1978-ban John Carpenter minden idők egyik legfontosabb horrorfilmjét tette le az asztalra. A Halloween - A rémület éjszakája kiváló atmoszférával operált, és olyan központi karakterrel, akit azóta sem lehet, és nem is szabad elfelejteni. Michael Myers. Gonosz démon, sötét lény a Pokolból, emberi mivolta szinte hihetetlen. Mintha sátáni küldetésen lenne, úgy ragadja el az ártatlan életeket. Senki sincs biztonságban.
Gyalázatos, de eme mesterműnek is el kellett készíteni a feldolgozását. A remake Rob Zombie rendezésében valósult meg 2007-ben. Őszintén szólva, reménykedtem a produkcióban. Gondoltam, ha valami, akkor ez lehet egy jó horror-újrázás. De nem.
Nagyon nem.
Michael Myers (Daeg Faerch gyerekként, Tyler Mane felnőttként) rossz családba született. Anyja (Sheri Moon Zombie) sztriptíztáncosnő, és bizonyos pletykák szerint a kurválkodást sem veti meg. Pótapja egy iszákos barom, aki lépten-nyomon baszogatja őt, nővére pedig egyszerűen csak aljas vele. Mindemellett még az iskolában is rendszeresen összetűzésbe keveredik a tanárokkal és diáktársaival. Halloween estéjén, hirtelen ötlettől vezérelve, Michael lemészárolja nevelőapját, nővérét, és utóbbi barátját. Rács mögé kerül, és ezt követően Dr. Samuel Loomis (Malcolm McDowell) feladatává válik, hogy megértse, és megpróbálja meggyógyítani a fiút. Ám a folyamat hamarosan inkább egyfajta tanulmányozássá válik, ugyanis a doki meggyőződése, hogy Myersnek nincs lelke, hogy ő maga a gonosz. Miután a fiú meggyilkolja a pszichiátriai intézet egyik nővérét, hallgatásba burkolódzik. Tizenöt esztendővel később már egyáltalán nem emlékeztet arra a szőke kisfiúra (de komolyan, annyira gonosz, hogy időközben sötétebb árnyalatot öltött a hajszíne is?), aki egykor volt. Kitör az intézetből, és hazatér Haddonfieldbe. Útját brutálisan meggyilkolt hullák jelzik.
Semmi gond nincsen azzal, hogy Rob Zombie megpróbált elszakadni Carpenter klasszikusától, és valami mást, valami újat igyekezett mutatni. Legalábbis kezdetben. Mert sajnálatos módon, a Halloween csupán a játékidő első felében képes újító lenni, a második 50 percre azonban a mű átcsap az eredeti alkotás hótunalmas majmolásába. És ez a kettő nem működik együtt. Mármint, a második fele sehogy sem működik, de a kezdeti, elvonatkoztató szándék életképes lehetne. Mert Zombie más irányból közelít a sztorihoz, mint ahogyan azt Carpenter tette. Megmutatja Myers emberi oldalát, a gyerekkorát, hallhatjuk beszélni a figurát. Magunk közül valónak érezzük őt, nincs meg benne A Halál Angyala-kisugárzás, az apokaliptikus pusztító generálta hatást nem teremti meg. Emberközeli figurává válik. Az egy dolog, hogy a tálalás botrányosan unalmas, de a mögöttes szándék akkor is dicsérendő.
Viszont az egész szarni megy, miután túllépünk a játékidő 50. percén. Rob Zombie ennél jobban nem is tudta volna tökön rúgni magát. Megmutatta nekünk Michael Myers emberi oldalát, elérte, hogy ne halálos démonként, hanem egy beteg lelkű kisfiúként gondoljunk rá. Erre az időugrás után elkezdi utánozni Carpentert, és most már azt akarja nekünk bemesélni, hogy egy lélektelen, gonosz halálosztóról van szó. Valakiről, akinek nincsenek érzései, akinek nincsen bűntudata, aki nem ismeri a kegyelmet. Valakiről, aki szinte már nem is ember. De, drága rendező úr, az imént tetszett megmutatni, hogy igenis az. Ember. És itt veszti hatását a film. Itt hal meg az atmoszféra, itt veszítjük el a reményt, amit ezidáig, ha csak halványan is, de táplálni mertünk a produkció iránt. Myers sérthetetlensége így már egyenesen nevetségessé válik, a gyilkolászás pedig unalmassá és érdektelenné. Tucat-sorozatgyilkolós mozgóképpé alakul végül a Halloween, amit a teljes fantáziátlanságról árulkodó befejezés fejel meg.
A direktornak nem sikerül megteremtenie azt a Michael Myerst, akit igazán látni szeretnénk, csupán olcsó utánzatát az eredetinek, ám alapjában véve képes ütős gyilokjeleneteket prezentálni. Oké, hogy itt nem a démon öl, hanem ez a szerencsétlen, akiről elakarják velünk hitetni, hogy maga a megtestesült gonosz (ez ugye egyáltalán nem sikerül), de azért mégiscsak öl, és bizony, a véres képsorok alaposan felzaklatják a nézőt, kirántják őt biztonságérzetéből. Vérfagyasztó, kemény jelenetekről van szó, amelyeket jóféle zenei aláfestések kísérnek. Utóbbiak közül nyilvánvalóan Carpenter (némiképp áthangszerelt) eredeti dallamai ütik a legnagyobbat, hiszen visszaidézik bennünk az igazi Michael Myerst.
A színészi játékok nem túl jók. Malcolm McDowell hozza a kötelezőt, de nem képes maradandót alkotni. Scout Taylor-Compton hiteltelen, tucat-horrorliba, aki viccnek is rossz Jamie Lee Curtis után. Daeg Faerch inkább eredendő arcberendezésével hozza ránk a frászt, nem pedig színészi képességeivel. Ronda a gyerek, na... A mellékszereplők abszolút szót sem érdemelnek.
Rob Zombie filmjére nem lehet haragudni, de szeretni is képtelenség, hiszen kreatív alapelképzeléseit a direktor nem képes kiaknázni, és egy bizonyos ponton túl már csak lélektelen majmolás az, amit csinál. Inkább az eredeti. De nagyon inkább! 4,5/10.
