Movie Tank

Éljen a 100 éves Kirk Douglas! - A dicsőség ösvényei (1957)

2016. december 09. - Sparrow

Bizony, Kirk Douglas, a színészlegenda, a filmművészet hőskorának egy igazi óriása, a szintén nagy névvé vált Michael Douglas édesapja már Stanley Kubrick háborús klasszikusának forgatásakor több, mint negyven esztendős volt. Igazi dinoszauruszként járja a mai napig a vörös szőnyegekkel övezett birodalmat, lépteit pedig mindenhol a jól kiérdemelt, elismerő pillantások kísérik. 1916-ban, december 9-én, azaz pontosan száz esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot. Abban az évben, amikor A dicsőség ösvényei is játszódik, így stílszerűen eme alkotást hoztam a veterán színész, a nagy Kirk Douglas köszöntésére.

pathsofglory2.png

1916-ot írunk. Félúton tombol az I.világháború. A francia sereg soha véget érni nem akaró hadakozást folytat a német csapatok ellen. A kiegyenlített erőviszonyok okán lövészárkos állóháború alakul ki, ami egyik félnek sem kedvező, az európai emberiség sorsát pedig különösen nem segíti elő. Dax ezredes (Kirk Douglas) csapata lehetetlennek tűnő küldetés végrehajtására kap parancsot. Lövészárkaikból kitörve el kell foglalniuk az egyik különösen fontos stratégiai pozíciót, Ant Hill-t. Miután a támadás papírforma szerint kudarcba fullad, a gőgös és indulatos Mireau tábornok (George Macready) az általa gyávának bélyegzett sorkatonákon történő példa statuálását követeli. Az igazságtalan intézkedés során három ártatlan, hazaszerető fiatal katona kerül a szakszerűtlenül felállított hadbíróság elé. A káoszban az egyetlen józan ember, Dax ezredes önként jelentkezik, hogy ügyvédi minőségében ellássa a vádlottak védelmét és ezzel megóvja őket a halálos ítélettől.

Stanley Kubrick az első világháború káoszába ereszkedik alá, és ránt magával könyörtelenül minket is. Nincs szüksége túlfokozott, megrázó haláljelenetekre vagy hullahegyekre. Elegendő az is, hogy kimért precizitással végigvezet minket a lövészárkon, megmutatja a megfáradt, de kitartó katonákat, hogy végül elénk állítson egy szerencsétlent, aki már nem bírta tovább. Egy férfit, aki a többiekhez hasonlóan haptákba vágja magát, amikor a tábornok megérkezik, ám arcán eszelős bolondériára emlékeztető mosoly ül, mert megzakkant. Mert az állóháború a legbrutálisabb világégésnél is rosszabb. Azt érzékelteti, hogy nincs előre és nincs hátra. Hogy a világégés soha nem fog véget érni. És ez példának okáért egy olyan dolog, amit nemigen lehet kibírni.

Kubrick már filmje nyitójelenetében nagyon tudatos jelenetkoreográfiával él. A francia sereg tisztjei egymást győzködik a lehetetlen Ant Hill-i akció kapcsán, és ahogy véleményüktől vezérelve nem csak a diskurzus szintjén, hanem a fizikai térben is ide-oda rángatják egymást, a kamera mozgásuk ütemét felvéve pásztázza párbeszédük fordulatain keresztül az egész, kidíszített, pompás luxus jegyében elkápráztató szobát. Ahol a nagyok ülnek és jókat esznek, miközben a kicsik, a gyalogok sorra halnak a csatamezőn.

pathsofglory.jpg

Persze Kubrick az egészen eltérő típusba sorolandó jelenetek keretein belül is magas művészeti érzékről tesz tanúbizonyságot. Amikor a roham megindul és Kirk Douglas tiszta erőből belefúj sípjába, az '50-es évek mozgóképalkotásának talán legnagyszerűbb csatajelenete veszi kezdetét. A megrázóan hiteles módon kialakított helyszínrajz ölén előrebotorkáló, mozdulataikból leszűrhetően velejükig rémült, de a parancsot teljesíteni akaró katonák folyamatos robbanások keltette zűrzavar sűrűjében reménykednek a túlélésben. A jelenet tragédiája, hogy a kérdés csupán annyi: Túljutnak-e saját területükön? Mert a német árkokig elérni lehetetlen. Öngyilkosság. 

A dicsőség ösvényei egyik fontos hatáseleme az ellenségkép fantomi kezelése. Nem látunk német katonákat. Nincsenek látványos összecsapások, közelharci epizódok, esetleg szentimentális hangulatban elheverő holttestek. Nem. Csupán a lövészárkokon, a csatamezőn túl van valami. Valami, amit ellenségnek neveznek, de szinte teljesen elérhetetlennek tetszik. Megfoghatatlan, meghódíthatatlan. Mintha a katonák a valahol talán létező, de számukra megjelenni nem akaró istent keresnék a halálszagú forgatagban. De nincs megoldás és nincs megváltás. Ahhoz, hogy lássuk az ellenséget, el kéne jutni hozzá. De az állóháború nem engedi. Az olyan, mint az elmebaj. Egyre rosszabb és gyógyíthatatlan.

