Trónok harca - 4X01

2014. április 07. - Sparrow

Amikor George R.R. Martin megírta a Trónok harcát, A tűz és jég dala ciklus első kötetét, még valószínűleg nem gondolta, hogy rendkívül nagy gonddal megteremtett fantasyvilágának, a Hét Királyságnak mekkora kultusza lesz, különösen azután, hogy az HBO bemutatja a regényciklus alapján készülő filmsorozatot. Habár a regények is alaposan megmozgatják a középkor alapú fantasytörténetek szerelmeseit, azért azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a westerosi trónért küzdő, önjelölt királyok és királynők harca mégiscsak a tévéképernyőkön való megjelenés után kezdett igazán nagy kultusznak örvendeni. Elkezdődött a negyedik évad, és mostanra a Trónok harca a popkultúra jelenének egyik legfontosabb témája lett. Nem is csoda, hiszen ahogy a regények borítói is mondják, A gyűrűk ura óta nem volt ilyen nagyszabású műfajbeli alkotás, de ami miatt különösen nagy rajongás övezi a szériát, az valószínűleg a történetvezetés, ami gyakorlatilag mindennemű logikai baki nélkül képes számos összefüggő, de mégis külön haladó cselekményszálat elmesélni, ráadásul az alkotók ezeket a szálakat gazdagabbnál gazdagabb jellemrajzokkal felruházott karakterekkel töltik meg.   

game-of-thrones-emilia-clarke.jpg

Az évadnyitó nagy dicséretet érdemel azért, mert nagyjából minden fontosabb karakterrel foglalkozik hosszabb-rövidebb ideig, talán csak Stannis, Theon, és Bran marad ki. Márpedig nagyon fontos, hogy az új szezon első része kitérjen mindenkire, hiszen a rajongók sokat vártak kedvenceikre. Nyilvánvaló, hogy annyi szálon fut a történet, hogy nemes egyszerűséggel lehetetlen egy órán belül mindenkiről szót ejteni, de jó látni, hogy a készítők igyekeznek a lehető legtöbb figura sorsának alakulását megmutatni, aztán a néhány kimaradó majd jöhet a későbbiekben.

A nyitójelenet mindjárt Charles Dance-szel, és az általa életre keltett Tywin Lannisterrel kezdődik, akinek a tekintetéből csak úgy süt a gonoszság, miközben izzik a kemence, a kovácsok keményen dolgoznak, a Lannister-klán önmagát sebezhetetlennek érző ura pedig pusztító fölényességgel szemléli a hamuvá égő farkasbundát. Hangulatos nyitókép, ráadásul a háttérben a Castamere-i esők dallama szól, ami amúgy később is felcsendül az epizód során, csak akkor énekes formában. Mindig jó hallani ezt a nótát, hiszen kimondatlanul ugyan, de ez az egész történet himnusza.

Megérkezik Királyvárba Oberyn herceg, aki bizonyos korábbi sérelmek miatt - konkretizálva: rokonai lemészárlása okán - tiszta szívből gyűlöli a Lannistereket, és elég csak belenézni a szemébe ahhoz, hogy tudjuk, akar ő még galibát okozni, valószínűleg nem is olyan keveset. A karaktert Pedro Pascal kelti életre, aki nekem egyelőre zsákbamacska, de hosszú távon remélhetőleg jó lesz a szerepben.

Mindenki legnagyobb kedvence, a zseniális Tyrion is kap néhány jelenetet, és jó látni, hogy annak ellenére, hogy gyakorlatilag mindenki utálja, és többen is a halálát akarják, az Ördögfióka továbbra is halállaza, és csak úgy árad belőle a hidegvérűség. Nyilván ehhez a hatáshoz szükség van egy Peter Dinklagere is, aki természetesen még mindig fantasztikus, és amellett, hogy tökéletesen kelti életre a sztori legszimpatikusabb figuráját, még a tőle elvárható, egészséges mennyiségű humort is prezentálja.

Tyrion mellett nekem Daenerys a legnagyobb kedvencem, így nagyon örültem, hogy Emilia Clarke figurájával is foglalkozott az évadnyitó. Dany és bandája éppen Meereen felé közlekedik, út közben pedig a rabszolgatartó világ eddigi egyik legnagyobb borzalmával találkoznak, de még előtte tiszteletüket teszik a sárkányok, akik atyaúristen!, de gyönyörűek, ráadásul jó nagyra nőttek legutóbbi feltűnésük óta. És a CGI, amivel életre keltik ezeket a fantasztikus lényeket! Mozifilmeket megszégyenítő, olyannyira gyönyörű.

Game-of-Thrones-Two-Swords.jpg

Az északi jelenetek operálnak a legszebb fényképezéssel. Ygritte és a vadak fantasztikusan megválasztott, gyönyörű beállításokkal bemutatott sziklás vidéken próbálnak egyről a kettőre jutni, miközben Havas Jon előadja történetét az Éjjeli Őrség fejeseinek, ám egyelőre nem áll túl jól a fattyúsrác szénája, van olyan tanácstag, aki a kivégzését követeli.

Királyvárban is zajlik az élet rendesen, szegény Sansa depressziósabb, mint eddig bármikor, de ezt meg is lehet érteni, hiszen ha belegondolunk, mégiscsak ez a lány esett át eddig a legtöbb lelki megpróbáltatáson. Először kinyírták a rémfarkasát, utána Királyvárba szállították, ahol túszként tartották, miután lefejezték a papát, folyamatos terrornak volt kitéve a tenyérbemászó Joffrey által, aztán feleségül adták az Ördögfiókához, ja, és kivégezték a bátyját meg az anyját is. Ez azért már több, mint megterhelő. 

Cersei és Jaime is acsarkodik egy kicsit, bár ők azért nem kapnak nagy teret ebben a részben, csak pont annyit, hogy konstatálhassuk, hogy itt vannak és jól vannak. A Királyölő aranykezet kap, és csak azért sem akar meghátrálni lovagi kötelességei elől. Tény és való, egyre szimpatikusabb a srác, és továbbra is övé a legjobb pozitív irányú karakterfejlődés.

Végezetül pedig belovagol a Véreb és Arya, akik egy koszos kis fogadóban összetűzésbe keverednek néhány köcsöggel, de a sebhelyes arcú óriást nem kell félteni, ahogy a kislányt sem, aki végre bosszút állhat barátja gyilkosán. Igen, valóban hangulatos kis kardpárbajt láthatunk, és némi piros testnedv is elfolyik, mintegy beharangozván az évad hátralévő részében érkező vérözönt.

Nyilvánvalóan lesznek még ennél izgalmasabb és mozgalmasabb epizódok is a negyedik évad során, de ez az első rész tökéletesen funkcionált a hosszú koplalás után érkező szomjoltóként. 8/10.     

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr345974343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.