Movie Tank

Már meg is van a The Batman új rendezője!

2017. február 12. - Sparrow

Először csak megalapozatlannak tűnő hírfoszlányként merült fel, majd beigazolódott, hogy Ben Affleck tényleg kiszáll a DC Comics moziuniverzumát képviselő Batman-karakter önálló filmjének rendezői székéből. A címszerepet persze továbbra is vállalja, de a Warnernek új direktor után kellett néznie.

Már a lehetőségek legelső listáján szerepelt a végső befutó neve. A szerencsés nem más, mint Matt Reeves, aki korábban olyan címekkel bizonyított, mint például a Cloverfield és A majmok bolygója: Forradalom. Ezeket az előzményeket elnézve nem csak a rendező, hanem mi, nézők is szerencsések vagyunk.

A DC és a Warner az utóbbi években mindent bevet annak érdekében, hogy valamiképp utolérje a Marvelt a filmes univerzumépítésben, de a rajongók széles körét nem sikerült lenyűgözni az eddigi produkciókkal. Reevesben viszont lehet bizodalmunk, mert ő bizony érteni szokta a dolgát.

mattreeves.jpg

 

Fotó: Comingsoon.net 

Megkezdődött a következő Bosszúállók forgatása - Három és fél perces kulisszavideó!

Jövő májusban érkezik a Bosszúállók következő kalandja, az Infinity War, vagyis a Végtelen háború, amelynek főgonosza a bolygóközi titán, Thanos lesz. Rendkívül nagyszabásúnak ígérkezik a produkció, hiszen még A galaxis őrzői is beszállnak a buliba.

A forgatás elkezdődött, a stúdióból Robert Downey Jr., Chris Pratt és Tom Holland jelentkeznek be az alábbi videóban, amelyben a Russo-testvérek rendezőpárosa és az MCU-t egyben tartó vezérproducer, Kevin Feige is megszólal.

Az alkotók azt ígérik, hogy mozgóképen még soha nem látott élményt fognak szállítani. Várjuk szeretettel!

gotgavengers.jpg

Tovább

Új kedvcsináló videó és jelenetklip is érkezett az Iron Fist-hez

Március 17-én befut a Marvel-Netflix együttműködés legújabb sorozata. Az Iron Fist a milliárdos bűnüldöző Danny Rand (Finn Jones) karakterére fókuszál. Kemény pofonokkal és némi szupererővel vegyes szórakozásra számíthatunk. Két új videó is érkezett az alkotáshoz. Az első bemutatja a főhőst, a második pedig a mű akciókoreográfiájából szolgáltat némi ízelítőt.

ironfist.jpg

Tovább

John Wick másképp - Most a kutyus áll bosszút

Február 23-án befut a John Wick második része, ami az eddigi értékelések alapján egyértelműen méltó folytatásnak ígérkezik. A premierre való várakozás időszakában enyhítő élményt nyújthat az eredeti filmremek újranézése, vagy éppenséggel az alábbi videó, amely kamuelőzetes formájában kissé (nagyon) átértelmezi a jól ismert cselekményt. Ezúttal magát John Wicket nyírják ki a rosszfiúk, cuki kiskutyája pedig akcióba lendül, hogy megbosszulja.

dog-wick.png

Tovább

Jay és Néma Bob párosa visszatér a vászonra

Kevin Smith filmrendezői-forgatókönyvírói tehetségének legfontosabb összetevői az egészen egyedi humorvilág, valamint a minden ökörködés ellenére folyamatosan jelenlévő, parodisztikusan tálalt mögöttes tartalom, ami az esetek nagy részében a fogyasztói társadalom valamely aspektusát célozza meg.

A régóta várva-várt Shop-stop 3. sajnos parkolópályára került, viszont Smith egy másik kultfilmje, a Jay és Néma Bob visszavág megkaphatja második felvonását. A forgatókönyv elvileg már el is készült, a mű címe Jay and Silent Bob Reboot. Az elnevezés kreatívan megtévesztő, ugyanis természetesen folytatásról van szó, amelynek cselekménye azonban az első részből ismerős Bunkóman és Gyökér film rebootja köré csoportosul.