Persze nincs is szükség hadászati értelemben vett ellenségre, hiszen a francia sereg saját szervezetén belül szítja fel a konfliktus lángjait. Mireau tábornok undorító, saját félelmeit mások elnyomásába ölő, bátor embereket gyávának bélyegző viselkedése kikényszeríti a súlyos belső ellentéteket. Beteges kényszer támad, ami azt sugallja, hogy mindenáron felelősöket kell találni, a forgatókönyv pedig ezzel a bűnbakteremtő mechanizmus ólomsúlyú karmai közé taszítja eleve tragikus sorsú hőseink kilátásait. Kubrick filmje az ártatlanságról szól, valamint arról, hogy ez, egyetemben minden egyéb emberi jósággal és tisztánlátással, mennyire keveset ér akkor, amikor egy kollektív gépezet részeinek vesznie kell, mert egy nemzetközi méretű konfliktustól elnehezült, józan mérlegelésre képtelen rendszer ebben látja a megoldást.

pathsofglory3.jpg

A történet feszült bírósági dráma keretei között próbál dűlőre jutni a karakterek erkölcsi ellentéteinek szorításában. A felhozott érvek látszólag egyértelműen determinálják az ítéletet, ám mégis, a vérgőzös hangulatban még a legjobb kiállású tisztek is engedelmeskedni látszanak a háborús őrület és a megfoghatatlan, de még a legmagasabb körökig is elkúszó félelem hatalmának. A dicsőség ösvényei szomorú képet fest egy nagy és fontos háborúról, amiben nagy és fontos döntéseket összecsapott, megszervezetlen, a logikus gondolkodást teljes mértékben mellőző metódus keretei között hoznak meg. Mindennek az eredménye egy megrázó nagyjelenet, amiben pont a felfestett közeg ridegsége facsarja pépesre a néző szívét, sodorva a befogadói lelket szinte megemészthetetlen emocionális tornádóba, majd érkezik egy hatásos és rendkívül szomorú zárás, amiben a német oldalnak nem a katonai, gyilkos és veszélyes vonása jelenik meg. Hanem a művészete, a szépsége, az értéke. És a katonák elgondolkoznak. És könnyeikben ott a kérdés: Miért gyilkoljuk le egymást, amikor értékeink cseréjével elősegíthetnénk a világ, az emberiség fejlődését.

Dax ezredes karizmatikus főhős. Olyan ember, aki határozott tartását még a legnehezebb időszakokban is megőrzi. Kirk Douglas erőteljes alakításában a férfias energia és a megalkuvást nem tűrő, de nem nyálas, hanem nagyon is hiteles, valóságos becsület jelenik meg. Az az egészen kicsiny érték, ami megmaradt, ami még eleddig túlélte a világégés poklát. Douglas kiállása, precíz hangjátéka és a megfelelő érzelmi pontokon produkált katartikus robbanásai teszik A dicsőség ösvényeit teljes és nagyszabású filmélménnyé. És ez utóbbi jelző azért különösen fontos, mert Stanley Kubrick érezhetően minimalista módon forgatta filmjét, mégis nagy hatású, monumentálisnak tetsző művet prezentált végül.

Nem csak monumentális művet, hanem meghatározó háborús klasszikust is egyben. A dicsőség ösvényei nem felfokozott, hazafias hangulatban menetel a dicsőségbe. Nem, nem ily módon beszél a címszereplő jelenségről, sőt mi több, már expozíciójában, amúgy meglehetősen merész módon le is degradálja a hazafiasságot, egy szintre helyezi a gazemberséggel. Nem, a dicsőség itt abban rejlik, hogy Dax ezredes akkor is ki mer állni igazságtalanul meghurcolt közkatonái mellett, amikor mindenki más ellene van. Mert furcsa módon nincs benne félelem és nincs benne tartózkodás. Csak feltétlen becsület. És a dicsőség itt keresendő. Emberi értékek megtartásában és gyakorlati érvényesítésében egy olyan korban, egy olyan vidéken, amikor és ahol elítélnek és sárba tipornak mindent, ami emberi. 10/10.

 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr5312034725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bugenhagen 2016.12.10. 10:51:13

Az egyik legjobb háborús film, amelyet valaha is forgattak. Nekem különösen tetszik a végén az éneklő német lánnyal (aki Kubrick akkori feleség volt, ha jól tudom).

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.06.25. 12:03:14

A parancs az parancs, a katona nem kérdez, hanem meghal?
Hűség és árulás, meddig tart a lojalitás a kérdései ennek a kirk douglas filmnek, amiben egyszerre látni a háború borzalmait, és nagyon jó színészeket a kisebb szerepekben is.
süti beállítások módosítása