Movie Tank

Azt mondták, a hazáért... - Top10 katonák a filmvásznon

2017. január 01. - Sparrow

Az emberiség születése óta bűnös faj. Egy nép, ami nem igazán érdemli meg ezt a bolygót. Korról korra, évtizedről évtizedre újabb háborúkkal kínozzuk ezt a gyönyörű helyet, ami talán már nem is bírja olyan sokáig a terhelést. A filmművészet rövid története során számtalan megközelítésből, sokféle karakter szemén keresztül bemutatta már a haza, az isten és a nagyobb jó nevében lefolytatott brutális vérontást. A törvényileg jóváhagyott gyilkolást. Számos mozgókép foglalkozik az egyénnel. A kisemberrel, aki elhitte. És elment a háborúba, majd roncsként tért vissza, ha egyáltalán visszatért.

Mivel mozikban A fegyvertelen katona, most róluk lesz szó. A 10 legemlékezetesebb katonakarakterről, akik megfordultak a filmvásznon. 

katona11.jpg

 

+1. Desmond Doss (Andrew Garfield) - A fegyvertelen katona (2016)

Mel Gibson nagy visszatérése a Golden Globe-jelölésekkel biztossá válni látszik, és meg is lehet érteni a dolgot, hiszen A fegyvertelen katona üt. Megrázó, felkavaró, látványos és erőteljes. A nagyszerű főhős pedig hiába ellentmondásos kissé, végig szimpatikus feltétlen kitartása, emberfeletti bátorsága és megtántoríthatatlan erkölcsi stabilitása okán. A filmről itt írtam bővebben.

hacksaw.jpg

 

10. Griff közlegény (Mark Hamill) - A nagy vörös egyes (1980)

Sokan meglepődnek, amikor rálelnek erre a II. világháborús gyöngyszemre, hiszen rájönnek, hogy Mark Hamill filmográfiájában bizony akad egy másik olyan szerep is, ami Luke Sywalkeréhez hasonlóan igencsak epikus. Persze ezúttal nem feltétlenül tiszta hőstörténetről van szó, Griff ugyanis egy megrögzötten túlélő beállítottságú egység tagja, nem mellesleg pacifista, ellenzi a gyilkolást. A mű legnagyszerűbben megkoreografált és egyben legtragikusabb jelenetében ez a szerencsétlen fickó megtapasztalja azt, amitől eddig elzárkózott, amitől korábban sikerült megóvnia magát. És nem tudja abbahagyni. Képtelen levenni ujját a ravaszról. Innentől kezdve gyarapíthatja azon kószák sorát, akik elveszítették lelkük egy darabját a világégés során. 

katona1.jpg

 

9. Mizushima (Shôji Yasui) - A burmai hárfa (1956)

Akinek már elege van a Ryan közlegény megmentéséből és a hasonló, kisarkított és egyoldalú toborzófilmekből, bátran nézze meg ezt a produkciót. Joseph Vilsmaier Sztálingrádjának testvérfilmjeként is emlegethetnénk, hiszen ahogy a '93-as mű a német katonákról, A burmai hárfa úgy a japánokról mondja el, hogy hátrább az agarakkal, mert nem volt ám itt mindenki kishitler. Mizushima megindító háborúellenes karakterfejlődése a mai néző szemébe is könnyedén csal nedvességet.

katona3.jpg

 

8. Michael (Robert De Niro) - A szarvasvadász (1978)

Michael Cimino 5 Oscar-díjjal elismert, monumentális drámája a vietnami háború pokláról szól, na meg persze általánosságban a háború borzalmáról az orosz rulett pazar allegóriáján keresztül. De Niro figurája tragikus hős, akinek az a sorsa, hogy nagy túlélőként tovább hirdesse mindazt, amit látott és tapasztalt a keleti vérontás sűrűjében. Férfias tartás és a sokat látott, de még meg nem tört ember karakterdrámája egyesül benne. Akkor is, amikor egyetlen lövéssel ejti el a szarvast, akkor is, amikor a vietkong pofájába üvölti, hogy geciláda!, és akkor is, amikor lehorgasztott fejjel, szomorú, bűntudatos büszkeséggel énekli, hogy God bless America! 

katona2.jpg

 

