A kísértethorrorokat nézve gyakran kaphatunk frászt a főszereplőkkel egyetemben a csikorgó padlódeszkáktól, a rejtélyes zajoktól, és a rendszerint látszólag maguktól, kimért tempóban kinyíló ajtóktól. Mert azok mindig kinyílnak, általában csak félig, és soha nem tudhatjuk, hogy milyen szörnyűség rejtőzik a nyílásban. Viszont érezzük a rettegést elkúszni lényünk minden apró szegletébe. És ahogy meghalljuk a következő csikordulást, máris vacogni kezd a fogunk, mert tudjuk, hogy még egy ajtó nyílt ki valahol, a kísértetházban. Az Új-Zéland színeiben versenyző Housebound főhősnője azonban könnyedén orvosolja a problémát.
Fogja, és leszereli az ajtót.
Kylie-t (Morgana O'Reilly) elkapja a rendőrség, miután a lány bedrogozva rablást kísérel meg. A bíróság elnéző, és börtön helyett csupán 8 hónap házi őrizettel tesz pontot az eljárás végére. Lehetséges azonban, hogy Kylie számára ez nagyobb büntetés a rácsoknál, hiszen vissza kell költöznie meglehetősen furcsa anyjához (Rima Te Wiata). A lány kezdetben semmittevéssel és tévénézéssel tölti napjait, ám hamarosan különös eseményekre lesz figyelmes. Egyértelműnek látszik, hogy a házban paranormális jelenlét tanyázik. Kylie a házi őrizet felügyeletéhez kirendelt biztonsági ember, Amos (Glen-Paul Waru) segítségével nekiáll felgöngyölíteni az ügyet. Ám ekkor még egyikük sem gondolja, hogy kutakodásuk nemsokára gyilkossági nyomozásba csap át.
A Housebound műfaját tekintve horror-vígjáték, ráadásul olyan képviselője a műfajnak, ami igazán egyedi poénvilággal rendelkezik. A produkciót egyfajta nyers humorérzék jellemzi, mintha a vicces jelenetek egyben azt is mondanák a nézőnek: Nem érdekel, hogy nevetsz-e, vagy sem. Le vagy te szarva. És ez a kissé közönyös, antiszociális humor bizony, jól működik a filmben. Nem kirobbanó vihogásokat vált ki belőlünk, egyszerűen csak megteremti az alkotás egyedi hangulati világát. Visszatérő poénforrás is akad, méghozzá maga Amos, konkrétabban az ő szerencsétlensége. Ez az idióta ugyanis szinte minden egyes jelenetében pofára esik. A vígjáték mellett a horrorvonulatról is érdemes beszélni, ami nem szánt magasan fekvő csúcsokat, de időnként azért sikerül életképes félelemfaktort teremtenie. A legjobb képsorok kétségtelenül a félelmetesnek induló, majd valamilyen hülye poénba fúló jelenetek. Ezek közül talán az egyik kedvencem a Jézus-szobros epizód.
A kísértetházas alapozás után a Housebound sötét tónusú atmoszférával körített krimibe megy át. Ezt a szálat nem komplikálták túl a készítők. Kapunk egy-két érdekes részletet, egy megoldatlan gyilkosságot, és néhány hátborzongató karaktert, akik közül bárki lehet a gyilkos. A végén természetesen érkezik a meglepő fordulat, ami amúgy ügyesen van tálalva, majd érkezik a végjáték. Utóbbi már kissé sok a jóból, a finálé ugyanis nagyon, de nagyon túl van húzva. Mintha a készítők nem akarták volna befejezni a filmet. Azért nagy nehezen eljutunk a végére, és kapunk egy kellemes zárójelenetet.
Morgana O'Reilly összességében szépen helytáll, bár azért meg kell jegyezni, hogy a színésznő néha eléggé túljátssza a deviáns Kylie karakterét, és ez sajnos eredményez néhány zavaró momentumot. De azért nem vészes a helyzet, a főszereplőnő veszi az akadályt. Glen-Paul Waru harmatos teljesítményt nyújt Amos szerepében, Rima Te Wiata azonban hitelesen kelti életre a bamba mutert.
A Housebound nem kirobbanó filmélmény, viszont üdítő, és a maga módján egyedi filmélményt biztosít, hiszen jól egyensúlyoz a komolyság és a komolytalanság között. Nem érdemes kihagyni! 7,5/10.
