A Marvel-adaptációk módszeresen hódították meg a mozivásznakat, majd a Netflixet, és persze időszakosan a hagyományos tévécsatornákon is bepróbálkoznak. Az FX-en induló Légió jó eséllyel sikerre van ítélve, hiszen a nagynevű képregénykiadó X-Men cím alatt érlelődött történetkorpuszából táplálkozik. A cím O-betűjét még stílusosan át is húzták kettő, egymást keresztező, így X-et formáló vonallal. Az első rész megtekintése után szerencsére elmondhatom, hogy a jövőbeli, vélhetően jelentős nézettségét nem csupán a címnek köszönheti majd a produkció. Legalábbis abban az esetben, ha a későbbiek során is sikerül az első egy órában megkezdett vonalon tovább haladni.

David (Dan Stevens) fejében valami nagyon nincsen rendben. A pszichiáterek legalábbis így gondolják, méghozzá olyannyira, hogy fiatal felnőtt éveiben, paranoid skizofrénia diagnózisával intézetbe zárják a férfit, aki azt állítja, hogy tudatával képes irányítani, mozgatni a különböző tárgyakat. Meg persze hangokat hall a fejében, és mások által nem észlelt alakokat hallucinál. Amikor a vonzó, de szintén nem egészen százas Sydney (Rachel Keller) megérkezik az osztályra, rövid úton érintésmentes párkapcsolat formálódik kettejük között. Érintésmentes, mert Syd nem bírja elviselni, ha hozzáérnek. Miután titokzatos incidens történik az elmebetegek kezelésének céljából felhúzott falak között, David ijesztő és látszólag nagy hatalommal bíró emberek fogságában találja magát, és nemsokára rájön, hogy talán mégsem annyira őrült, mint ahogy azt elhitették vele.

Történeti szempontból a Légió már alapötletében zseniális, hiszen a közkedvelt szuperhősös, különleges képességek keresztmetszetében mozgó receptet a pszichózis világával keveri, ezzel teremtve rendkívül érdekes, rejtélyes és kiszámíthatatlan felállást. Folyamatosan azon jár az agyunk, hogy David vajon melyik embercsoportot erősíti inkább. Az őrültekét vagy a nem emberi dolgokra képes mutánsokét? Esetleg mindkét kategóriába beletartozik? Az X-Men-féle mutánstéma párhuzamba áll a skizofréniával, így gondolkodtatva el azon, hogy mégis mekkora mértékben értelmezhető a szuperképesség egyfajta kiterjesztett elmebajként, és hol húzódik a határ a klasszikus szuperhősképregények mitikus megmentőképe és az ön-, illetőleg közveszélyes őrült között.

Egyelőre a telekinézis képessége az, amibe jobban belekóstolhatunk így, az első részben. Beszélhetünk sajátosan értelmezett telepátiáról is, de a Légió nyitóepizódjának pont az a nagy erőssége, hogy nem tudjuk meghatározni a David fejében tomboló hangok és képek valóságossági arányát. Az mindenesetre egészen biztos, hogy az elmebetegség képregényfilmes kontextusban egyelőre remekül működik, és a készítők leginkább azzal tudnának óriási hibát elkövetni a későbbiekben, ha valahogy, valamiért kiirtanák ezt a vonalat, példának okáért a dolgok egyértelműsítése által. Az első fejezetben ugyanis az állandó kétely, a bizonytalanság adja David karakterének esszenciáját. Egy mutáns, aki óriási hatalommal bír, de a fejében uralkodó káosz okán ezt nem tudja megfelelően kezelni, irányítani. Egyszerre megkapó és szörnyen rémisztő figura, remélhetőleg a későbbiekben is az marad.

Ha esetleg mégis beigazolódnának halovány aggodalmaim, akkor sincs veszve a teljes kép, hiszen vélhetően tartós etapra megmarad a produkció egészen lenyűgöző stílusa és hangulati világa. Két fontos összetevőt kell megjegyezni. A vizuális és zenei szempontból egyaránt hiteles, és részletgazdagsággal, valamint dinamizmussal kevert, laza felszín alatt fajsúlyos impulzusokat mozgató kisugárzást, valamint az egészen sajátságos humorvilágot. Utóbbi épphogy csak jelen van, néha megvillan, hol az elmegyógyintézet enyhén parodisztikus módon való érzékeltetésében, hol a karakterek kommunikációjában, előbbi viszont uralja a teret. Nagyszerű lassítások, kiváló vágás és mesterien megválasztott zenei aláfestések kísérik a cselekmény folyását, ami egyelőre kellően csavaros, meglepő mozzanatokban gazdag és még felkavaró is.

Dan Stevens kifejezetten jól működő főszereplőnek tűnik. Karaktere megformálási követelményei közül a legfontosabb az, hogy jól érzékeltesse az elfojtott óriáshatalom és az érzékelt valóságban való folyamatos kétkedés konfliktusát, és ez első blikkre sikerül is neki. Egyelőre nem alakult ki a végleges, vagy legalábbis tartósnak mondható sakktábla, nem annyira tudjuk, kik lesznek a hosszabb távon is jelenlévő mellékszereplők, de az első rész által felvonultatott gárdából negatív irányban szerencsére senkit nem lehet kiemelni, így a színészi összkép is egyértelműen piros pontot érdemel.

De vajon ez a valóság? Vajon a Légió tényleg ütni fog, nagy sorozattá válik, és fokozatosan egyre több nézőt ültet majd a képernyők elé? Vagy csupán ez is egy a sátáni hallucinációk közül? Delíriumos tudatkáosz, megtévesztés, hazugság. Amikor David legközelebb kinyitja a szemét, talán ugyanebben a jól működő, pörgős és izgalmas cselekményben találja majd magát... de lehet, hogy nem. Csak egy újabb, tucatszerű valamiben, ami az újévezredi képregénykultusz farvizén próbál felevezni. Meglátjuk! 8/10.  

(A produkció nálunk a FOX csatornán követhető).

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!