film zárása, amelyben kiderül, hogy Heston karaktere a Földön van, ahol az eltelt idő alatt megváltozott a felállás. 2011-ben indult útjára A majmok bolygója filmszéria rebootja, ami tulajdonképpen nem is feldolgozás, inkább az előzmények, a majomuralom kialakulásának bemutatására szolgál. A Lázadás alcímmel futó film meglepően magas színvonalúra sikeredett, így természetesen a folytatást is izgatottan várták világszerte a filmrajongók. És most végre meg is érkezett a Forradalom. Az eredeti alcím - Dawn (hajnal) - jobban lefedi a mű lényegét, a Forradalom nem volt a legjobb választás (hiszen a forradalom már elzajlott az első részben). De tudjátok mit? Ez legyen a legnagyobb gondunk ezzel a filmmel!

Tíz tél telt el az első rész eseményei óta. A majominfluenzának elnevezett vírus az emberiség nagy részét kipusztította. Azonban a betegségre immúnis túlélők még mindig próbálják fenntartani a civilizáció látszatát és érzetét. A San Francisco-i körzet túlélői nagy tűzerővel rendelkező csoportosulást alkotnak. Eddig jól megvoltak, azonban most fogytán van az energiájuk. Így hát elindul egy csapat a közelben lévő vízerőmű felé, hogy azt újraindítva áramot tudjanak termelni a közösség számára. Azonban hamarosan szembesülnek a ténnyel, hogy a vízerőmű Caesar (Andy Serkis) majomkolóniájának területén található. A majmok eddig azt hitték, hogy minden ember meghalt, ám eme váratlan fordulat következtében a béke és a boldogság pengeélen kezd táncolni.

Igazán tartalmas forgatókönyvnek örülhetünk! Az alapkoncepcióban felálló kontraszt rendkívül megkapó. Az emberek ugyanis egy poszt-apokaliptikus világban élnek, ahol hajszálon függ a túlélés, a majmok szempontjából nézve viszont magáról, a Paradicsomról van szó. A gondolati réteg fő aspektusát a béke ingatagsága szolgáltatja, és ha már a forgatókönyv felveti ezt a témát, hát akkor kegyetlenül ki is elemzi azt. Lenyűgöző, hogy az írók mennyire intelligensen, milyen maximális átgondoltsággal vesézik ki a pengeélen táncoló békességre leselkedő veszélyek témakörét, miközben fokozatosan bemutatják azt, hogy a tragédiát nem egy adott faj teremti, hanem maga a civilizáció. Az intelligencia, az értelem, a tudás épít és pusztít, alkot és gyilkol. Elképesztően jó érzés, amikor a moziban tudatosul benned, hogy nem egy faék egyszerűségű látványfilmet, hanem egy látványos, és ugyanakkor meglepően elgondolkodtató drámát nézel.

Drámát, amit a a forgatókönyv kiváló karakterek felhasználásával mesél el. Kellett az emberi oldalról egy, a majmokkal együttműködő, klasszikusan jó figura, és a Jason Clarke által játszott Malcolm tökéletesen eleget is tesz ennek a követelménynek. Szimpatikus figura, valaki, aki "emberi apjára" emlékezteti Caesart. És ha már Caesar. Hát ő valami fantasztikus! Kiválóan megírt főhős, természetesen a legrokonszenvesebb karakter az egész brancsból. Meggondolt, békére vágyó alak, igazi vezető. Fontos szerep jut Kobának. Ő gyakorlatilag egy második alfahím a majmok között, az egyetlen, aki nyíltan meg meri kérdőjelezni Caesar döntéseit. A két karakter között kialakuló konfliktus levezetése csillagos ötös munka a szkript részéről. Az emberek oldaláról még Dreyfust (Gary Oldman) érdemes kiemelni, akinek minden motivációja maximálisan érthető, és nem is tudunk rá negatív alakként tekinteni.