7. Don 'Wardaddy' Collier (Brad Pitt) - Harag (2014)

Ez a fickó már rengeteg mindent látott a II. világháború vágóhídján. Kőkemény, köztiszteletben álló figura, akiért emberei tűzbe mennének. De azért, amikor senki nem látja, ő is térdre rogyva próbálja visszatartani mindazt, ami ki akar jönni a testéből. Egy visszafordíthatatlan károkat szenvedett lélek, egy jobb sorsra érdemes ember, akinek mégis ez jutott. És ha már ez jutott, akkor nincs megállás. A kissé már viseltes, rozoga tanknak gurulnia kell tovább. Mert küldetése még nem ért véget. A filmről itt írtam bővebben.

katona4.jpg

 

6. Chris Taylor (Charlie Sheen) - A szakasz (1986)

Oliver Stone nagybecsű klasszikusa egy jómódú fiatalemberről regél. Egy srácról, aki önként jelentkezett a háborúba. Nem is akármelyikbe, hanem abba, amit Vietnamban vívnak. A megrendítő vérontás dzsungelében az ekkor még nagyon ígéretes Charlie Sheen figurája az emberi kegyetlenség olyan mélységeivel szembesül, amelyek létezéséről eddig nem is tudott, vagy legalábbis nem akart tudni. De amikor még a legtapasztaltabb katona is reménytelenül emeli széttárt karját az égre, mielőtt kileheli lelkét, Chris már érti. Tudja, hogy itt semminek nincs értelme. Csak a puskadörgésnek, mert az jelenti a túlélést. Vagy a halált.

katona5.png

 

5. Benjamin L. Willard százados (Martin Sheen) - Apokalipszis most (1979)

Néhány évvel korábban az idősebbik Sheen is megjárta a filmnyelv útján újra megelevenedő Vietnamot. A színész amúgy alaposan padlón volt ebben az időszakban. Rendkívül nehéz volt vele forgatni, de Francis Ford Coppola nem véletlenül óriási rendező. Nagyszerű, erős produktumot hozott ki főszereplőjéből, aki így lehengerlő teljesítmény keretei között prezentálhatta Willard százados eggyé válását a borzalommal, a szürreális pokol rengetegében.

katona6.png

 

4. Hartman őrmester (R. Lee Ermey) - Acéllövedék (1987)

Stanley Kubrick naturális és hiteles vietnami drámájából a legtöbben a játékidő első felére, a kőkemény katonai kiképzésre emlékeznek élénkebben. Nem is csoda, hiszen a korszakformáló rendező lehengerlő kiképzőtisztet festett fel a vászonra. Egy embert, aki úgy üvölt, kínoz és nevel a vérfürdőre, mintha legelőbb csupán valamiféle gép volna. Kegyetlen, de racionális, és valószínűleg nem gondolja, hogy stratégiájával súlyos tragédiának készíti elő a terepet. 

katona7.jpg

 

3. John Rambo (Sylvester Stallone) - Rambo-széria (1982-2008)

Sly kultikus karaktere eggyé vált az öldökléssel. Ő volt a legjobb, de amikor hazaért, nem várták elismerő szavak. Senki nem veregette meg a vállát, nem fogtak vele kezet. Még egy kurva reggelivel sem hálálták meg szolgálatát. Inkább lenézték, megverték és az életére törtek. És ez csupán az első fejezete a hosszú kálváriának, ami jelen állás szerint Burmában végződik egy megtört, számtalan élet kioltásáért felelős, lélektelen tekintettel a távolba néző vénemberrel. Mert ezt tette vele Vietnam. És ezt fokozta saját hazájának közönye. A Rambo első részéről itt, a másodikról itt, a harmadikról pedig errefelé írtam. A John Rambóról itt értekezem.  

katona8.jpg

 

2. Ron Kovic (Tom Cruise) - Született július 4-én (1989)

Az a kibaszott, kurva Vietnam. Már megint. Az tette ronccsá, nyomorékká a lelkes hazafit. Az Amerikai Egyesült Államok régi és megoldódni manapság sem akaró problémája a háborús veteránok helyzete. A férfiak, akik egykor bátran küzdöttek szülőföldjükért és honfitársaikért, fedél nélkül, éhesen és dühösen kóborolnak a sikátorok mélyén. Ron Kovic kerekesszékbe került. Megtört és egy idő után már sírni sem maradt ereje. Elárulva, megbecstelenítve vált az emberi jogok harcosává, mert tudta, hogy nem engedheti meg. Nem hagyhatja, hogy másokat is kihasználjanak, majd félredobjanak a nagyhatalmak. Ahogy vele is tették. A műről erre értekeztem bővebben.

