Az HBO csapatától már megszokhattuk, hogy amikor drámai sorozatötlethez nyúlnak, nem adják lejjebb a fajsúlyt a minimum hosszú távon maradandó élmény szintjénél. Emlékezzünk csak a csatorna nagy klasszikusaira, a Maffiózókra és a Drótra (ahogy Wilfred mondta: That staff is heavy!), vagy újabban a Trónok harcára! Most nagy várakozások után végre bemutatták vadonatúj produkciójukat, amely a '70-es évek klasszikus műfajhibridjén, a Feltámad a vadnyugat című produkción alapul. A Westworld által generált első benyomások a nyitó epizódot követően több, mint pozitívak. Lehetséges, hogy új televíziós mérföldkő van születőben!

Valahol a nem túl távolinak tűnő jövőben a mesterséges intelligencia technológiájának fejlesztése magas szinteken mozog. Egy különleges kreatív csapat az ötlet mögött álló nagy elme, Dr. Ford (Anthony Hopkins) vezetésével forradalmasítja az idegenforgalmat. A kanyonok által ölelt pusztában lemodellezik a vadnyugatot, amit megtévesztően és ijesztően emberi androidokkal népesítenek be. A kalandvágyó pénzes népek kedvükre kószálhatnak a világban, saját sztorivonalat rendelve válhatnak kegyetlen gyilkosokká vagy hősökké. Minden rendben megy, ám ekkor új frissítést telepítenek az androidok memóriájára, aminek következtében több gép összezavarodik. És akad olyan, ami kérdéseket kezd fel tenni. Az életről, és saját létezéséről. És az irányítani vágyó teremtő számára semmi sem félelmetesebb annál, mint amikor teremtménye öntudatra ébred, és számon kéri alkotóján sanyarú sorsát...

A filmvilág mindig is alkalmazott műfaji hibrideket, ám ezek elsősorban akcióthrillerek vagy science fiction-be ágyazott horrorok képében érkeztek. A western és a sci-fi összeboronálására is volt példa, de csak nagyon ritkán. Bonyolult ugyanis ez az alapvetés, hiszen két, egymással első ránézésre egyáltalán nem kompatibilis filmes stílust kell vegyíteni. Vagyis ez a tökéletes kihívás az HBO számára.

A Westworld-ben a méltán népszerű csatorna kreatív csapata megkapó világot prezentál. Olyan világot, amelyben helyet kap múltunk, jelenünk és jövőnk egyaránt. Egy olyan világot, amiben benne van az emberiség minden tehetsége és minden ostobasága. Természetéből adódóan az ember kíváncsi lény, keresi, kutatja létezése értelmét. Ahogy fejlődik a robotizáció, úgy válik egyre egyértelműbbé, hogy a válaszokat saját teremtmények létrehozása által szeretnénk megkapni. Persze, a sci-fi irodalom és filmművészet ezt már évtizedekkel korábban megjósolta, és a Westworld pazarul lovagolja meg újfent ezt a hullámot. Ezt a csitulni nem akaró, sőt, egyre nagyfokúbb aktualitása okán minden korábbinál erősebb hullámot.

A nyitóepizód cselekményében egyfelől felvázolja a különleges szórakoztatópark működését, illetőleg a Westworld-be látogató turisták hozzáállását a kalandhoz. Az emberek minden agresszív ösztönüket, az összes elnyomott perverz vágyukat kiélhetik az androidokon. Hiszen az androidok nem élnek, hiába viselkednek minden pillanatban emberien, hiába véreznek, hiába halnak rendkívül hiteles halált. De a sorozat készítői felvetik a kérdést, ami valószínűleg az egész történetfolyamot egyben tartja és irányítja majd. Mi van akkor, ha a minden korábbinál emberibb androidok létrehozásával a tudósok az élet egy új szintjét hozták létre. A Westworld azt kérdezi, hogy a fejlődő technológia és az intelligenssé váló gépek korában az élet és a létezés vajon tényleg csak hús-vér alapokon nyugodhat-e. Vagy itt már valami egészen másról van szó?

Természetesen az HBO ezúttal is kihasználja, hogy nemigen kell magát korhatár besorolási megkötések közé szorítania. A Westworld már az első egy órájában is eléggé brutális. Az epizód fináléjául szolgáló óriási mészárlás például kifejezetten sokkoló, de Ed Harris egyelőre kiismerhetetlen célok által motivált karakterének fellépése is kőkemény. Folyik tehát a vér rendesen. A vér, ami vörös és nedves, mint az emberé, pedig csupán utánzat. De te ezt nem érzed. Mert ezek az androidok már egészen közel állnak hozzád.

Az HBO sorozatainak a kiválóan összetett sztorik mellett mindig is a casting volt nagy erősségük. Ez úgy tűnik, ezúttal sincs másképp. Habár a kissé unalmasan alakító James Marsden valamelyest kilóg a sorból, a gárda többi tagja remekül alakít. A főszerepben Evan Rachel Wood kiválóan fogja meg a létezés bizonytalan sötétjében elveszni készülő mechanikus karaktere lényegét. Ed Harris hozza azt, amit a legjobban tud: A nyers, férfias kegyetlenséget és kőkemény kiállást. Anthony Hopkins pedig csak ül. Csak ül és beszél. És itt a színészlegenda lényege. Mert elég ülnie és beszélnie ahhoz, hogy téged a hidegrázás kerülgessen.

A Westworld tehát útra kelt, hogy a hamarosan befejeződő Trónok harca után megteremtse az újabb kultuszt és tömegeket hódítson meg. Mert ez a történet erős, sokrétű és nagyon intelligens. Félelmetes kérdések és kegyetlen válaszok. Történet emberi szórakozásra gyártott gépekről, akik természetesen a légynek sem tudnának ártani. Ettől függetlenül... én nagyon nem lennék a légy helyében.