A cselekményvezetéssel viszont nem voltam maximálisan kibékülve, ugyanis a játékidő első felében eléggé vontatott, egy helyben toporgó hatást kelt az eseményláncolat bemutatása. Az előkészítés lassúsága olyan hatást kelt, mintha a sztori nem akarna egyről a kettőre jutni. Aztán egyszer csak érkezik egy megdöbbentő fordulat, ami után kegyetlenül bepörög a cselekmény. Érkezik egy nagyszabású csatajelenet, amelyben mindkét félnek lehet szurkolni, a néző nem tud egyértelműen állást foglalni. A majmok és az emberek motivációja is tökéletesen érthető. És pont ettől válik a hangulat tragikussá, és húsbamaróan szomorúvá. A könnyfakasztó atmoszféra a későbbiekben csak fokozódik, de erről nem írok bővebben, mert nem akarok spoilerezni. A zárójelenetben pedig kimondják a lényeget. A lényeget, aminek hallatán nem szégyen, ha elsírod magad. Ez is spoiler-kategória, úgyhogy csak annyit mondok, hogy tessék odafigyelni arra, hogy mit is mond a lépcső tetején állva Malcolm, és hogy miként reagál arra a másik fél. Szomorú kicsengésében lenyűgöző!

Oké, én tisztában vagyok vele, hogy A majmok bolygója: Forradalom nem az a klasszikus Oscar-film, de ettől függetlenül nem lennék meglepődve, hogyha Matt Reeves rendező kapna egy jelölést, a direktori munka ugyanis fantasztikus! Reevesnek hála, egymást érik a csodálatos beállítások, az érzelemgazdag, elgondolkodtató képek, amelyeknek sikerül ellensúlyozniuk a játékidő első felének vontatott történetvezetést. A nagy csatajelenetet a direktor lehengerlő részletességgel, és drasztikus drámaisággal ruházza fel. A néző tátott szájjal bámulja ezeket a képsorokat, és végső esetben már a szemhéját szorítja, nehogy véletlenül is pislogjon. Aztán jön a nagyszabású egy-egy elleni harc, ami szintén erőteljes hatással bír, csodálatosan van megrendezve. Hogy kik a harcoló felek, azt nem árulom el, de legyen elég annyi, hogy összecsapásukkal a történetben rejlő összes tragédiát a néző arcába zúdítják.

Az operatőri munka szintén csodálatos! A lenyűgözően élénk képek berántanak, a csodálatos színvilág elkápráztat, a kamerabeállítások pedig gondoskodnak róla, hogy a stáblistáig a film fogja maradj. A tankra szerelt, a csatateret pásztázó kamera által prezentált vágatlan jelenet a film egyik csúcspontja a sok közül. A motion capture is gyönyörű szép, elképesztő, hogy ez a technológia milyen gyorsan fejlődik. A majmokat életre keltő színészek mintha csak jelmezt viselnének. És tulajdonképpen erről is van szó. Egy digitális jelmezről. Megemlítendő még a filmzene is, ami a mű sodrásában remekül működik, bár önmagában nem biztos, hogy magával tudna ragadni.

Jason Clarke hitelesen alakít, Gary Oldman pedig zseniális. Persze, utóbbi kapcsán kérdezhetnétek, hogy Miért, mikor nem?, és valóban, ezzel alaposan meg lennék fogva. A motion capture-mellékszereplők közül kiemelném a Kobát életre keltő Toby Kebbellt, aki tökéletesen adja át a figurájában dúló feszültséget, és agressziót. Azonban minden mellékszereplő csupán azért van jelen, hogy asszisztáljon. Hogy asszisztáljon Andy Serkisnek, aki kegyetlenül odacsap a főszerepben. A kiváló motion capture-nek hála a színész játéka maximálisan átjön, így kiteljesítve a főhős nagyszerű karakterét. Le a kalappal a motion capture-szerepek Cézárja előtt! Ez eddig élete alakítása!

A játékidő első felének vontatott cselekményvezetése elhanyagolható negatívum, hiszen Matt Reeves beállításai, és a pazar operatőri munka, valamint a lenyűgöző motion capture kiválóan ellensúlyozzák a problémát. Aztán jön a nagy fordulat, és ez az apró negatívum is eltűnik. Bepörög a cselekmény, és amit látsz, az maximálisan lehengerel. 9,5/10. Igen, eddig A tél katonája az év egyetlen 10/10-es filmje, de ettől függetlenül A majmok bolygója: Forradalom 2014 első számú moziélménye. Mert ezt nagy vásznon kell látni!