katona9.jpg

 

1. Dax ezredes (Kirk Douglas) - A dicsőség ösvényei (1957)

Ez a Kubrick-figura annyira ügyes, hogy bizony kettő alkotásával is képviselteti magát a listán. I. világháborús drámája nem csupán a lövészárkos állóháború józan észt zabáló kegyetlenségéről, hanem az emberi igazságtalanságról és az életeket kioltó tiszteletlenségről, na meg az ostoba gőgről is regél. Dax ezredes minden jel szerint az egyetlen tiszt ebben a messziről feketéllő, dögszagú alvilágban, aki még tudja, mi teszi az embert. Vagy legalábbis azt, hogy minek kellene vezérelnie fajunkat. Ha globálisan nem is megy, legalább honfitársak között. De Dax ezredes kevés a győzelemhez. Viszont az utolsó pillanatig küzd és ha valaki, akkor ő végül ráléphet a dicsőségbe vezető útra. Azért szomorú történet az övé, mert olyan tettekért válik hőssé a néző szemében, amelyeknek magától értetődőknek kellene lenniük egy civilizált világban, civilizált emberek között, egy magát büszkének valló hadseregben. Az alkotásról Kirk Douglas 100. születésnapjának alkalmából írtam hosszabban.  

katona10.png

 

Nyilvánvaló, hogy ahány ember, annyi lista létezik ebben a tematikában (is), úgyhogy kommentben osszátok meg saját kedvenceiteket!

 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr6312086601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pál Kissy 2017.01.02. 07:52:39

Forest Gump a No. 1 !!!

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2017.01.02. 07:59:20

Azért a "Harag" nagyon nem való ebbe a listába.

arncht 2017.01.02. 08:00:27

@Pál Kissy: kedves es kedvenc tortenet, de az nem errol szol... Max a nyomorekka valt parancsnok kerulhetne ide.

Kelly és a szexi dög 2017.01.02. 08:05:28

Reméltem, hogy John Matrix nem kerül bele :)

2017.01.02. 08:18:37

Miért maradt ki a das Boot, vagy a Sztálingrád a listából?

A szakasz c. filmből Berenger és Dafoe alakítása az ütős. Sheen játéka nem olyan jó.

Buchhalter 2017.01.02. 08:33:24

A Haragot kár volt bele rakni.A leggusztustalanabb amerikai hazugság gyártmányok egyike.A film készítői nagy nehezen bevallották,hogy fikció minden szereplő.Az is! Ha úgy lett volna minden mint a filmben ,akkor fél évvel hamarabb befejeződik az Európai háború.Jó néhány szakértő még az USA hivatalos veszteség adatait is kétkedve fogadja.Talán 418 000 fő.A Rambóból csak az egy és a 4 színvonalas.Az Acéllövedék tényleg ott van a topon.

2017.01.02. 08:41:47

Még:
Hessler ezredes – A halál ötven órája
Kelly - Kelly hősei
Reisman őrnagy - Piszkos tizenkettő
Dan hadnagy - Forrest Gump

Osz Apo 2017.01.02. 08:42:37

@Dr. Trejo: A Das Boot-ban es a Sztralingradban ki a top _katona_? Azok top filmek, nincs fohosuk.

gigabursch 2017.01.02. 08:52:37

Szarvasvadász:
Egy borzalmasan szétnyújtott és élvezhetetlen mű.
A párbeszédei bénák, az operatőri munka szánalmas.
De maga az egész történetvezetés is csapnivaló.

Hogy ez mire kapott egy kondérnyi oszkárt - sose fogom megérteni.
Néztem angolul, néztem magyarul.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.01.02. 08:57:16

Mondjuk Kellynek a Kelly hősiből, meg Reisman őrnagynak a Piszkos tizenkettőből valóban itt lett volna a helye, különösen, hogy a listán olyan filmek is szerepelnek, amikről tízből nyolc ember még csak nem is hallott. De én még Miller századost a Ryan közlegény megmentéséből is felvettem volna a listára.

2017.01.02. 09:00:44

@Osz Apo: Nincs főhőse ennek a két filmnek? Megnézem még egyszer, hátha találok.

proletair · http://lemil.blog.hu 2017.01.02. 09:02:13

Molnár II. tizedes, vagy Gállfy B Eduárd is idefért volna. Mert bármennyire is vígjátékszerepek, azért a valósághoz nagyon is közel álltak. Értelmetlen, vesztésre álló háborút túlélni mindenáron.

