The Woman

2011. december 02. - Sparrow

Akik régebb óta látogatják a blogot, tudhatják, hogy nem rajongok túlságosan a Mártírokért. Lucky McKee és Jack Ketchum jóvoltából viszont végre megtudtam, hogy hogyan is nézett volna ki az a francia borzalom, ha Laugier rendező úr nem bassza el, ahol csak lehet. A szóban forgó produkció The Woman címre hallgat, és olyan mélyen elkalauzol bennünket az emberi lélek legsötétebb zugaiba, amit már csak Trier Antikrisztusa képes túlszárnyalni. Úgyhogy kimondom: Idén újabb klasszikus csatlakozott a horror mérföldkövei közé.

A Cleek família első ránézésre teljesen átlagos, vidéki család, három gyerekkel, és tisztességes szülőkkel. Az apa, Chris ( Sean Bridgers ) az egyik vadászatról nem mindennapi zsákmánnyal tér haza: Egy emberi lényt, egy nőt hoz a házba, pontosabban a pincébe. Hamar meggyőződnek arról, hogy a zsákmány valószínűleg egész életét a vadonban töltötte, hiszen úgy viselkedik, mint egy vadállat. Ezért Chris láncra veri, majd közli családjával, hogy ők márpedig azért is ki fogják művelni ezt a különös teremtményt, még ha ehhez úgy is kell nevelni, mint egy kutyát.

Azon túl, hogy rendkívül naturális és nyomasztó horrortörténetet láthatunk, a film ráadásul még nagyon mély filozófiai gondolatokat is megfogalmaz. Körülbelül két percen keresztül figyelhetjük a vadon élő nőt, mint a film bevezetését. Már itt kiemelném az operatőri munkát, a pazar fényképezést. A vadember farkasszemet néz velünk, miközben közeledik, és a nézőnek összeszorul a gyomra, mert hirtelen nem is tűnik olyan lehetetlennek, hogy ez a hátborzongató lény kimásszon a képernyőről és átharapja a torkunkat. Mindezt tetézi Pollyanna McIntosh filmtörténeti jelentőséggel bíró, félelmetesen hiteles játéka. Őt amúgy az Examben láthattuk már, ott nem alkotott maradandót.

A történetet sokféleképpen megközelíthetjük. Kezelhetjük egyfajta nőgyűlölő műként, mert ahogy Chris is megfogalmazza, a film a nőket a férfiakon élősködő piócának tartja, és őket teszi felelőssé minden gondért, bajért. Bár ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy ezeket a gondolatokat a film legnegatívabb figurája mondja ki, így úgy is értelmezhetjük a The Womant, mint a nők értékét alátámasztó munkát. A nőkét, akik, ha kell, letudják állítani a férfiakat sötét terveik végrehajtásában. Ha jobban átgondoljuk, a fent említett mindkét lehetséges értelmezés helytálló a film nőgyűlöleti vonatkozását tekintve. Teret kap még a családon belüli erőszak és a terror témaköre is, előbbi csak a film végén éleződik ki és párosul utóbbival. A játékidő első kétharmadában nem áll össze a kép. Azt persze hamar elkezdjük érzékelni, hogy valami nincs rendben a szereplőkkel. Az apa sorozatgyilkosokra hajazó nyugalommal kezeli a foglyul ejtett nőt, az anya túl csendes, a fiú túl agresszív, a nagylány pedig depressziós. Valami történt a múltban, valami nem hétköznapi, ami ilyenné tette őket. Erre a kérdésre csak a film legvégén kapunk választ, és rendesen le is fog esni az állunk. Ketchumék fantasztikus történetének egyik alapköve a hétköznapi terror, amit az emberek egymástól elszenvednek, akár a munkahelyen, akár az iskolában, vagy bárhol máshol. Persze ennek a legszélsőségesebb fajtájára utal a produkció, ami olyan kilátástalan helyzetbe sodorja szenvedő alanyát, amiből csak hatalmas akaraterővel lehet kikászálódni.

Az ember alapvető jellemével is foglalkozik a The woman. Ezt tökéletesen példázza a finálé, melyben a címszereplő kegyetlenül végez azzal, akinek meglett volna a lehetősége arra, hogy segítsen neki, de nem tette, viszont életben hagyja azt, aki végig együtt érzett vele. De ugyanakkor láthatjuk a szörnyű és pusztító hataloméhséget is, a gyengébb eltiprását, az őrületet, amit a másokon való uralkodás vált ki az emberi lényből. Magyarul a film leteszi voksát amellett, hogy ez a bolygó sokkal jobb hely lenne nélkülünk, ugyanis még a vadállatokba is több értelem szorult, mint az emberbe.

Előbb a foglyul ejtett nőre használtam a címszereplő kifejezést, holott ez nem feltétlenül igaz. Ugyanis a film összes női szerepére úgy válogatták össze a színésznőket, hogy hasonlítsanak a szerep kedvéért vadállattá váló, parádézó McIntoshra. Ennek a lépésnek a célja egyértelműen az volt, hogy a film közölje a nézővel: Hiába a szép ruha, a smink, az öltöny, a nyakkendő, vagy az aktatáska, belül mindannyian ugyanolyan mocskosak és gátlástalanok vagyunk, mint Chris zsákmánya. 

Láthatjuk azt a hatalmas különbséget, ami végső soron megkülönböztet minket az állatoktól: A vad csak akkor támad, ha veszélyben érzi magát vagy a családját, az ember viszont öl és szenvedést hoz élvezetből vagy haszonlesésből. Ezt az örök mondanivalót fogalmazza meg a The Woman, és ettől lesz az idei év kiemelkedő produkciója.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr433431935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.06. 17:15:23

Én sem rajongok a Mártírokért.
A The Woman nálam csak közepes, hiába utáltama családfőt ezzel mégsem javítottak a helyzeten.