Movie Tank

Top10 Kedvenceim: Angolul Éneklő Dalok

2014. november 26. - Sparrow

Nagyon szeretek zenét hallgatni, úgy egyéb tevékenység aláfestéseként, ahogy önmagában is. Ebbe a témába soha nem ástam bele magamat annyira mélyen, mint a filmművészet világába, de az évek alatt azért számos előadót/zenekart, és több száz kiváló nótát ismertem meg. Nagyon régóta tervezgetem eme toplista összeállítását, azonban sokáig elrettentett a potenciális helyezettek irdatlanul magas száma. Egy váratlan motivációhullámnak köszönhetően viszont nekiveselkedtem a feladatnak, és ha nem is könnyen, de sikerült összeszednem a szívemhez legközelebb álló tíz angolul éneklő dalt. Fontos megemlíteni, hogy én kizárólag kemény zenét hallgatok, viszont annak mindenféle műfajából szoktam válogatni, továbbá azt is fontos megemlíteni, hogy nálam a kemény zene fogalma szép lassan egyenértékű vált a valódi zene fogalmával, így értelmezésemben a kemény zene kategóriája valahol a country háza táján kezdődik, és a punk rock-on meg a heavy metal-on át egészen a leggyilkosabb skandináv death metal-ig tart. Szóval ne tessék rap-re, elektronikus ízékre, meg popszemetekre számítani, az olyanokat ignorálom.

Music-.jpg

10. Led Zeppelin - Stairway to Heaven

A hard rock műfajának egyik, ha nem a legfontosabb szerzeménye ez a csodálatos ballada, ami mára már a kulturális alapműveltség megkerülhetetlen részévé vált. A nagyon lassan induló, majd fokozatosan egyre ütemesebbé, végül pedig már kifejezetten zúzóssá váló, abszolút indokoltan hosszú dal központi motívuma a kapzsiság világában történő útkeresés.

 

9. Paradise Lost - Faith Divides Us Death Unites Us

Nyilván emlékeztek még a videoklipes listámra amelynek alábbi mű volt az első helyezettje. A nóta klip nélkül is nagy kedvencem, hiszen elképesztő erővel, és letaglózóan fajsúlyos atmoszférával bír. A dalszöveg tartalma rendkívül sokrétű, a cím által is megfogalmazott alapgondolatot (a hit megoszt minket, a halál egyesít bennünket) a remekbe szabott sorokat hallgatva minden befogadó a maga lelki világára szabva bonthatja ki. Én nemes egyszerűséggel úgy fogalmazok, hogy a Paradise Lost eme művében magát a puszta világfájdalmat zenésíti meg.

 

8. System Of A Down - Lost In Hollywood

Minden idők talán legegyedibb hangzásvilágú metalbandájának néhány lassabb dala közül egyértelműen a legjobb. A csodaszép dallamok, a kiváló ének, és az irodalomkönyvekben szereplő költők tucatjait megszégyenítő dalszöveg melankolikus hangulatba burkolva, lenyűgöző hitelességgel mutatják be a hollywoodi embertemető világát.

 

7. Alexi Murdoch - All My Days

Még mindig tökéletesen emlékszem az évekkel ezelőtti mozizásra, amikor a Vasököl című egyszer nézős robotbunyósfilm elején felcsendült ez a fantasztikus mestermű. A minimalista, ám mégis csodálatosan kreatív gitárjáték az útkeresést megéneklő, remek dalszöveggel egészül ki, így válik Murdoch remeke megunhatatlan klasszikussá.

 

6. Red Hot Chili Peppers - By The Way

Ez a csodálatosan változatos szerzemény leginkább hangulatával fogott meg már rögtön az első hallgatáskor, majd utána egyre jobban minden egyes ismétlés alkalmával. A zenetörténelem egyik legnagyszerűbb refrénjéhez egyszerűen nem lehet mit hozzáfűzni, fantasztikus és kész.

 

5. Rise Against - Hero Of War

Kedvenc háborúellenes dalom fantasztikus akusztikus gitárdallamaival és vérprofi, csontig hatoló erővel bíró dalszövegével ragadja meg a lelkemet és az agyamat minden egyes hallgatáskor. Az ének pedig szavakba önthetetlenül csodálatos. 

 

4. Gary Jules - Mad World

Lehet, sokan nem tudjátok, de ez a dal feldolgozás. Gary Jules a Tears For Fears szerzeményét gondolta újra méghozzá olyan mély lélekkel, hogy műve azonnal a világ legpopulárisabb dalai közé emelkedett. Maga a mélységes szomorúság, a húsba maró világfájdalom elevenedik meg a Mad World-ben, amihez még magyar feliratos videót is találtam. És igen, Donnie Darko...

