Movie Tank

Van élet a halál után - The Discovery előzetes

2017. január 19. - Sparrow

A Netflix március 31-én mutatja be a Sundance-en debütáló The Discovery című filmet, amely egyszerre lesz romantikus alkotás és science fiction.

A történet egy olyan nem túl távoli jövőben játszódik, ahol a halál utáni élet tudományosan bizonyított tény. Az öngyilkosságok száma növekszik, az e világi létezésre egyre kevesebb figyelmet fordítanak az emberek.

A vélhetően erősen melankolikus hangulatú produkció főszereplői Rooney Mara, Robert Redford és Jason Segel. A tovább mögött előzetes, valamint a filmről alkotott személyes teóriám található. 

disc.jpg

 

Eszembe ötlött egy elképzelés arra vonatkozólag, hogy mire futhat majd ki ez az érdekes cselekmény. Csak az olvasson tovább, akit nem zavar, hogy esetlegesen beletalálhatok a lényegbe!

 

Arról van szó tehát, hogy a halál utáni élet elképzelése, az emberiség legnagyobb kérdésének és vágyának tárgya bizonyítást nyert. Ugyanakkor ne feledjük el, hogy manapság a popkulturális alkotások is gyakrabban foglalkoznak a túlnépesedés démonian aktuális problémájával és az ebből eredő veszéllyel, kockázattal. Véleményem szerint a film végén egy jól időzített fordulat formájában nagy eséllyel kiderülhet, hogy a tudományos felfedezés csupán politikai összeesküvés eredménye. Az öngyilkosságok számának drasztikus növekedése csökkenti a bolygó népességét, így, radikális, egészen megrázó módon "orvosolva" a többmilliárdos gondot. Idegtépő egy csattanó lenne, az biztos... 

Persze lehet, hogy egészen másról lesz szó. A lehetőségek tárháza sok mindent megenged.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr9112136409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása