Movie Tank

30 várva várt film 2016-ból - 1. rész: 30-21

2015. december 27. - Sparrow

Ismét befejezünk egy évet, hogy aztán elkezdjünk egy másikat. A filmes blogokon ilyenkor két dolgot szoktak csinálni. Évösszegzést, illetve évelőzetest írnak. Nekem is lesz 2015-toplistám, de majd csak valamikor január második felében, hiszen nálunk néhány nagyon ígéretes idei produkció átcsúszott a jövő év első heteire, és nem akarnék hiányos toplistát publikálni. A 2016-előzetesnek azonban semmi sem állhat útjába, a tavalyról ismert felállásban, három részben veszem végig, rangsorba állítva, hogy melyek azok a mozgóképek, amelyeket a legjobban várok az elkövetkező esztendő terméséből. Fontos, hogy én azokat a produkciókat tekintem 2016-osnak, amelyeket akárhol a világon, akármilyen keretek között legelőször jövőre mutatnak be, vagy egyszerűbben fogalmazva az IMDB-évjárat az, ami számít, NEM a magyar premier. Lássuk tehát a 21. helyezettig.

 

30. Star Tek: Mindenen túl/Star Trek Beyond

Valószínűleg nem meglepő, hogy az új Star Trek franchise harmadik epizódja ennyire hátra került, hiszen mindannyian láttuk az első előzetest, és szép számban el is borzadtunk ezen a giccses, parodisztikus hatású valamin. J.J. Abrams nagyszerű filmjei után teljes képtelenség, hogy pont Justin Lin veszi át a gyeplőt, aki ezelőtt leginkább Vin Dieselékkel majomkodott meg autózgatott. Azért reménykedjünk a kellemes csalódásban!

 

29. Pride and Prejudice and Zombies

Lehet, velem van baj, de én bízom ebben a produkcióban. Persze, nem tűnik kirobbanóan nagy durranásnak, de jó horrorvígjátékokra, meg amolyan agyeldobós badass munkákra is szükség van, és sajnos nem kapunk eleget az ilyenekből. Visszafogottan morbid, kellően véres, dinamikus akciófilmet várok. Reméljük, lesz is belőle valami!

 

28. Viharlovagok/The Finest Hours

Vannak, akik tagadják, de igazság szerint mindannyian szeretjük az ízlésesen előadott, megindító hőstörténeteket. A Chris Pine főszereplésével készült alkotás biztosan látványos lesz, és ha minden jól alakul, akkor a hangulati tölteteket is sikerül megfelelően egyensúlyozni a magával ragadó élmény érdekében.

 

27. Storks

Némi merészségre vall részemről, hogy betettem az összeállításba ezt az eleddig még eléggé homályos animációt, de a rövid teasert megnézve én látok benne lehetőséget. Könnyen összejöhet egy jóféle, szórakoztató, vicces produkció, ami gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt megfelelő kikapcsolódásként fog szolgálni.

 

26. Jane Got a Gun

Habár Oscar-díjas, Natalie Portman viszonylag ritkán kényezteti rajongóit, igazán kiemelkedő szerepben a Fekete hattyú óta nem is láthattuk. Valószínűleg ez a western sem az lesz, amire annyira várunk, de legalább egy meglehetősen szokatlan világban láthatjuk a színésznőt érvényesülni. Bízzunk az ütős adrenalinfröccsben és némi vadnyugati durvaságban!

 

25. London Has Fallen

Biztosan sokan vannak, akiket hidegen hagy ez a folytatás, nekem azonban eléggé bejött a Támadás a Fehér Ház ellen, így biztosan kíváncsi leszek a Londonban játszódó második körre is. Kissé emelték a tétet, és a zárt teret kiterjesztették egy egész városra, de Gerard Butler még mindig nagyon magabiztosan nyirbálja az ellent, miközben Aaron Eckhart továbbra is az amcsi patrióták legnedvesebb álomképeként díszeleg. Lehet, hogy önismétlés lesz, de ha akként minőségi, akkor nekem nem lesz vele komoly bajom.

