Fényekkel játszó kegyetlenség - Neon démon (2016)

2017. január 03. - Sparrow

Kirakatokból és óriásplakátokról, kidíszített hirdetésekről tökéletes nők néznek farkasszemet a hétköznapi járókelőkkel. Mivel olyan termékeket vagy szolgáltatásokat reklámoznak, amelyek mindenki számára elérhetők a megadott árért cserébe, arányos megjelenésük, szabályos arcuk, csillogó szemeik, karcsú alkatuk és digitálisan felpumpált szexuális kisugárzásuk korpusza gyakran azt üzeni, hogy mindez átlagos, minimális elvárás minden nővel szemben. Holott nem ritkán pont a természetellenesség határait súrolja. És a sok identitásválságban kínlódó tini valószínűleg kisebb arányban tanúsítana kívánalmat a nagyra becsült modellek helyének átvételére, hogyha bepillanthatna mindabba, ami a divatvilág mögött, vagy legalábbis egy része mögött van.

Ahogy megkísérli ezt a bepillantást Nicolas Winding Refn is szürreális, de nagyon érdekes filmjében, amit nehéz műfajilag tisztán besorolni.

neon.jpg

Jesse (Elle Fanning) mindössze tizenhat éves. Szülei már nem élnek, érettségije még nincs, de szeretne bekerülni a modellvilág sűrűjébe. Felkapaszkodási folyamata szokatlanul gyors, megjelenései kiemelkedő hatékonysággal érvényesülnek. Újdonsült barátnője, a sminkes Ruby (Jena Malone) szerint ez azért lehet, mert van benne valami plusz. Az a megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan különlegesség, ami kiemeli őt a többé válni vágyó lányok sorából. Ezzel persze ellenérzéseket és irigységet vált ki másokból, amin értelemszerűen az sem segít, hogy idővel túlságosan elszáll magától. A testét újra meg újra átszabató Gigi (Bella Heathcote) és a rideg tekintetű Sarah (Abbey Lee) szemében már a kezdetektől fogva szálka a lány, és a helyzet egyre csak romlik.

Nicolas Winding Refn műve minden elvont stíluseleme ellenére tulajdonképpen különleges coming of age moziként indul, amely nem sokkal az expozíciót követően komoly identitásdrámába csap át, ami a thrillerelemeket sem veti meg, a fináléban viszont már kifejezetten horrorisztikus köntösben manifesztálódik a történet. Ez a műfaji meghatározhatatlanság az egyik oka annak, hogy a néző határozottan kényelmetlenül érzi magát a produkció nézése közben, ugyanakkor jó eséllyel eszébe sem jut kikapcsolni a filmet, hiszen Winding Refn filmnyelve, ahogy azt már megszokhattuk a művésztől, csak úgy dúskál az egyediségben. Ebből következően egyértelmű, hogy kíváncsisággal, enyhe félelemmel vegyes érdeklődéssel viseltetünk a cselekmény eseményei iránt.

neon3.jpg

A nőiséghez nagyobb arányban párosítunk olyan asszociációkat, mint a gyengédség, a szeretet, a kedvesség, az empátia vagy éppenséggel a segítőkészség. A Neon démon ezzel szemben olyan világot mutat be, amelynek a karrierizmuson jócskán túl mozgó, szinte már mániákusan maximalista és a vereséget elviselni képtelen női szereplői ridegen, szívtelenül, haszonelvűen és irigyen viszonyulnak egymáshoz. Három férfitípus jelenik meg környezetükben. Az egyik a fiatal művészpalánta, aki szeret fotózni, de naggyá talán soha nem fog válni. Ő az, akit megragad Jesse ártatlan szépsége, így közeledni kezd a lányhoz. Ám amikor megismeri a kontextust, rögvest menekül. A másik a nagy divatmágnás. A gusztustalan pénzes cápa, aki csak hasznot termelő eszközként tekint a modellekre. És ott van Keanu Reeves moteltulajdonosa, akinek szerepe, pontosabban karakterének jelentése nehezebben meghatározható. Ő jelképezheti, egyetemben a vadmacska szimbólumával azt a rengeteg veszélyt és baljós elemet, ami a naiv és szép lányokra leselkedik, függetlenül attól, hogy végül beteljesedik-e a borzalom, avagy nem. 

