Taxisofőrként akadhatnak igazán érdekes napjaid, hiszen nem tudhatod, hogy ki fog beszállni hozzád a következő sarkon. Érdekes beszélgetéseket folytathatsz az utas számlájára, emberi sorsokba, sikerekbe, és bukásokba nyerhetsz bepillantást. Ha jó a lapjárás, a munka kellemes időtöltéssel vegyülhet, és az utca kockázatának képzete már halványul is a fejedben.
Ám ekkor Michael Mann a kocsidba ülteti bérgyilkosát.
Max (Jamie Foxx) visszahúzódó figura, aki taxisként dolgozik éjszakai műszakban, legalábbis addig, amíg össze nem gyűjti a pénzt vágyott limuzinvállalatának beindításához. Az addig viszont már tizenkét esztendeje tart a Los Angeles-i éjszakában, és lehet, hogy az álmodozás most véget is ér, hiszen Max pillanatok leforgása alatt életveszélyes helyzetben találja magát. Aktuális utasa, Vincent (Tom Cruise), átlagos üzletembernek tűnik, aki egész éjszakára kibéreli a taxit. Az első fuvar után azonban egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően kiderül, hogy Vincent bérgyilkos, aki most épp egy többállomásos melót hajt végre. Max pánikba esik, de nincs választása, kénytelen tovább szállítani a gyilkost, ám miközben ők autóznak, gyanút fog, és a nyomukba ered egy szemfüles rendőrnyomozó (Mark Ruffalo).
Stuart Beattie forgatókönyve remek érzékkel, impozáns tudatossággal építi a narratívát, amibe nem átall elismerésreméltó meglepetéseket, remek fordulatokat, és változatos skálát bejáró bonyodalmat beleszőni. A Collateral egyszerű akcióthrillernél többet nyújt, hiszen a forgatókönyvíró nem kibekkelésre játszik, mondván, hogy majd az akciójelenetek elviszik a produkciót, legyen a rendezőé minden teher. Nem, Beattie okos, enyhén filozofálgató hátteret húz fel a pörgős cselekmény mögé, ezáltal megadja a nézőnek a lehetőséget arra, hogy akkor se unatkozzon, amikor épp nem dördülnek pisztolylövések. A Collateral visszataszító, ellenséges, veszedelmes helyként festi le a neonfénybe burkolózó nagyvárost, amihez társítja a veszélyforrások elszaporodásának megágyazó éjszakát, és egy olyan makrokozmoszt, amiben a halott ember órákig utazhat a metrón, mire valaki észreveszi, hogy elszállt belőle az élet. A néző szíve szerint menekülne ebből a józan eszére vadászó környezetből, ám lábai nem mozdulnak.
Lábai földbe gyökereztek, mert a rendezői székben a fénykorát élő Michael Mann dübörög olyan vehemens erővel, ami még az akciófilmek és thrillerek legádázabb ellenségeit is képes beleszegezni a fotelbe két egész órán keresztül. A direktor jelenetkoreográfiái pillanatnyi szünetet sem adnak, hiszen vagy eszelősen látványos, kemény akciójeleneteknek örülhetünk, vagy elmerülhetünk a Vincent szociopata társadalomelemzésén felkúszó, melankolikus hangulatban, amit Mann a végletekig felfokoz. Mindeközben a karmester úgy hangolja össze stábja munkáját, hogy azt feltörekvő filmesek egész generációi tűzhetik ki nyugodtan szobáik falára úgy, mint a tökéletes példát. A vágás dinamikus, a kameramunka energikussága közepette is minden másodpercben megőrzi a jelenetek átláthatóságát, és az olyan kisebb körítések, mint a fináléban például parádézó világítás, vagy az extrém erővel robbanó hanghatások is kikezdhetetlenül a helyükön vannak.
Jamie Foxx alakítása lehetne valamivel acélosabb. A száguldó adrenalinviharban persze nincs túl sok időnk bánkódni ezen, de úgy vélem, választhattak volna megfelelőbb színészt is a szerepre (az Akadémia tud ám furcsákat jelölni...). Tom Cruise viszont nagyon jó. Oké, alakítása nem formabontó, nem is válik klasszikussá, de az bizonyos, hogy az aktor legjobbjai között a helye, hiszen hiteles, erőteljes, és gyakorta kifejezetten félelmetesnek is titulálható produktumról beszélhetünk.
A Collateral remek film. Olyan sodró lendületű akcióthriller, amihez hasonlóval ritkán találkozhat a filmrajongó egyén. 9,5/10.
