Queen: Queen II (1974)

2014. április 05. - Sparrow

Két hete olvashattátok az első albumkritikámat, ami egyfajta kísérletként került ki a blogra. Kíváncsi voltam a cikk fogadtatására. Az Index-főoldal, a Facebook-likeok, és a további, hasonló posztokhoz ötleteket adó kommentek alapján úgy gondolom, hogy van létjogosultsága a cikksorozatnak a Movie Tankon, így néhány hetente mindig hozni fogok egy-egy albumelemzést. A múltkor a blog olvasótáborának egyik régi motorosa, az olvasói hetek alkalmával is rendszeresen aktív navigations a Queen második stúdióalbumát ajánlotta a figyelmembe. Erről lesz most szó. Kezdésként annyit mindenképpen leszögeznék, hogy nem vagyok otthon a Queen életművében, de természetesen nagyra tartom a brit banda, és a hajdani Freddie Mercury teljesítményét, és az olyan nagyszerű darabok, mint a Princes of the Universe, a Who Wants To Live Forever, a The Show Must Go On, vagy a Bohemian Rhapsody, engem sem kerültek el. Kíváncsian vetettem bele magam a Queen II című, 1974-es album hallgatásába.

queenii.jpg

Az album két oldalra van osztva, egy Fehérre, és egy Feketére. Ez elvileg azt szolgálja, hogy a dalok kettő, egymástól különböző hangulatú csoportot alkossanak.

Fehér oldal

1. Procession

A nyitótrack alig hosszabb, mint egy perc, és fontos megemlíteni, hogy instrumentális dalról van szó, azaz nem találkozunk benne énekkel. Rendkívül hangulatos bevezető, vérbeli intro ez a hetven másodperc, hiszen igazán fantáziadúsan van összeállítva, akár egy színpadi drámadarab zenés felkonferálásának is beillene. 41 másodpercnél dinamikát vált a zene üteme, ami különösen ügyes húzás volt, és ezzel már tényleg sikerül minden porcikánkkal ráhangolódnunk az albumra.

2. Father to Son

Hangulatos bevezetővel indul a dal, majd Brian May keményen belecsap a húrokba, és kemény rock 'n' roll akkordokkal pörgeti fel az album egyik legjobb nótáját. Megkockáztatom, hogy a Queen II összes darabja közül a Father to Son rendelkezik a legjobb dalszöveggel, hiszen rendkívül gyönyörű gondolatokat oszt meg velünk ez a nóta apáról, fiáról, békéről, szeretetről, de ha jobban megvizsgáljuk a hallottakat, még rengeteg egyéb belső tartalomra is lelhetünk, így kiérezhetjük a dalszövegből az öregedés terhét, és a felelősség súlyát is.

3. White Queen (As It Began)

Finom akkordokkal indít a nóta, Mercury pedig gyönyörűen vezeti be a fajsúlyos témát. Később érkezik egy-két durvább húrtépés, és egy fantáziadús gitárszóló is, de összességében ez egy kifejezetten lassú, mélabús dal. A szöveg ezúttal is fantasztikus, telis-tele melankóliával, szomorúsággal, és ami a legjobban tetszik, büszkeséggel. Igazi magával ragadó, elgondolkodtató, akár könnyezésre ösztönző trackről van szó. Az egyik kedvencem az albumról!

4. Some Day One Day

Könnyed akusztikus bevezetővel indít Bian May szerzeménye, ami olyannyira az övé, hogy az éneklést is bevállalta, és habár Mercurynak nyilván a közelébe sem érhet, azért mégiscsak elég hangulatos nótát hoz össze. A dal a jövőbe vetett bizalomról szól, arról, hogy előbb-utóbb a dolgok úgyis jóra fordulnak. Sajnos azt mindenképpen meg kell említenem, hogy habár az üzenet szép, és szeretem az ilyen pozitív dalokat, de ennek ellenére úgy érzem, hogy a Some Day One Day a kelleténél sokkal naivabb szerzemény, így a track végül veszít összhatásából. De semmiképpen sem rossz.

5. The Loser in the End

Az album legnyersebb hangzásvilágú dala ez, de a kemény akkordok illenek is a témához, hiszen itt egy anyáról, vagy inkább minden anyáról van szó, és arról az elkerülhetetlen pillanatról, amikor az immár felnőtt gyerek elköszön, és saját életet kezd. Az erőteljesen, és kissé cinikusan megfogalmazott dalszöveg fajsúlyos témája ellenére is képes igazán jókedvű atmoszférát teremteni.

Fekete oldal

6. Ogre Battle

Érdekes, összességében magával ragadó gitárjáték gondoskodik a hangulatról ebben az igazán különleges dalban. Nekem kifejezetten tetszik a dalszöveg, hiszen itt tulajdonképpen mindennapi problémák és konfliktusok fantasyba ágyazott megénekléséről van szó, ennek megfelelően pedig kifejezetten laza, örömteli érzelmek áradnak a nótából annak ellenére, hogy Mercury nem pozitív dolgokról dalol.

7. The Fairy Feller's Master-Stroke

Szintén tündérmesés tálalásról van szó, és a dalszöveg hangulatához igazán illik az ének pattogó ritmusa. Hogy a dalban bemutatott különböző figurák kiknek/miknek felelnek meg, arról aztán lehetne vitatkozni nagyon sokáig, hiszen az egészen ártatlan értelmezésektől akár még komoly, politikára irányuló véleménynyilvánítást is belehallhatunk az összképbe.

8. Nevermore

Ez egy nagyon rövid dal, de ez így van jól, hiszen ebben a szűk nyolcvan másodpercben pont kitombolja magát a szöveg szomorú érzelmi világa, és mire véget ér a nóta, pontosan a csúcson van a szerelmi csalódás súlya, amit a remekül alkalmazott képek, a csodaszép gondolatok ereje fokoz katartikussá.

9. The March of the Black Queen

Ez a darab nem tetszik túlságosan. Túl hosszú, a zenei világ pedig eléggé fantáziátlan. A dalszöveg ugyan tartalmaz szép képeket, de ezeknek még sincs olyan erős hatása, mint a korábbi dalok néhánya által felvonultatott elemeknek. Az ének mindenesetre rendkívül ütemes, és ez jó pont.

10. Funny How Love Is

A dalszöveg nagyon szép, az ének pedig egyenesen zseniális, viszont a zenei világ eléggé belerondít az összképbe, ugyanis a rendkívül fantáziátlan gitár- és dobjáték unalmassá teszi a nótát. Kifejezetten kár érte, akár az album egyik legemlékezetesebb darabja is lehetett volna.

11. Seven Seas Of Rhye

Ez viszont végre megint egy rendkívül jól sikerült track, a gitárjáték igencsak változatos, és még ütős szólót is kapunk Maytől. A dal egy olyan emberről szól, aki ugyan különbözik a többiektől, de megunta a bujkálást, és bátran vállalja személyiségét, és bízik a túlélésben. Igazán pozitív hangulatú, felemelő nótáról van szó.

 

Elég rövidke album ez, ám kétségtelenül jó kis anyag. Engem azért zavar, hogy a Fehér és a Fekete oldal hangulati elkülönülését nem igazán éreztem, illetve a stúdiófelvételek eléggé pocsék hangminősége mellett sem mehetek el szó nélkül. Összességében azonban színvonalas hallgatni valóról van szó, meg is ér egy 7,5/10-et.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr485944904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

navigations 2014.04.05. 13:31:25

Köszi a kritikát:)
Ha esetleg a későbbiekben lesz még egy kis időd akkor életem egyik legnagyobb hatású albumáról szeretnék kérni egy kritikát. Úgy tizenöt éve kilenc tíz éves voltam akkor láttam egy filmet azóta mán vagy 50-ser néztem meg olyan hatással volt, hogy azóta is szeretem, egy kritikát is írtál az egyik olvasói hetek alkalmával a film címe Hegylakó.) Akkor amikor tízévesen néztem még nem tudtam mit hallgatok a film közben de azóta megváltoztatta az érettemet na jó ez hószú lesz igy tehát Queen-A Kind of Magic ha van egy kis időd mard valamikor.)

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.04.05. 14:07:00

@navigations: Én is a Hegylakó által találkoztam először a Queennel, nagyon szeretem a filmben elhangzó dalaikat. Lesz majd szó az albumról, de nem ígérem, hogy mostanában. Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmemet. :D

Csumpitáz Béla 2014.04.05. 18:52:15

Queen: a legjobbak voltak. Bármilyen stílusban nyomták, márpedig sokban, az mindig csúcs volt.

Sandokohn - a maláj jiddis 2014.04.05. 21:19:41

@Csumpitáz Béla: zeljesen igazad van. Számomra is ők a legjobbak. Azt sajnálom, hogy amikor Magyarországon voltak, nem mentem el a koncertjükre. Freddie "tavaszi szél vizet áraszt" éneke fenomenális volt.
R.I.P Freddie!

mémyeti 2014.04.05. 21:49:15

Érdekes hogy az egyik legszínesebb nótájukra (The March of the Black Queen) írtad, hogy zeneileg fantáziátlan, pedig ritmus-hangnemváltások, parádés vokálok, szerintem zseniális, hallgasd meg figyelmesen. Ha van kedved, megéri az összes albumukat végighallgatni, mert olyan mint ez a csapat, Freddie-vel az élén, nem volt, és sajnos nem is lesz soha.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.04.05. 23:04:55

@Sparrow: esküszöm volt egy sugár reklám, aminek az it's a kind of magic volt a zenéje, valami telefonfülkében volt az emberke, több nagyon nem rémlik, és sajnos nem találom sehol :s

G.Artúr 2014.04.05. 23:49:09

Ez a kedvenc albumom a Queen-től.
Szerintem ezen a legjobb a "jó" számok aránya.

Ja és az albumról a kedvenc számom: a The March of the Black Queen... :)

Köny 2014.04.06. 07:52:07

Szuper album, Freddie forever!

Sárga Pecsenyekacsa 2014.04.06. 08:21:02

A fekete-fehér oldal nem a sakkra való utalás? (Nem ismerem az albumot, de a fehér és fekete királynő szerepeltetése erre enged következtetni.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.04.06. 09:49:21

@Sárga Pecsenyekacsa: De, ez lehetséges, de ettől függetlenül elvileg (ezt olvastam valahol) hangulati elkülönülést (is) jelent a két szín.

Csumpitáz Béla 2014.04.06. 11:52:04

@Sandokohn - a maláj jiddis:
Én kint voltam, a küzdőtéren csápoltam. Fantasztikus élmény volt.

larry 2014.04.06. 15:45:40

A Fairy feller's master stroke egy Richard Dadd festmény, elég mozgalmas, a dal ezt meséli el.

Spectroli 2016.10.04. 20:34:28

Nem bírom felfogni, hogy pont a The March of the Black Queen nem tetszett, pedig a valaha volt legjobb Queen szám.

pobeda 2018.12.30. 05:26:02

@larry: Köszi az információt, nem tudtam.