Az irigység a kulcs, hiszen erre a jelenségre, az egyik legkárosabb, sajnos azonban mégis kiemelkedően alapvető emberi tulajdonságra épül a film, bár ez csak a fináléban válik teljesen egyértelművé. A kannibalizmus megjelenő és a vége főcímig fokozatosan továbbgondolt szimbólumával Winding Refn megrázó és felkavaró tálalásban beszél az irigy magatartás pusztító következményeiről és az irigyek bűnhődéséről, valamint felelőtlenségéről. Mindehhez persze Jesse karakterroncsolása vezet. A kezdetben ártatlanságot sugalló, kedves, szerény fiatal lány megismeri új világát, és azt látja, hogy a vártnál jóval szívélyesebben fogadják felsőbb körökben, így nagyon hamar beképzeltté válik. A Neon démon tehát nem csak az irigységet kritizálja, hanem azt a természetellenes gőgöt is, ami az irigységet táplálja. 

Nicolas Winding Refn korábbi filmjeiben is különleges színvilágokat teremtett. A Drive-ban és a Csak Isten bocsáthat meg-ben is domináltak a neonfények, amelyek ezúttal egyenesen címszereplővé lépnek elő. Mert a direktor kilencven százalékban megvilágítás és fények segítségével mesél ebben a produkcióban. A szavaknak, a párbeszédeknek, de még a színészi játékoknak is csupán másodlagos, amolyan kiegészítő funkciójuk van. A legfőbb lényeg az audiovizuális atmoszféra. Neonban tündöklő, megrontott gyönyörűséget láthatunk, hol azúrkékben, hol pedig vérvörösben, egyszer a műterem lélektelen fehérségében, máskor a holdvilág kísérteties homályában. Emellett Winding Refn a fény-árnyék játékkal is remekül bánik, így generálva megbabonázó és félelmetes képeket. Mindezt Cliff Martinez feszültséget pumpáló elektronikus taktusai festik alá, tökéletesen egyedi hangulatot teremtve.

neon2.jpg

Elle Fanning-re még a Super 8-ban figyelt fel igazán a világ, és jó látni, hogy a fiatal tehetség nemigen akar eltűnni a feledés homályába. Megfontoltan építi karrierjét, aminek jót tesz az is, hogy szerepet vállalt egy különleges stílusvilággal dolgozó európai rendező művében. Főleg, hogy Fanning kiválóan játszik. Ügyesen állítja párhuzamba Jesse kislányos kedvességét a modellvilágban végbemenő lélekelszívó ridegséggel. Jena Malone elborult mellékszerepe hasonlóan jól sül el, de Abbey Lee jéghideg kisugárzásának és Bella Heathcote hatásosan tálalt határozatlanságának is helye van a produkcióban. Keanu Reeves is jól alakít, bár karakterével együtt kissé kilógnak az összképből. 

Egyes primitív civilizációk tagjai nem engedik, hogy lefotózzák őket. Félnek, hogy a kamera ellopja és a képbe zárja a lelküket. Nagyjából erről szól a Neon démon. Gyönyörű és vonzó, szerény fiatal lányokról, akiket a felismerhetetlenségig sminkelnek vagy akár plasztikáznak, majd irreális kompozíciókon tálalják őket úgy, mint hétköznapi, átlagos és pozitív példát mutató egyéneket. De mindeközben hová tűnik a lélek? És az a sok asszociáció? A gyengédség, a szeretet, a kedvesség, az empátia vagy éppenséggel a segítőkészség. 8/10.

 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

http://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr6512087537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.