Osz Apo 2017.01.02. 09:03:33

@Dr. Trejo: Hajra! Aztan ha talaltal, olyan emlekezetes alak legyen am, mint Gunnery Sergeant Hartman. :)

gigabursch 2017.01.02. 09:07:45

IX. Század.

Tanulságos, kissé hálivúdba tartó film a ruszkik afganisztáni jelenlétéről.
S annak - valójában - tarthatatlanságáról.

Harley 2017.01.02. 09:08:48

" Vaskereszt " by Sam Peckinpah , avagy a " Hid túl messze van " by Richard Attenborough ?
Nekem mindenesetre a topfilm Elem Klimovtól a Jöjj és lásd !
A listán lévő " Harag " egy propaganda film ,nagyot csalódtam Brad Pittben hogy ehhez adta a nevét , akkor már NCIS és társai is okkal szerepelhetnének, nem de ?

Stenonis 2017.01.02. 09:11:01

A kőszívű ember fiai: Baradlay Richárd

TGer 2017.01.02. 09:15:05

Jake Gyllenhaal - Swofford - Jarhead [2005]?

Conchobar 2017.01.02. 09:34:04

Katonák voltunk: Hal Moore ezredes (Mel Gibson)

CyberPunK 2017.01.02. 09:43:01

Clancy Brown - Starship Troopers
Kelly hőseiből meg egyértelműen Csodabogár, akkora pozitív kisugárzás mellett még Pityut is elintézte volna. :)

Amúgy az Apokalipszis most-ból William "Bill" Kilgore ales a toppok topja...

Jancsiszeg1980 2017.01.02. 09:52:12

Na és Horatio Hornblower (Gregory Peck)? A legjobb tengeri csatás film ever.

William Kidd 2017.01.02. 09:56:28

Steiner ormester - Vaskereszt
Konig ornagy - Ellenseg a kapuknal

paráznabillegető 2017.01.02. 09:56:32

jon bon jovi az u-571-ből!!!

de színkomolyan: vasquez és drake az aliensből.

William Kidd 2017.01.02. 09:58:36

Hans von Witzland hadnagy - Sztalingrad 1993

William Kidd 2017.01.02. 09:59:44

Vasilij Zajcev - Ellenseg a kapuknal

Viszlát és kösz a halakat 2017.01.02. 10:06:22

a Harag benne van a listában, a Nyugaton a helyzet változatlan (eredeti verzió) meg nincs

vicces na

hátsó szándék 2017.01.02. 11:22:39

Ha a válogatás szempontja nem a hitelesség, színészi teljesítmény, vagy a nézőszám, hanem tényleg az emlékezetesség, akkor kár volt kihagyni a következőket:

Forrest Gump - Forrest Gump
CPT Miller - Ryan közlegény megmentése
Vaszilij Zajcev - Ellenség a kapuknál
Csodabogár, ill. Vaskalap - Kelly hősei
Willenbrock kapitány - Das Boot
Swofford - Bőrnyakúak

hátsó szándék 2017.01.02. 11:28:50

Bocsánat, kifelejtettem minden idők egyik legtökösebb tábornokát:
Patton, George C. Scott alakításában.
Ezen felül, ha nem ragaszkodunk a XX. századhoz: Kenneth Branagh V. Henrikje.
Rengeteget idézett Szt. Kriszpián-napi beszéde a legemlékezetesebb, legmotiválóbb hadvezéri szöveg EVER.

Jozeph Pelikahn 2017.01.02. 11:32:31

Bazi Joe - Kelly hősei
Igazi tyúkanyóként védelmezte a szakaszát - főleg az amerikai idiótasággal szemben.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.01.02. 11:33:29

@HK417: Nagyon nem. Egy jó harcjelenet van benne, a többi blődség és a film cselekménye és történtete egyenesen megmosolyogtató...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.01.02. 11:35:00

@gigabursch: Én anno végigszenvedtem, de kb. az orosz rulettezésre emlékszem belőle, semmi másra. (Érdekes módon más nagyon jónak értékelt De Niro filmmel is így vagyok, pl. a Taxisofőrrel.)

