Nem is indulhatna jobban a 2012 - es filmév, mint Kate Beckinsale Seleneként való visszatérésével. A negyedik részben már semmi sem található meg azokból az elemekből, melyek az előző epizódokat egyedivé tették, de mielőtt bárki megijedne, pont ettől lesz jó az új film. Len Wiseman nagyon jól ráérzett arra, hogy a különös darkos hangulatból nem lehet többet kihozni, így inkább tető alá hozott egy ízig - vérig tökéletes, lényegre törő, zúzós, kegyetlen, véres, egy szóval egy nagyon dögös akciófilmet. Mindehhez a Måns Mårlind - Björn Stein rendezőpáros segítségét kérte.
Az emberek felfedezik a vámpírokat és a vérfarkasokat, majd hadjáratot indítanak ellenük. Selene ( Kate Beckinsale ) fogságba esik. 12 éves hibernáció után ébred. A világ megváltozott, Selenere pedig minden eddiginél nagyobb próbatétel vár, hiszen már nem a vámpírok diktálnak, csupán a föld alatt bujkáló kis törzsek emlékeztetnek a régi dicsőségre. Miközben hősnőnk mindent megtesz, hogy megmentse lányát, új szövetségesekre, és ismerős, de mégis új ellenségekre talál.
Nem kell túlmagyarázni a sztorit, és nem kell belelátni semmi extrát. Az új Underworld célja a színtiszta szórakoztatás, az hogy a néző szűk másfél óráig ne gondoljon másra, csak élvezze, ahogy a még mindig gyönyörű Kate Beckinsale minden eddiginél kegyetlenebbül gyilkolja az útjába kerülő ellenfeleket. Pont ez a mérhetetlen egyszerűség teszi Az ébredést zseniálissá. Végre egy film, ami annak ellenére kiváló, hogy nem kell rajta gondolkodni, nem kell elveszni a részletek tengerében, egyszerűen csak át kell adni magunk az akciónak és a vérengzésnek. Ha már vérengzés. A film maradéktalanul rászolgált a 18 - as karikára. Itt Selene fejeket tép le, testeket szakít ketté, nyakakat tör ki, egyszóval senki sem ússza meg épp bőrrel, aki a vámpírok utolsó halálosztójának útját akarja állni. A hősnő most szomjazik leginkább a bosszúra, és ezúttal nem ismer semmiféle könyörületet. Időnként egyenesen antihős hatást kelt kegyetlenségével, de ettől csak még dögösebb lesz. Nincs férfi aki azt mondaná, nem szexi, mikor egy ilyen jó nő gyilkolja halomra az ellent.
Itt illik nem megfeledkezni a színészi játékokról. Beckinsale esetében nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire jól áll neki még mindig ez a karakter. Ezúttal még az Evolúciót is túlszárnyaló alakítást nyújt, filmről filmre egyre tökéletesebb a színésznő arcjátéka. A Selene lányát alakító India Eisley meglepően jó, és meg sem fordul a fejünkben, hogy ez a 
lány idősebb lehet 12 évnél, holott a színésznő idén tölti a 19 - et. Stephen Rea, mint fő gonosz, piszok hiteles arcjátékával még Marcus figuráját is a földbe döngöli. Michael Ealy, mint a főhősnő halandó szövetségese, pont annyit tesz hozzá az összképhez, amennyi szükséges. Csupán azt szolgálja, hogy az a vékony szál, ami Selenet még az emberekhez köti, megmaradjon.
A látvány soha nem volt ilyen elsöprő. Akit kicsit is érdekel ez a film, az induljon a moziba, ugyanis végre jó a 3D. Az egyik jelenetben, mikor egy ajtó ablaküvege kitörik, azon kaptam magam, hogy az üvegszilánkokat keresem az ölemben, és ez nem vicc! Mindemellett a koreográfiák még mindig tökéletesek, csak ezúttal nincs az akciók között semmiféle töltelék. Egymást követik a pörgősebbnél pörgősebb jelenetek, a szemkápráztató lassítások, és a pazar 3D - s effektek. A fényképezés sötét, feketében bővelkedő mivolta megmaradt, és az operatőri munka ezúttal ütősebb, mint korábban bármikor.
Az Underworld: Az ébredés egy egyszerű, letisztult, pörgős, és eszeveszettül kegyetlen akcióorgia, ráadásul mindennek a középpontjában a mára már ikonná vált Selene karakterével. Sose mondtam még filmre ennyire őszintén: Tökéletes kikapcsolódás!
