Az alább tárgyalt filmeket a Scope100 program keretein belül láttam.

Chevalier (2015)

Ez a görög szatíra egy búvártúrán résztvevő férficsapat különös játékát mutatja be. A szereplők egy ismert vetélkedőfajtát alakítanak át, amelynek eredményeképpen elkezdik egymást pontozni a létező összes olyan területen, ami a hajó fedélzetén zajló szituációk keretein belül előkerülhet. Alapvetésként ez egyszerűen remek, hiszen azon túl, hogy ezáltal a sztori már különösebb egyéb erőfeszítés nélkül érdekessé válik, még a férfiak között a mindennapi életben zajló állandó, jórészt tudattalan versengést is sikerül leképezni. A problémakialakítás azonban túlságosan forgatókönyvszagú, vagy ha úgy tetszik, mesterkélt, ezáltal végig ott motoszkál a produkcióban a kissé zavaró hiteltelenség. Ahogy írtam, szatíráról beszélünk, aminek azonban nem minden esetben sikerül megtalálnia az egyensúlyt a dráma és a szarkasztikus humor között. Gyakran éreztem azt, hogy ebből bizony sokkal többet ki lehetett volna hozni, jóval szórakoztatóbb film is kisülhetett volna a tervezetből, annak ellenére, hogy a befejezés valóban nagyon erős. 7/10. 

Disorder (2015)

Egy katona, aki megszállottan indulna újabb küldetésre, de ezt orvosi utasításra még nem teheti, személyi testőrként vállal munkát a köztes időszakban. Egy előzetes letartóztatásban ülő férfi, vélhetően gengszter feleségét és fiát kell megóvnia a rejtélyes támadóktól, akik újra és újra feltűnnek a színen. Akármennyire is homályos, ennél jobban nem tudom leírni a Disorder történetét. Dráma, thriller, valamint krimi egyaránt tiszteletét teszi a produkcióban, ami azonban a játékidő teljes hosszában képtelen eldönteni, hogy a három irány közül melyiken akar beteljesedni, így végül teljes homályban marad az alkotói szándék. A cselekmény hátterét érdemben nem ismerjük meg, a karaktereket pedig ugyan kifejtik, ám sablonoknál több nem jön össze. A rendezés főleg az akciójelenetek esetében képes színt vinni az összképbe, ám ezek csak rövid megcsillanások az értelmetlenségben. A produkció egyetlen igazán kiemelkedő pozitívuma a színészi játék, hiszen Matthias Schoenaerts és Diane Kruger egyaránt remekül alakítanak. Hogy ezt miként sikerült kivitelezniük egy ennyire gyenge sztoriban, ilyen bénán összerakott karakterek bőrében, na azt már nem tudom megmondani. 5/10.

Frenzy (2015)

A történet szerint egy évtizedek óta börtönbüntetését töltő férfin számára feltételes szabadlábra helyezést ígérnek abban az esetben, hogyha részt vesz egy szigorúan titkos, terrorizmus elleni rendőri akcióban. Az így a rácsokon kívülre kerül Kadir végre ismét felveheti a kapcsolatot testvérével, aki szintén szerepet vállal egy programban. Ám utóbbi keretein belül az utcákat tisztítják meg a kóbor állatoktól. Ahmet munkaidejében kutyákra vadászik. A Frenzy eme alapkonfliktusból bontakoztatja ki azt az összképet, ami ritka módon összetett és egyedi. Történetileg meglehetősen komplex filmről beszélhetünk, ami percről percre gondolkodásra sarkall, hiszen megfeleltethető egyfajta aktuális félelemforrásokra reagáló korképként, paranoiathrillerként, és szürreális karakterdrámaként egyaránt. Pazar, ahogy a jelenetkonstrukciók habitusa által rendszeresen nézőpontot váltunk a két főszereplő között, akik külön-külön, a maguk módján szembesülnek az újra meg újra elsötétülő, mindössze a baljósan lángoló kukák fényétől megvilágított utcák koszos és rideg valóságával. A Frenzy emlékezetes koktél, amiben az emberség keresése, a józan ész elvesztése, és a teljes téboly fenyegetése egyesül különös módon kiegyensúlyozott, bár szomorú képet festő vizuális ábrázolásban. 8/10.