Movie Tank

30 várva várt film 2015-ből - 2. rész: 20-11

2014. december 31. - Sparrow

Tegnap a nagy 2015-előzetes toplistám első részét olvashattátok, ma pedig folytatódik a jövőbetekintés, ezúttal tíz olyan filmmel, amiket jobban várok, mint az előző adag felhozatalát, de mégsem annyira, mint a holnapi top10 címeit.

Íme:

 

20. Jupiter felemelkedése/Jupiter Ascending

Oké, tudom, mit gondoltok. Ez az a film, amit már rég be kellett volna mutatniuk a moziknak, ám végül tolták a premiert az alibinek hangzó ok, a vizuális effektek csiszolására mutatkozó szükség miatt. Ám én emiatt nem megyek a falnak, hiszen nemrég a Z világháború bebizonyította, hogy a bemutató csúsztatása még nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz a film. Remélem, a legutóbb a Felhőatlasszal filmtörténelmet író Wachowski-testvérek is alátámasztják ezt a tézist a pozitív oldalról.

jupiter-ascending.jpg

 

19. Focus

Igazán kedvelem Margot Robbie-t, és nem csak azért, mert egy valóságos istennő, hanem azért is, mert igazán tehetséges, ami a színészetet illeti. Egyszer már bejött neki, hogy szélhámosokról szóló filmben vállalt főszerepet, hiszen emlékszünk még A Wall Street farkasára, Martin Scorsese tavalyi parádéjára, így most is bevállalt valami hasonlót. Oké, az nyilvánvaló, hogy maximum a téma lesz hasonló, a minőség kizárt, hogy akár meg is közelítse 2013 legjobb filmjének szintjét, ám én ettől függetlenül kinézem a Focusból, hogy 2015 egyik nagy meglepetéseként fog funkcionálni, és az sem kizárt, hogy Will Smith nagy visszatérése lesz végül belőle.

focus.jpg

 

18. Last Days in the Desert

Nem igazán tudom, miért várom annyira ezt a filmet, ami sanszos, hogy a magyar mozikba el sem fog jutni. Na jó, igazából tudom a választ, ami egyszerűen csak annyi, hogy Ewan McGregor. A nagyszerű skót színész pályafutása változatos, szinte soha nem vállalt be kettő hasonló szerepet (Obi-Wan egynek számít). Ezúttal nem kisebb személyt, mint Jézus Krisztust fogja megformálni. Ennyi. Csak emiatt érdekel ez a film, ami remélem más téren is minőségi lesz. Mert McGregor brillírozni fog, ez nem kérdés.

lastdays.jpg

 

17. The Sea of Trees

Gus Van Sant rendezése egyelőre titokzatos, se előzetese, se posztere, se premierdátuma nincs még jelenleg. De legyünk őszinték! Manapság melyik filmkedvelőt nem érdekli egy alkotás, amelyben Matthew McConaughey drámai szerepben tűnik fel? Ugye, hogy mindenkit érdekel! A történet szerint egy öngyilkosságot tervező amerikai férfi az erdő közepén összetalálkozik egy japán emberrel, ő lesz Ken Watanabe, majd közösen megpróbálják megtalálni a kiutat. Kreatív szimbólumokkal teli, maradandó drámát várok remek színészi alakításokkal fűszerezve. Úgy érzem, meg is fogom kapni.

sea_of_trees.JPG

 

16. Regression

Jelen pillanatban még erről az emlékezetkiesős thrillerről sem lehet túl sokat tudni, ám biztató jelekből nincs hiány. A rendezői székben Alejandro Amenábar, a főszerepekben pedig Ethan Hawke és Emma Watson. Érdekes és hangulatos alkotás lesz, ez szinte biztos.

regression.png

 

15. Mr. Holmes

Hát igen, ebbe a második etapba szép számmal kerültek bele olyan címek, amelyekről jelenleg kevés konkrétumot lehet tudni. A Mr. Holmes is ilyen, ám az eddig nyilvánosságra hozott tények bőven elégnek bizonyultak ahhoz, hogy várni kezdjem a produkciót. Az öreg Sherlock Holmes szerepében Ian McKellen lesz látható. Csak nem elképzelhető, hogy az öreg karrierje alkonyán megkapja élete első Oscar-díját? Hát-hát...

mr_holmes.jpg

 

14. The Walk

Na végre egy cím, amihez már előzetesünk is van! A The Walk Philippe Petit kötéltáncos igaz történetét fogja bemutatni. A rendező Robert Zemeckis, a főszereplő pedig Joseph Gordon-Levitt, így mindenképpen van okunk bizakodni. A minimalista, ámde veszettül hangulatos trailert nézve csak fokozódik az izgalom.

the_walk_2015_film_.jpg

 

 

13. Kingsman: A titkos szolgálat/Kingsman: The Secret Service

Matthew Vaughn-nal engem a világból is ki lehet kergetni, mert egyszerűen fizikai fájdalmat érzek, akár a Ha/Ver-ra, akár az X-Men: Az elsőkre gondolok. Emellett még az alapötlet sem lenne túl kecsegtető, azonban az előzetes, amit kidobtak a produkcióhoz, nagyon, de nagyon ütős. A józan eszem tiltakozott, de én akkor is várni kezdtem a produkciót. Badass lesz, legalábbis ebben reménykedem.

kingsman.jpg

 

12. The Hateful Eight

Quentin Tarantino már megint westernt vétkezik, és miért érzem úgy, hogy ez a mű már most kegyetlen-király stílussal bír... Hát azért, mert Tarantino szinte mindig képes valami egészen újat mutatni aktuális filmjeiben úgy, hogy közben egyedülálló, filmrajongó jellemét is megőrzi az alkotói folyamat során. A Django elszabadul után megint a vadnyugati időkbe utazik a legendás író-direktor, és remélhetőleg megint azt a remek minőséget produkálja, ami nézeti magát újra és újra.

the-hateful-eight.jpg

 

11. Ex Machina

A következő film, ami a mesterséges intelligencia témakörét dolgozza fel, ezúttal egyhelyszínes, néhány szereplős köntösben. Ember és gép kapcsolata, az emberiség és a mesterséges intelligencia konfliktusa kerül terítékre Alex Garland remélhetőleg extrém módon nyomasztó sci-fijében, amiben még az év egyik legjobb filmje is benne lehet. Meglátjuk!

exmachina.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr177015927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.31. 13:05:16

"a bemutató csúsztatása még nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz a film"
Igazából ez pontosan azt jelzi, hogy rossz a film, csak ugye a WWZ esetében a plusz idő alatt sikerült kijavítani. És éppen ezért nem áll a párhuzam, mert ott az extra időt a forgatókönyv átírására és a teljes harmadik felvonás újraforgatására fordították, itt meg "dolgoznak az effekteken". Na mindegy, én azért még egy kicsit bízom ebben a filmben, de idén már tuti nem tenném rá a listámra.
Viszont igazad volt, itt már tényleg több várós cím van, mint az előző listán. :D
süti beállítások módosítása