 

3. Johnny Cash - Hurt

Azt hiszem, az Eagles Desperado című nótájának Cash-feldolgozásánál olvastam a YouTube-on egy rendkívül értékes hozzászólást, ami szerint ha Johnny Cash egyszer feldolgozza a dalodat, az többé nem a te dalod. Valahogy így szólott a kommentelő, és igazság, bizony, bőven van a szavaiban. A Nine Inch Nails szerzeménye teljesen új értelmet nyer Cash olvasatában. A Hurt szívet szaggató erejű gyónás, egy bűnös múltba révedése az életút alkonyán. Könnyfakasztóan gyönyörű.

 

2. The Pretty Reckless - House On A Hill

Taylor Momsen is tud lágyan énekelni, ha akar, és eme mesterműben hangja ehhez híven lelket simogatóan bársonyos. A lehengerlő költői képekkel operáló dalszöveg az elmúlásra, mint győzelemre, a fájdalmas út végére, a túlélés diadalmára tekint. Az összkép mélyen megérint melankolikus atmoszférájával.

 

1. R.E.M. - Losing My Religion

Fantasztikusan dallamos, magával ragadóan ütemes, magából gyönyörű melankolikus hangulatot árasztó nóta, minden egyes hallgatáskor mélyen magába szív, és a track végéig el sem enged. A lehengerlő dalszöveg a személyes hitből való kiábrándulásról, és a hírnév, a tündöklés túloldalán fészkelő bukásról, a csalódásról szól.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr296932483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2014.11.26. 09:49:56

Ezt most nem teljesen értem,. a szövegük miatt kerültek ide ezek a dalok? A Starway amúgy inkább az ütős szóló miatt lett híres (www.youtube.com/watch?v=FOt3r_aNNxE ) , bár a szöveges tartalom is tényleg ott van.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.11.26. 09:57:11

@Globetrotter2014: Nem csak a szöveg számított, hanem a dalok teljes összképe mindennel együtt.

navigations 2014.11.26. 18:48:59

Szép liszt úgy nézem inkább balladák vannak itt:)
A múlt héten én is össze szedtem minden tudásomat és egy napig válogattam ( beteg voltam volt idő) nagyon nehezen összehoztam egy top 20-as listán nem szórendben a számok a következők :
Bring Me The Horizon - Go To Hell, For Heaven's Sake
Disturbed-Down with the Sickness
Hollywood Undead - City
In Flames - Cloud Connected
In Flames - Trigger
Korn- Forsaken
Linkin Park - Crawling
Linkin Park - In The End
Linkin Park - Numb
Manowar - Warriors of the World
Marilyn Manson - Sweet Dreams
Mercenary - Bloodsong
Queen - Bohemian Rhapsody
Queen - Princes Of The Universe
Queen - The Show Must Go On
Queen - Who Wants To Live Forever
Ronnie James Dio - Dream On
Skillet - Hero
W.A.S.P. - Heaven's Hung In Black
W.A.S.P. -Sleeping In The Fire

Globetrotter2014 2014.11.26. 20:24:36

@Sparrow: a reggeli kommentem ki lett moderalva vagy csak benyelte a mozilla? :)

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.11.26. 21:20:35

@Globetrotter2014: Nem moderáltam ki, a blog valamiért nem akarja megjeleníteni. De e-mailben megkaptam, és el is olvastam. :)

ThePretender 2014.11.26. 22:39:39

Akkor ez a kedvenc angol nyelvű számaid listája, ha jól értem. Akkor pedig nagyon meglepődtem, főleg a Losing My Relligion 1. helyén, nem is tudtam hogy szereted vagy ismered-e egyáltalán az R.E.M.-et, nem hogy tőlük legyen a kedvenc dalod. De nem rossz választás, szerintem is kiváló dal, még akkor is ha szarrá játszott slágerré tették. Azon is meglepődtem, hogy sem Iron Maiden, se Metallica, se Children of Bodom nincs pedig azt hittem kb. ez a 3 kedvenc nem magyar együttesed. Se Sabaton, se Bullet for My Valentine, szóval tényleg nagyon meglepő, de nem rossz. Azért az RHCP-től mondjuk tudnék sokkal jobb dalokat mondani, a By the Way szerintem pont hogy egy "közepesebb" lett. De egy időben mondjuk nekem is nagyon tetszett.

**Valcsa** · http://zenefuleimnek.blog.hu 2014.11.27. 00:21:14

Kedves Sparrow! :)
A tv-sorozatos posztod miatt tévedtem ide, adtál jó néhány tippet, amit köszönök (egyébként lehet buta kérdés, de meg szabad tudni, hogy milyen nemű vagy? Mert alapból én utálom a csajos sorozatokat, de a Született feleségekért rajongok/rajongtam. :) De ha fiú vagy, akkor érthető persze, hogy miért nem került még említés szintjén sem bele a posztodba ez a sorozat, kevés az olyan fiú ismerősöm nekem is, aki szereti... :D)
A zenék is szuperek, amiket ide belinkeltél, a szóban forgó Pretty Reckless, S.O.A.D, Rise Against és REM dalok nekem is kedvenceim. :) És most hirtelen eszembe jutott még egy, nem tudom, ismered-e a csapatot, vagy ezt a dalukat, de ha nem, mindenképp tégy vele egy próbát: Five Finger Death Punch - Far from home (a gitárosuk egyébként egy magyar születésű zenész, szerintem nagyon jók :) ).
Szép estét, további jó blogolást!

