Movie Tank

Valami követ (2014)

2015. július 06. - Sparrow

Egyfolytában csak szexelnél. Megtennél érte bármit. Akármit. Sokszor még az egészen szembetűnő kockázatot is hajlamos vagy figyelmen kívül hagyni, hogy bejuthass a vágyott nő bugyija, vagy a kiszemelt srác gatyája mögé. Hogy ösztönszerű emberi magatartásról, mindennapos hülyeségről, vagy az egyik legsúlyosabb társadalmi problémáról van-e szó, azt a végtelenségig lehetne vitatni. Ám ennyi idő nem áll rendelkezésre, így általában figyelmen kívül hagyjuk ezt a témát, vagy kínosan vörösödve elvicceljük a helyzetet, hogyha mégis előkerül. David Robert Mitchell forgatókönyvíró-rendező most egészen sajátos módon töri meg a hallgatást.

Avagy íme a valaha látott legdurvább nemi betegség!

it_follows_2.jpg

Jay (Maika Monroe) szép, fiatal, szőke lány, akinek természetesen nincs gondja az ismerkedéssel. Elég kilépnie az utcára, máris vannak jelentkezők, akik közül kedvére válogathat. A legújabb sráccal már a második randin lenyomnak egy gyors menetet a kocsi hátsó ülésén, ám ezt követően az események nem várt fordulatot vesznek. Jay egy elhagyatott, romos helyen ébred, egy székhez kötözve. A srác láthatólag őszinte megbánással mentegetőzik, miközben közli, hogy az aktus során átadott valamit a lánynak. Valamit, ami mostantól őt fogja követni. Jay megpróbálja kiheverni a rémes este okozta traumát, ám hamarosan rá kell jönnie, hogy partnere nem viccelt, és nem is őrült. Valami követni kezdi a lányt. Valami, ami lehet akárki, beleolvad a tömegbe, senki más nem látja, de jön. Szép lassan, sétatempóban közeledik, és Jay-nek így két választása marad. Reménykedik, hogy mindig időben észreveszi üldözőjét és így újra meg újra képes lesz elmenekülni, vagy lefekszik valakivel, így átadva neki az átkot.

David Robert Mitchell rendezése végtelen kreativitásról, és egészen újító jellegűnek nevezhető tehetségről árulkodik. A direktor, megtámogatva a lehengerlő operatőri munkával egyedi, átgondolt, céltudatos beállításokkal sokkolja a nézőt, akinek szerepét jóformán jelenetről jelenetre váltogatja, ezáltal fenntartva a figyelmet, és a rettegést. Olykor te vagy maga a veszedelem, távolról figyeled a szereplőket, csendben kukkolod őket, vagy pedig észrevétlenül eredsz a nyomukba, és egy olyan valamivé válsz, ami követ, máskor azonban nem vagy több, csupán egy az áldozatok közül, figyeled, ahogy ráérősen, csak és kizárólag rád fókuszálva halad, sétál feléd a végzet, és szinte már üvöltenél, hogy induljon az a kocsi, meneküljünk innen minél messzebbre. David Robert Mitchell megdöbbentő erőteljességgel, jó mélyre ránt alkotása eszelős profizmusába, és ez a közelség csupán a küszöb, amin túl gyilkos paranoia, megrázó hétköznapisággal tálalt, sokkoló képek, és olykor egészen magasra csapó félelemfaktor lesz az osztályrészed. A hangulatot az olykor egészen nyugodt, szép dallamokat, máskor viszont eszelős hanghatásokat felvonultató filmzenével sikerül ügyesen fokozni.

it_follows.jpg

Nem csak a rendezés, hanem a forgatókönyv is meglehetősen színvonalas. A mai filmgyártásban igazán ritkán elevenedhetnek meg a vásznon a Valami követ-hez hasonló, mérhetetlenül eredeti, és megrendítően fantáziadús ötletek. David Robert Mitchell eszelős, beteges allegóriával, és a fiatalabb generációkat megcélzó, nem kevés gúnnyal elemzi ki a pár-, és szexpartnerkeresés körül csoportosuló felelősségtudatot, illetőleg ennek hiányát, miközben nemes egyszerűséggel csak annyit mond, hogy válogassuk meg, kivel fekszünk le, ne menjünk bele mindenbe, és ismerjük ki a területet, mielőtt behatolnánk rá. És nem is ez a zseniális, hiszen ezt bármelyik, kínosan erőltetett tévés közérdekű közlemény képes elmondani. A zseniális az, hogy az író-rendező üzenetét izgalmas horrorba ágyazva képes közvetíteni felénk. Habár akadnak bő lére eresztett, vontatottabb jelenetek, illetve féldimenziós, unalmas karakterek, összességében kiváló szórakozásban, és nem kevés borzongásban lesz részünk, amennyiben a Valami követ megtekintésére voksolunk.

A nem tapasztalatlan, ám nem is igazán ismert Maika Monroe meglepően jó a főszerepben. A játékidő előrehaladásával egyre komolyabb kihívást jelentő jelenetek gördülnek a fiatal színésznő elé, ám ő nem rest mindegyiket maximális hitelességgel hozni. Kár, hogy a mellékszereplők jóformán egytől egyig értékelhetetlen teljesítményt nyújtanak.

A Valami követ jó film. Nem utolsósorban azért, mert egy olyan filmtörténeti korszakban mer letaglózóan kreatív és újító lenni, amiben az újabb bőrlehúzásoké, és a biztonsági játszmáké a főszerep. 8,5/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr767605240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qrzor 2015.07.07. 17:50:51

Jó alapötlet, unalmas film. "Dugj vagy meghalsz."

Xlendon 2015.07.07. 18:58:53

Jó sok mindent beleláttál :) Szerintem ebben a filmben SEMMI érdekes nincs, egy tömény unalom.
Elfogadom, hogy a fő mondanivaló az lenne, hogy ne dugj mindenkivel. Na, ETTŐL még továbbra sem lett érdekes ez a film.
Eredetiségről és fantáziadús ötletekről írsz. Nem egy filmet néztünk? Elképzelni sem tudom, mit érthetsz ez alatt.
Én 4 pontot adok ennek a filmnek.
süti beállítások módosítása