Reméljük, legalább ez az alkotás tényleg megvalósul, hogy újra nevethessünk a Jason Mewes által életre keltett Jay és a rendező megszemélyesítésében érkező Néma Bob agyalágyult kalandjain!

jay.png

Napi zsenialitás: Voldemort A szépség és a szörnyeteg előzetesébe keveredett

Beauty and Lord Voldemort a címe az egészen lenyűgöző mashup videónak, amelyben a márciusra időzített, élőszereplős A szépség és a szörnyeteg-film előzetesét egy kicsit másképp láthatjuk megelevenedni. A szörny szerepében ezúttal a Harry Potter-franchise főgonosza, Voldemort nagyúr parádézik, de még hogy!

voldi.jpg

Tovább

Nézd meg a Logan hangulatos, fekete-fehér jelenetvideóját!

A múltkori, kissé sablonos farokméregetős jelenetklip után most egy igazán eredeti és a menő módon szomorú atmoszférától csak úgy duzzadó képsort tettek közzé a Logan marketingesei. Hugh Jackman vezet és iszik, ráadásul stílusos fekete-fehér fényképezésben. A Locke-ot juttathatja eszünkbe.

jackman.jpg

Tovább

Megérkezett a The LEGO NINJAGO Movie előzetese

Úgy fest, a populáris kultúra azon szakasza felé tartunk, amelyben a Lego-filmadaptációk kultusza lehet az egyik meghatározó tényező. Vagy ha meghatározó minőségről egyelőre nem is lehet beszélni, azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy A Lego-kaland meglepő minőségi sikere a jelek szerint kisebb lavinát indított el. A nagyszerű produkció frissen bemutatott spinoff alkotása, a Lego Batman után ősszel érkezik a Ninjago cím mozis feldolgozása is.

Ahogy A Lego-kaland-ra, úgy kezdetben erre a produkcióra is ferde szemmel nézhettünk, ám most befutott az első előzetes, ami ha nem is oszlatja el minden kételyünket, azért sokat segít abban, hogy várakozásainkat döntő részben a skála pozitív oldalára pozicionálhassuk. A The LEGO NINJAGO Movie viccesnek és izgalmasnak tűnik, remélhetőleg tényleg az is lesz!

ninja.jpg

Tovább

Szupererős elmebaj - Így kezdett a Légió

A Marvel-adaptációk módszeresen hódították meg a mozivásznakat, majd a Netflixet, és persze időszakosan a hagyományos tévécsatornákon is bepróbálkoznak. Az FX-en induló Légió jó eséllyel sikerre van ítélve, hiszen a nagynevű képregénykiadó X-Men cím alatt érlelődött történetkorpuszából táplálkozik. A cím O-betűjét még stílusosan át is húzták kettő, egymást keresztező, így X-et formáló vonallal. Az első rész megtekintése után szerencsére elmondhatom, hogy a jövőbeli, vélhetően jelentős nézettségét nem csupán a címnek köszönheti majd a produkció. Legalábbis abban az esetben, ha a későbbiek során is sikerül az első egy órában megkezdett vonalon tovább haladni.

legion.jpg

Tovább

Sofia Coppola új rendezése - Itt a The Beguiled előzetese

Sofia Coppola már egy ideje nem tudott kimagasló filmet készíteni, ám ez nem változtat a tényen, mely szerint az Öngyilkos szüzek és az Elveszett jelentés, de főleg utóbbi okán örökre a szívünkbe zártuk a hölgyet.

Legújabb író-rendezői munkája regény alapján készült, címe The Beguiled. A történet 1864-ben, az amerikai polgárháború idején játszódik. Fókuszban egy leánynevelde, amelynek tagjai befogadnak és ápolnak egy sebesült katonát, aki később bonyolult viszonyba kerül a hölgyekkel, ezzel nem kevés feszültséget teremtve.

A színészgárda összetétele igazi sztárparádéval kecsegtet. A katona szerepében Colin Farrell lesz látható, a másik nem térfelét pedig olyan nevek erősítik, mint Nicole Kidman, Elle Fanning és Kirsten Dunst.

Erotikával és thrillerfelhanggal vegyes drámára számíthatunk.

beguiled.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása