Kérte: Zsigmond Géza
Sokak számára Christopher Nolan neve csak a Batman: Kezdődik, vagy még inkább A sötét lovag óta vált ismertté. Pedig a direktor már a Denevérember előtt is élt és alkotott. Komolyabban az ezredfordulón hívta fel magára először a figyelmet, mikor is tető alá hozta a saját fivére által írt történet alapján készült Memento című thrillert. A produkció úgy híresült el, mint a film, amit visszafelé vettek fel. Ez a szó legszorosabb értelmében a nyitójelenetre igaz, melyben az események fordított sorrendben, visszafelé játszódnak le.
Leonard ( Guy Pearce ) ritka memóriazavarban szenved. Egyszer valamikor, a pontos időpontot a főhős sem tudja, éjszaka megtámadták őt és a feleségét. Miközben a nőt próbálta menteni, Leonard súlyos ütést kapott a fejére. Az agya olyan szerencsétlen módon sérült, hogy a balesetet követően egyetlen egy emlék sem raktározódik el a fejében. Körülbelül szűk 10 perc után minden törlődik, és Leonardnak újra kell kezdenie a körülmények értelmezését. Folyamatosan tetoválásokkal, jegyzetekkel, és fényképekkel igyekszik a legfontosabb dolgokra felhívnia a saját figyelmét, ám mindeközben még azt sem tudja, hogy kiben bízhat, és hogyha találkozik valakivel, gőze sincs, hogy ismeri e már az illetőt. Ebben a kaotikus káoszban, ami számára a világ, igyekszik felkutatni, és megölni a felesége gyilkosát.
A film felépítését leginkább úgy lehet jellemezni, ha azt mondom, hogy a jelenetek sorrendje teljesen összevissza építkezik fel, a leggyakoribb eset, hogy egy képsor után a következő az előbbi előzményeit meséli el, de időnként a kronológiát tekintve egészen messze is elkalandozik a forgatókönyv. Így nem tudhatjuk, hogy amit látunk, az a történet eleje, közepe, vagy vége. Nolan ezzel a húzással tökéletesen érzékelteti a főhős állapotát, hiszen a néző legalább annyira nem tudja, hogy épp mi történik, mint ahogy Leonard sem. Épp ezért kell nagyon odafigyelni a részletekre, a rendező komoly feladat elé állít minket, ha megakarjuk teljes egészében érteni a produkciót. A fővonalbeli jelenetek mellett láthatunk egy fekete-fehérben felvett szálat, ahol Leonard egy hotelszobában, telefonon mesél valakinek egy bizonyos Sammyről, akivel még a balesete előtt találkozott, és akinek ugyanaz a memóriaproblémája volt, mint most hősünknek. Ez a szál majd csak a film végén nyer teljes értelmet, de nagyon jó módszer arra, hogy teljes mértékben fenntartsa a figyelmet. Főleg azért is, mert a játékidő vége felé előfordul, hogy kicsit leül a történet tempója. Ez persze nem vészes, de azért említésre méltó. A történetben egyetlen logikai bakira figyeltem fel, ami lehet, hogy csak a figyelmetlenségemnek köszönhető: Leonard a balesete óta semmit nem raktároz el a fejében, de azt mégis mindig tudja, hogy memóriazavarban szenved, és minden új ismerősnek pontosan leírja a problémáját. De ha a fejütés következtében nem emlékszik semmire, akkor azt sem tudhatja, hogy baj van az agyával, és hogy mi az. És erről szóló tetoválása sincsen, sem jegyzete, de ha van is, akkor sem tudja mindig megnézni egy-egy újabb tíz percben, mikor törlődik az agya.
Guy Pearce fantasztikus alakítást nyújt, végig hitelesen produkálja a memóriazavarban szenvedő Leonardot, ráadásul a néző úgy tud vele együtt érezni, hogy gyakorlatilag semmit sem tud róla. Ennek ellenére nekem mégis Stephen Tobolowsky a kedvencem a gárdából, aki azt a bizonyos, a történethez különös módon kapcsolódó Sammy Jankist kelti életre. Ennyire hihető játékot ritkán látni, egészen egyedülálló teljesítményt mutat be az aktor. Carrie-Anne Moss is remekel, viszont Joe Pantoliano, Leonard rejtélyes barátja(?) szerepében, nagyon irritáló.
Ami nagyon hiányzik az összképből számomra, az egy bizonyos hangulati plusz, valami, amitől igazán hatásossá válik a film. Ezt el lehetett volna érni valamilyen elgondolkodtató zenével, esetleg valamiféle különlegesebb fényképezési módszerrel. Ezzel együtt is a Memento pazar filmélményt nyújt, egy kicsit lehetne rövidebb, mert a játékidő vége felé néhány jelenetnek töltelékszaga van, de még mindig megvan egy gyengébb 8/10.
