Movie Tank

Rossz szomszédság (2014)

2014. augusztus 30. - Sparrow

Az emberek többsége vágyakozik a békés, kertvárosi családi élet után. Saját ház, kerttel, a gondtalan boldogság légkörével, fel-alá szaladgáló gyerekekkel. Idilli kép. Amerikai álom. Persze, a helyzet egyből más színben tűnik fel, ha megspékeljük az összképet némi droggal, hordónyi alkohollal, soha véget nem érő zajjal, és itt-ott egy használt kotonnal.

Ilyen extrák mellett már inkább amerikai rémálomról van szó.

bad-neighbours.jpg

Mac (Seth Rogen) és Kelly (Rose Byrne) fiatal házasok, akik egy ideje már szülők is. Azonban a kertvárosi élet és a babanevelés mindennapjai káoszba csapnak át, miután a család szomszédságába költözik egy egyetemi diákszövetség. Kezdetben megpróbálnak haverkodni az állandóan bulizó fiatalokkal, és ebben eleinte a diákszövetség elnöke, Teddy (Zac Efron) is partnernek bizonyul, ám a béke nem válik hosszútávúvá, és hamarosan valóságos háború szabadul el a szomszédok között.

Hát, az biztos, hogy ez egy őrült vígjáték! A forgatókönyv fuldoklik az ízes káromkodásokban, de olyan szinten, hogy azt öröm hallgatni. A felfokozott, elnyújtott párbeszédeket időnként túlzásba viszi a szkript, de többségük azért jól működik. Az alapfelütés zseniális, és a cselekményvezetés is szépen alakul, egyedül az a zavaró, hogy a vége felé itt-ott kissé ötlettelennek hat Andrew J. Cohen és Brendan O'Brien párosának írói munkája. Ez utóbbi tényleg csak nagyon ritkán érződik, hiszen a forgatókönyv többnyire betegesen extrém szituációkat, és nagyszerű poénokat teremt. A kotont nyalogató baba jelenete pofátlan ízléstelenségével hódít, az eltűnt légzsákok megtalálása fergeteges, és persze ne feledkezzünk meg Mac és Teddy végső összecsapásáról sem, amit nézve ismételten van alkalmunk nagyokat röhögni. Fontos még megemlíteni a temérdek popkulturális utalást, a mű eme vonulatát én nagyon élveztem. És természetesen azt is érdemes megfigyelni, hogy a Rossz szomszédság minden faszságával, minden agyhalott poénjával együtt tulajdonképpen a felnőtté válásról, és a felelősségvállalásról szól.

bad neighbours.jpg

Nicholas Stoller rendező vevő a baromkodásra. A színvonalasan megkoreografált bulijelenetek legalábbis ezt tanúsítják. Örülök, amiért a direktor nem eszelősen zakatoló, fülsértő gépzenéket válogatott be a produkcióba, hanem többnyire hallgatható nótákat. És én rock/metal-rajongó vagyok, szóval tessék értékelni az előző mondatomat! A bulizós képsorokkal egyedül az a probléma, hogy bizony, erősen túl vannak nyújtva, így egy idő után unalmassá, és ebből kifolyólag idegesítővé válnak. Összességében úgy tudom elképzelni a film forgatását, mint egy maratoni, agyeldobós partit, amin a rendező volt a főkolompos.

Seth Rogen remekül működik a főszerepben, minden megmozdulásáról lerí, hogy nagyon élvezi az ökörködést. Rose Byrne sokszor eléggé túljátssza a szerepét, de lelkesedése azért valamelyest ellensúlyozza ezt a problémát. Zac Efron játéka őszintén szólva pozitív meglepetésként ért, ugyanis, kövezzetek meg, de szerintem a srác viszi a prímet a gárda tagjai közül.

A Rossz szomszédság végső soron azért válik jó vígjátékká, mert mer őrült, pofátlan, és mocskos szájú lenni. Emlékezetes, sőt, sokszor nézős darab! 8/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr66648385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása