A filmet a 14 Anilogue Fesztiválon láttam.

Én annak a nézetnek vagyok a híve, ami azt mondja, hogy mesefilmnek szigorúan azokat az animációkat tekinthetjük, amelyek a gyerek-kategóriába tartozó korosztályok tagjait teszik meg célközönségükként. Elég fájdalmas hallani, amikor egyesek komoly, sokrétű tartalmi világgal és érett társadalomkritikával, sőt, akár explicit erőszak-ábrázolással rendelkező nem élőszereplős produkciókat lemeséznek. Ugyanakkor van az animációnak egy ilyen szempontból érdekes kategóriája. Ez a rémmese, ami a mese bizonyos stílusjegyeit felhasználva az idősebbekhez is, vagy akár csak és kizárólag a felnőtteknek szól. A Pszichonauták ilyen alkotás.

Az óceán közepén található egy, a nagy világtól elszigetelt kis földdarab. A szigetet állatok társadalma népesíti be. Korábban a nép a gyors ütemben fejlődő gyármechanizmusnak és a felkapaszkodó iparnak hódolt, ám a felelőtlen túlvállalás eredményeképpen bekövetkezett nukleáris katasztrófa óta a lakosság egyszerűbb, visszafejlett életmódot folytat. A kutyák szigorú szabályok szerint működő rendőrséget szerveznek, az iskolás állatgyerekek egymást terrorizálják, a patkányok pedig szektát alapítanak a szemétdomb kellős közepén, hogy turkálásos kereskedelmen alapuló modellt hozzanak létre. És az egész elromlott rendszer közepén egy kis madárfióka - akinek neve is csak ennyi úgy, mint Birdboy - próbál megküzdeni apja örökségének sötét szörnyeivel, miközben a sors lassacskán végzetes mértékben összeesküszik ellene.

A Pszichonauták főhőse érdekes, ugyanakkor könnyen megfejthető karakter. Habár élnek a szigeten más madarak is, Birdboy egészen különleges példány, egyik másik szárnyassal sem keverhető össze. Tragikus sorsú apja emlékétől kísértve, drogfüggőségétől szenvedve, céltalanul éli mindennapjait, ám a történet konfliktusa mégis öt emeli a megmentő, a hős szerepkörébe. Ám ez kettős jelenség, hiszen ahhoz, hogy a figura kiteljesedjen ilyetén pozíciójában, legsötétebb félelmeit, legbrutálisabb démonait kell szabadon engednie. Ez persze hosszú távon kifizetődő lehet, hiszen miután Birdboy szembenézett a gyilkos ragadozómadarak képében elméjét kínzó, sötét belső világával, talán végre megtisztulhat és elkezdhet élni egy hasznosabb, motiváltabb, valódi céllal rendelkező életet.

A bevezetőben említett mesealapú elem ezúttal nem más, mint a beszélő, emberi módon gondolkodó és viselkedő állatok alkotta társadalom. A készítők gondosan elhatárolják egymástól a csoportokat. A kutyákat agresszióval és ostobasággal ruházzák fel, míg a patkányok inkább érzelmileg és mentálisan egyaránt labilis, ám többséget alkotó szereplői a szociális hálózatnak. A kis róka ezúttal nem a ravasz szereplő, hanem az áldozat képében tetszeleg, míg a madarak - a főhős kivételével természetesen - csupán unintelligens és szánni való statisztái az összképnek.

A posztapokaliptikus légkör inkább csak a történet margóján jelenik meg. Egyfajta kontextusként szolgál, azért van jelen, hogy egyértelművé tegye a film világának, azaz saját valóságunknak felelőtlenségre épülő konstrukcióját. Továbbá ezen a téren még érdekes megfigyelni a korábbi társadalmi fejlettség szintjére visszazuhant társadalom és a technológiai előrehaladottság kontrasztját. Több olyan tárgyi szereplővel is találkozunk ugyanis a játékidő során, amelyek a mesterséges intelligencia hol humoros, hol kritikus manifesztációját képezik.

A Pszichonauták szürreális film. Pedro Rivero és Alberto Vázquez rendezők az emberi fájdalmak, lélektani problémák, intraperszonális konfliktusok és félelmek keresztmetszetében, elnyomott rémképeinket életre keltve alkotják meg történetük valóságának díszletét és a különböző karakterábrázolásokat. A különböző mellékszálakban és epizódokban számos társadalomkritikai vonal tiszteltét teszi, így szó esik a vallásról, az egészségtelenül eltúlzott anya-fiú kapcsolatról, az ember időpazarló természetéről, a rosszul működő családmodellekről és a gyerekek által az iskolákban egymásra gyakorolt terrorról is. Eme tartalmi töltetek kétségtelenül hatásosak és hasznosak az összkép szempontjából, ám tálalásuk lehetett volna kissé titokzatosabb, kevésbé szájbarágós.

Összességében a Pszichonauták, ha nem is kiemelkedő, ám kétségtelenül különleges rémmese, ami leginkább érdekes karaktereivel képes megfogni a nézőt. 8/10. 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!