Külső férfi szemlélőként is egészen mély bizonyossággal merem mondani, hogy az anyaság, az anyává válás az egyik legfontosabb, legnehezebb, és legszebb feladat egy nő életében. Életet adni egy másik lénynek, táplálni, felnevelni, szeretni az új jövevényt. Fantasztikus, nem könnyű, ámde tiszteletreméltó szerep. Gyermeke elvesztésénél semmi sem okozhat nagyobb fájdalmat egy anyának, és a kín csak tovább fokozódik, hogyha tudja, kisfia vagy kislánya életben van valahol a világon. Nevelkedik, felveszi szerepeit, építi sorsát. Ám mindezt távol attól, akihez természettől fogva a legszorosabb kötelék fűzi.

Senkinek nincs joga elszakítani egy anyától a gyermekét.

Philomena (Judi Dench) kedves idős hölgy, aki showműsorokat néz a tévében, romantikus ponyvákat olvas, és időnként elővesz egy réges-régen készített fényképet, és emlékezni próbál. A gyermekére, a fiára, akit az őt gyakorlatilag fogva tartó apácák elszakítottak tőle, hogy aztán örökbe adják egy amerikai házaspárnak. Philomena elhatározza, hogy több évtizedes önmarcangolás után felkutatja fiát, és ehhez a frissen menesztett kormányszóvivőt, Martin Sixsmith segítségét kéri. A férfi rövid gondolkodás után elvállalja a feladatot, hiszen Philomena történetében egy személyes portré elsőosztályú alapanyagát látja. A kutatás idővel szégyenteljes titkokat feltáró oknyomozásba csap át, miközben az anyai szívet újra és újra késszúrásokkal sújtja a múlt bűneinek visszatérő árnyéka.

Stephen Frears óvatos fokozatossággal bontja ki Philomena karakterét a történetvezetés során. Egy alapvetően naiv, tévén és ponyván szocializálódott, a világról hiteltelen képet alkotó asszonyt ismerünk meg, aki apróbb hülyeségeivel néha kissé bosszantja is a sokkalta műveltebb és intelligensebb újságírót, Sixsmith-t. Azonban amikor évtizedek óta nem látott fiáról van szó, a hiszékeny öreglány eltűnik, és helyébe egy szívében ősöreg fájdalmat hordozó, szenvedő nő lép, aki megakarja ismerni gyermekét, aki kényszert érez a lehetetlen feladat elvégzésére, hogy néhány nap alatt ötven esztendőt pótoljon be. Frears maróan fájdalmas utazásra hív, amelynek keretein belül egy anya igaz történetével, és a gusztustalan emberi aljasság legmélyebb bugyraival ismerkedhetsz meg.

Sixsmith és Philomena kontrasztban állnak. A főszereplők egymástól nagymértékben különböző, ellentétes személyiségek. Ebből az alapfelállásból a forgatókönyv elmés konfliktusokat komponál, amelyek során nem csak a gyermekét újra látni akaró anya, és a realista újságíró eltérő világszemlélete kerül terítékre, hanem a vallás értelmének kérdése, Isten létezésének talánya, és a publicisztika folyamata, továbbá a személyes portré elkészítésének, illetőleg az oknyomozás lefolyásának mibenléte. A cselekményvezetés kimért tempóban halad, időnként kifejezetten vontatottá válik. Az ütem lassú, a sztori áramoltatása a kelleténél jóval kevésbé mozgalmas, és ez időnként zavaróvá válik, de a gondolati tartalom bemutatása, illetve a jól megírt karakterek képesek megfelelően ellensúlyozni a problémákat. Megjegyzendő továbbá, hogy amennyiben épen unjuk a cselekményt, érdemleges lehet megpróbálkozni a gyönyörű fényképezés és a filmzene remekül működő harmóniájában való elmerüléssel.

Lehetséges, hogy a történetvezetés kissé uncsi, de erre szinte nem is fogunk emlékezni, mert memóriánk eme alkotásnak szentelt kis szegletének jelentős részét a főszereplők színészi játékai fogják elfoglalni. Judi Dench hihetetlenül nagyszerű Philomena bőrébe bújva. Annyira mélyen, és oly hitelesen eleveníti meg a szenvedő anya minden fájdalmát, hogy az tényleg minden ízében szívfacsaró hatást gyakorol a nézőre. Steve Coogan nagyszerűen működik össze kolléganőjével és habár alakítása minőségileg kissé elmarad Dench parádézásától, azért még így is maradandó teljesítményként marad meg a fejünkben.

A Philomena - Határtalan szeretet nem a legerősebb darabja az anyaság viszontagságait, és az anyai szerep érzelmi tölteteit bemutató filmek kategóriájának, de egyszer mindenképpen ajánlott megnézni, hiszen őszinte érzelmekkel operáló, és fontos igaz történetet megosztó mozgóképről van szó. 8/10.