Miután Denis Villeneuve Felperzselt Föld című filmje bezsebelte Oscar-jelölését, a direktort elhalmozták hollywoodi ajánlatokkal. Gondos válogatás után végül Aaron Guzikowski forgatókönyvére esett a rendező választása. A Fogságban egyértelműen elsöprő mértékű pozitív kritikai visszhangot váltott ki, ezért már nagyon kíváncsi voltam a produkcióra. Most, hogy megnéztem, azt kell mondanom, hogy kicsit csalódott vagyok. Persze, ez nem nagy dolog, hogyha az ember tökéletes filmet vár.

A történet kettő főhőssel rendelkezik. Az egyik a békés családapa, Keller Dover ( Hugh Jackman ), aki éppen feleségével ( Maria Bello ) és kislányával vendégeskedik a szomszédnál ( Terrence Howard ) - akinek szintén van egy kislánya - amikor a gyerekek átkéredzkednek a Dover lakásba, hogy megkeressenek egy rég elveszettnek tartott, piros sípot. Csakhogy többé nem térnek vissza. Anna és Joy eltűnésének ügyére Loki nyomozót ( Jake Gyllenhaal ) állítja a rendőrség, aki hamarosan le is tartóztat egy szellemileg sérült fiatalembert, Alexet ( Paul Dano ), ám vád hiányában el kell engedniük. Dover azonban elrabolja a fiút, mert meggyőződése, hogy az tudja, hol vannak a lányok.

A Fogságban játékideje kissé el lett számolva. Sajnos túlságosan el van nyújtva a film, és ez elsősorban annak tudható be, hogy a felvezetés eléggé vontatott. Nehezen épül ki a cselekmény, és a kelleténél több időbe telik, amíg a karakterek elfoglalják helyüket a történet sakktábláján. Akadnak bőven izgalmas momentumok, azonban maga a hangulat csak lépésben alakul. Na, de amikor végre kialakul... A kész atmoszféra ( ami úgy fél óra elteltével van igazán jelen ) beton-szürke, és olyannyira nyomasztó, amihez hasonlót tényleg csak a legnagyobb rendezőzsenik tudnak megkomponálni. A cselekmény is, kisebb késéssel ugyan, de idővel rendesen beindul, kifejezetten megvan az a pont, ahonnan eszméletlenül izgalmassá válnak az események. A szkript kidolgozása részletgazdag, minden felmerülő kérdésre megkapjuk a választ. Viszont, akármennyire is kampányol mindenki, még maga a rendező is, amellett, hogy ez egy dráma, akkor is ki kell mondani, hogy a Fogságban thriller. Drámai elemeket szép számmal vonultat fel, ez igaz, de teljes egészében nézve a produkció a klasszikus thriller-forgatókönyvet követi. Feszültség, rejtélyes sztori, fordulatok, és nyomasztó atmoszféra jellemzik a filmet.

Meg kell hagyni, hogy a feszültség mellett a Fogságban vizuálisan is megterhelő a néző számára, ugyanis a kőkemény atmoszférához vér és erőszak is társul. Dover fizikálisan és lelkileg egyaránt megkínozza Alexet, és azon túl, hogy a fiú feldagadt, véres arca sokkol minket, attól is alaposan megijedünk, hogy feltétel nélkül egy véleményen vagyunk a kétségbeesett édesapával. A premier plánban bemutatott főbelövés pedig plusz pont, mert ezt viszonylag ritkán merik meglépni a filmesek, még a korhatáros moziknál is.

A Fogságban rendkívül érdekes szimbólumrendszerrel rendelkezik, ami a vallás és Isten témája köré csoportosul. Mind közül a legfontosabb a kígyó, amiből az egyik jelenetben akad is jó néhány. A csúszómászók egyértelműen a bűnbeesést, a kísértést példázzák, de érdekes kép továbbá még a labirintus is, ami számomra a hitben való kétkedés útvesztőjét jelképezte. A rendszeres imádkozás is jelen van, illetve különböző, betlehemes alakok is feltűnnek, eléggé kényelmetlen körülmények között. Bizonyos szintjén a Fogságban kifejez egyfajta döntésképtelenséget a vallás irányába, és ez sokat dob az összképen, színesíti a film repertoárját. A tényleges elrabló indítéka is ide kapcsolható, kár, hogy baromi erőltetettnek hat.

Mindezzel együtt azonban a Fogságban még nem lenne több egy nagyon jó, de azért átlagos thrillernél. Ami nagyon sokat emel az összkép minőségén, az a színészgárda minden ízében zseniális munkája. Hugh Jackman valóban élete eddigi leghatásosabb alakítását nyújtja, hiszen rengeteg lehetősége volt az aktív érzelemkifejezésre. A színész tökéletesen, megdöbbentő hitelességgel ábrázolja Dover minden egyes kirohanását és érzelmi összeomlását. Jake Gyllenhaal pedig a másik név, aki mellett nem mehetünk el szó nélkül, ő az érezhetően zűrös múltra visszatekintő figura feszült lelki világát csontig hatoló erővel valósítja meg a kamerák előtt. Az a spontán hatású, mesterkéltnek egyáltalán nem tűnő szemrángás valami zseniális! Aztán itt van még Paul Dano, aki szintén félelmetes. Szokták mondani, hogy egy színész számára az egyik legnehezebb feladat egy elmebeteg figura eljátszása, de az aktor tökéletesen veszi az akadályt. Ráadásként pedig Terrence Howard is rendkívül maradandó alakítást nyújt.

A filmzene ismét érdekes eleme a Fogságban repertoárjának, ugyanis Jóhann Jóhannsson muzsikája összességében nem túl változatos, viszont Villeneuve olyan pazarul használja ki az amúgy erőteljes dallamokat, hogy a szürke fényképezéssel egyesülve végül a soundtrack is beleég az emlékezetünkbe.

A Fogságban kissé hosszú, eleinte vontatott thriller, ami idegesítően drámának akarja láttatni magát, ám a feszültséget hatékonyan adagolja, kellően nyomasztó hatást gyakorol a nézőre, színészei letaglóznak, a rendező pedig egy zseni, ehhez kétség sem férhet. 8/10.