Ernoke 2017.01.02. 11:36:01

Reméltem, h benne lesz Willard százados, de talán mégis a legemlékezetesebb katona Kurtz ezredes, nem...?

gigabursch 2017.01.02. 11:47:23

@molnibalage:
Ohhh, akkor nem vagyok egyedül.
Megnyugodtam.

elismert felhasználó 2017.01.02. 11:49:17

Josh Ray Person tengerészgyalogos tizedes, a Generation Kill-ből.

"Miért sosem a menő, tengerparti, bikinis csajos országokat támadjuk meg? Hogyhogy oda sosem kell a tengerészgyalogság? Megmondom, hogy miért. Mert a pinahiány dönt mindent romba. A pinahiány a globális instabilitás egyértelmű oka. Ha az araboknak jutna illatos punci, nem kellene nekünk idejönni és szétkapni ezt a rohadt országot. Mert a kefélő hadzsi a boldog hadzsi...
...Ha Szaddam több pénzt fektetne iraki punci infrastruktúrájába, mint a köcsög serege felfegyverzésébe, akkor nem lennének rosszabbak, mint mondjuk ... ööö ... Mexikó."

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2017.01.02. 12:08:40

@molnibalage: Pontosan uram. Ha már mindenképp kellett a szerzőnek Brad Pitt, akkor talán a Troja!--az azért ott van a szeren.

Ez a név már foglalt! 2017.01.02. 12:13:44

Hogy ne csak főszereplők legyenek a listában és kommentekben:
Kelly Hősei - Csodabogár (Donald Sutherland)
Ryan közlegény - Horvath őrmester (Tom Seizmore)
Blackhawk down - McKnight ezredes (Tom Seizmore)

Dr_utcai_arcos 2017.01.02. 12:42:56

Highway őrmester? És vehetjük még a Pacific-ből Eugene-t is, és van benne egy zseniális mellékszerep is, Elmo "Gunney" Haney őrmester, amikor az a sziklakemény, szőrös tökű ki tudja hány csatát megjárt veterán úgy törik meg mint egy ropi és válik motyogó idegronccsá, az egy elég kemény jelenet.

eszkütyü 2017.01.02. 12:51:24

@Harley: A Jöjj és lásd volt az első és utolsó film, amitől rémálmaim voltak. Mondjuk 9 évesen durva volt abban a korban, amikor a legdurvább jelenet, amit tévében láthattál, egy laza lövöldözés a Kojak végén.

kekegsm 2017.01.02. 13:14:49

Bones Conway (Pauly Shore) a Kő egy csapat-ból...

Publius Clodius 2017.01.02. 13:27:11

Gyerekkoromban nagy kedvencem volt Hessler ezredes a Halál ötven orajabol nekem is! Amikor megnezi az új tisztjeit és látja h szinte gyerekek, azok erre elkezdik énekelni a Panzerleidot... kedvenc filmem volt akkoriban hiaba sok a pontatlansag benne. Meg talán mai napig egyetlen hollywoodi 2. Vhs film ahol a a végét leszamitva a németek alázzák az amcsikat.

Öngerjesztő Erg 2017.01.02. 14:15:57

Zsoldoskatona - Ettore Fieramosca (Bud Spencer)
Puszta kézzel elintézte a jelentős túlerőben levő ellenséget.
:)

Dr. Tom 2017.01.02. 14:30:52

Erős lista lesz ...

James Washington - Iron Sky
Kirk Lazarus - Trópusi Vihar
Sam Decker - Túlélésből jeles
John "Reaper" Grimm - Doom
Jake Fuller - Halálos merülés 2.
Scott Youngblood - Kommandós fegyver
Renchard - Omega vagyok
Ivan Szergejevics - Ki ette meg a tankot

Dr_utcai_arcos 2017.01.02. 14:47:39

@Dr. Tom: Ne.Ne.Ne...kizárt, hogy valaki rajtam kívül látta még az I am Omega-t :))))!!!444

elismert felhasználó 2017.01.02. 15:51:49

Amúgy meg mindenki szégyellje magát, hogy egy nevet sem írt ide az Elit Alakulat-ból.

Dr_utcai_arcos 2017.01.02. 16:04:19

@elismert felhasználó: másoltuk volna be a egész 101st Easy-t ;)?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.01.02. 22:10:41

@elismert felhasználó: A bejegyzés címe megvan? Filmvászon. A BoB nem mozifilm és igazságtalan lenne egy ligában indítani a mozifilmekkel. Közelében nem lehet terjedelme és karakterépítése miatt a 11 óra játékidő miatt egyetlen mozifilm sem...
süti beállítások módosítása