 

24. Ave, Cézár/Hail, Caesar!

A Coen-testvérek nem hétköznapi amerikai filmesek, műveikben mindig van valami plusz, ami kiemeli őket a mainstream masszából. Ettől függetlenül tudnak mellé is lőni, de szerintem legújabb alkotásuk kellemes fekete komédia lesz. Sokszor nézős, nagyon szórakoztató, és tartalmas vígjátékra tippelek. Egy biztos, a valóságos sztárparádéban nem fogunk csalódni.

 

23. Legendás állatok és megfigyelésük/Fantastic Beasts and Where to Find Them

Őszintén megmondom, még jelen sorok írása közben is kételkedem abban, hogy helyes döntés volt ezt a produkciót ennyire előre tenni. Persze, még csak a lista hátsó harmadában járunk, de a Harry Potter franchise második fele nekem egyáltalán nem tetszett, így magam is csodálkozom a döntésemen. Lehet, hogy a spin off-tól valami olyasmi, egyedi hangulattal megáldott élményt várok, mint amilyennel annak idején az első három Harry Potter-alkotás szolgált. Meglátjuk!

 

22. Assassin's Creed

A blog rendszeres olvasói tudhatják, hogy nem vagyok nagy híve a videojátékoknak, a belőlük készült adaptációknak meg pláne nem. Persze nem ok nélküli sznobizmusról van szó, egyszerűen csak arról, hogy a játékok mentalitása nehezen ültethető át az egyoldali élményt kínáló nagy vászonra, így a próbálkozók rendre el is buknak (de a Silent Hill-t azért a mai napig megkönnyezem, annyira király!). Az Assassin's Creed epizódjaival sem játszottam, ám megfigyelőként elég sokat láttam belőlük, és úgy gondolom, hogy ha valami, akkor ez igencsak alkalmas egy igazán látványos, hangulatos kalandfilm alapjának. A főszereplő ráadásul Michael Fassbender lesz.

assassin.jpg

 

21. Egyiptom istenei/Gods of Egypt

Kettő elképzelésem van. Ez a film vagy mocskosul szar, vagy istenien király lesz! A februári premier nem feltétlenül utóbbit vetíti előre, de kellemes meglepetések mindig szoktak akadni. Az előzetes alapján kissé giccses, ám nagyon látványos mitikus kalandfilmnek ígérkezik az Egyiptom istenei. Továbbá Alex Proyas rendezői személye azért eléggé biztató.

 

A lista második részéért kattints idefele!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr618196962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agarik 2015.12.28. 01:49:41

Amityville: The Awakening
Suicide Squad
Deadpool

Veder1 2015.12.28. 01:51:24

Az utolsó mocskosul szar lesz. Szívesen :)

Kelly és a szexi dög 2015.12.28. 08:38:45

A vécézáron kívül nem sok jó várható...

7esbusz 2015.12.28. 09:37:42

Odáig olvastam, hogy "nekem azonban eléggé bejött a Támadás a Fehér Ház ellen"
Ez két dolog miatt lehet. a. 13 éves vagy. b. Nem láttál még valóban jól összerakott, a műfajhoz képest mégis hiteles filmet. Ez nem az. c. Megrendelésre készült a lista. Minden eshetőség gáz, szóval ennyi. :)

Michel Djerzinski 2015.12.28. 10:28:22

Ezeket a filmeket legfeljebb ti várjátok.... nagyvárosi, indexfüggő, esetlen és nyegle fiúk és lányok az új évezred elejéről.

Mészáros Laci 2015.12.28. 11:00:47

Néhány cím Asylum-gyanús.

dr. mesterséges színezék 2015.12.28. 15:08:25

Minek ezt listázni? Egyszerűbb leírno, hogy minden szarra kíváncsi vagy és leszel, amirről csak trailert készítenek valahol valakik.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.12.28. 16:54:31

fú, ezek közül egyiket se várom, lehet meg se nézem itthon se nemhogy moziban.
süti beállítások módosítása