(A trollokkal pedig próbálj ne foglalkozni, mert épp az a céljuk, hogy felhergeljenek... -.-)

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.11.27. 07:35:12

@**Valcsa**: Fiú vagyok. :) A Five Fingert ismerem, és imádom, a Far From Home-ot is. :D

@ThePretender: Még én is meglepődtem, hogy sem Iron Maident sem pedig Bodomot nem tudtam besuvasztani a top10-be, a két kedvenc zenekaromról van szó teljes életművüket tekintve, de ha önálló dalokat nézünk, ráadásul csak egy 10-es listát, akkor egyszerűen nem férnek be. Amúgy a Downfall mondjuk a 11. :D

0x000132f 2014.11.27. 09:04:26

Elég szűkös palettán mozog a lista, és igazán mélyre nem merészkedik.
Tessék bátornak lenni, könnyűzene kortárs vers szintű dalaitól pedig nem kell félni.
Csak hármat lökök be, mert tíz túl sok lenne, bár az első is bőven sok lesz.
Joanna Newsom – Soft as Chalk
The National- Conversation 16
Mazzy Star - Flowers In December

0x000132f 2014.11.27. 09:47:21

ó bocsesz eltévedtem.
Most látom, hogy ez bennfentes blog, csak véletlenül címlap lett.

szupercsillagharcos 2014.11.27. 12:51:57

Nehéz kiválasztani 10 dalt a legjobbak, vagy a kedvencek közül, de azért jó kis lista :)

szib 2014.11.27. 13:12:00

A "losing my religion" kifejezésnek semmi köze a személyes hithez, olyasmit jelent, amikor valakinek teljesen elege van valamiből. A magyarban is van hasonló, de már ritkán használatos. Egy példamondat erejéig: "Ha anyám ezt megtudja, kitér a hitéből".

moRtiZ 2014.11.27. 13:38:10

Serj Tankian: Elect the Dead

www.youtube.com/watch?v=PX1qZ6seZUQ

Nekem ez félelmetesen nagy kedvenc.

Globetrotter2014 2014.11.27. 13:39:22

@Sparrow: okés, okés, ha relevánsak tedd be nyugodtan saját kommentként. ezeknek majdnem mind az volt a lényege, hogy bár a saját vidékükön listavezetők, nálunk finoman szólva is hanyagolták őket a mainstream helyeken. Mondjuk aki járt szigetere annak ismerősen csenghet egyik másik...

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2014.11.27. 16:38:17

Teljese vállalható lista. Aki a Paradise Lostot szereti, rossz ember nem lehet.

¿Qué tapas hay? 2014.11.27. 19:14:28

Hm. Eddig meg voltam győződve, hogy a dalt éneklik (az énekes), és nem a dal önmaga énekel.

Globetrotter2014 2014.11.27. 20:28:28

@Sparrow: akkor íme némi bepótolni való:
Good Charlotte: www.youtube.com/watch?v=yVm8PjWCvLg (szövege is érdekes)
Kasabian: www.youtube.com/watch?v=BqlkNk3OYJg (de bármi az első albumról), vagy újabban: www.youtube.com/watch?v=AgkRBdQNDW4 (a videó zseniális, de ha nem engedné a tecső, akkor audio: www.youtube.com/watch?v=HeIOmVLAZwQ )

Aztán ott a szegény ember (és Gwen Stefani :) ) Nirvanája, a Bush, ami azért letett egyet s mást az asztalra: www.youtube.com/watch?v=vi06TWlKeHc

Vagy naprakészebben a Kongos: www.youtube.com/watch?v=3Ip1irYWXck

A diszkóba nyúlóbb dallamosabb zenéktől, mint a Gossip vagy Gotye, vagy nálunk is közismerteket mint a Lana Del Rey most ugyebár eltekintenék :)

Mondjuk lehet hogy nyitott ajtókat döngetek és ezek mind megvoltak.. :)

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.27. 22:35:23

A Hollywood Undead mennyire áll hozzád közel? :)

**Valcsa** · http://zenefuleimnek.blog.hu 2014.11.27. 22:42:35

@Sparrow: Volt egy ilyen sejtésem... :)
Ennek örülök; szerintem méltatlanul kevés figyelmet kapnak idehaza - legalábbis, ahogyan én látom... :/
süti beállítások módosítása