Soha nem titkoltam, hogy egy kicsit szentimentális vagyok, szerintem még egészséges mértékben. Ennek megfelelően vallom azt a nézetet, hogy bizonyos történeteket érdemes újra és újra elmesélni, fontos, általános igazságokat más-más kontextusokban megosztani. A Kubo és a varázshúrok készítői is hasonlóan gondolkodnak, ám mondanivalójukat rendkívül eredeti tálalásban prezentálják, ezzel, nagy meglepetést okozva, alkotásuk felkerül az idei év legjobb animációinak listájára.

Valahol a középkori Japánban nagy vihart követően partra sodródik egy menekülő varázslóasszony és csecsemő fia. A döbbenetes családi konfliktustól messze eső szigeten felcseperedő Kubo estéit fejsérülése miatt leépülő anyjának ápolásával tölti, nappal pedig a közeli faluban szórakoztatja a piacra látogatókat varázshangszere dallamaira életre kelő és így történetet mesélő origamifiguráival. Jól tudja, hogy sötétedés után nem tartózkodhat a szabadban, hiszen akkor megtalálja apja gyilkosa, a Holdkirály, hogy megfossza őt szeme világától. Egy váratlan baleset következtében Kubo megszegi a szabályt, a gonosz pedig rátalál. Édesanyja utolsó erejével megmenti, végső varázslatával pedig mellérendel egy segítőt, egy beszélő majmot. Kubo így másodmagával vág neki a nagy útnak, hogy megtalálja a mágikus fegyvereket, amelyeket egykor apja is keresett, hiszen segítségükkel bosszút állhat, és legyőzheti a Holdkirályt, azaz saját nagyapját.

A Kubo és a varázshúrok nagyszerű, komolyabb hangvételű családi kaland. Komolyabb, mert habár narratívája érezhetően minden korosztály számára igyekszik végig érthető maradni, poénjai pedig egyértelműen a kicsiket is célozzák, nem ritkán sötét tónusú hangulati világa erőteljes rémmese feelinget is kölcsönöz neki. A címszereplő kisfiú jól elkülöníthető állomásokra osztott, így kifejezetten közkedvelt kalandfilmes sémát feldolgozó kalandja nem is annyira allegóriájában, mint inkább metaforájában tulajdonképpen nem más, mint maga a felnőtté válás. Hiszen ha végiggondoljuk a Kubo elé gördülő akadályokat, azok egytől egyig egy hétköznapi, önállósodni vágyó fiatalember korai életszakaszát képezik le. Elszakadás az édesanyától, ellenszegülés a családi tradicionalizmusnak, a célok feltárása és az identitás megtalálása. Ezen fejezetekre is oszthatnánk a film cselekményét, amennyiben pszichológiai szempontból szeretnénk bemutatni.

Persze ez egy alapjáraton minden korosztály számára készült animációs film, így a felszínen zajló dolgok is kellő mennyiségű izgalmat hordoznak magukban. A nagyszerűen alkalmazott stop-motion technika helyenként láthatóan 3D-animációval, illetőleg némi rajzfilmes hozzájárulással is kiegészül. Travis Knight akciókoreográfiái kiválóak. Kubo próbatételei során ugyanis sok a csihipuhi, és ezek kivitelezése rendszerint magas színvonalú, legyen szó akár a sötét boszorkányokkal vívott csatákról, az óriási csontváz elleni küzdelemről, vagy a vízalatti szörnyetegek képezte akadályról. Szép színek, jól kigondolt figurák, és remek látvány, vagyis elsőosztályú animált moziélmény.

A mű karakterei kissé sablonosnak hatnak, de jól működnek a cselekményben. Az útját és szabadságát kereső fiatal főhős szövetségesei egy komor és bölcs vezető, valamint egy akaratán kívül vicces helyzeteket generáló agyalágyult. Érezzük természetesen, hogy ezek nem valami eredeti figuraötletek, viszont az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a játékidő derekán a készítők nem semmi fordulatokkal teszik őket sokkal izgalmasabb alakokká.

A Kubo és a varázshúrok összességében tehát remek film, amiről egyáltalán nem gondolhattuk (a pocsékul összevágott előzetes alapján legalábbis semmiképpen sem), hogy ennyire jó lesz. Érzelmekkel teli történet családról, célokról és emlékekről. Mert a film végső tanulsága csak ennyi: Éltünkben az általunk, holtunkban pedig a rólunk alkotott emlékek határoznak meg minket. 9,5/10.