Előfordult már veletek, hogy miközben egy, a nézői közvélemény és a kritikusok által egyaránt dicsért, sőt, megkerülhetetlen műnek tartott filmet néztetek, ti csak értetlenül tátogtatok, mert egyszerűen nem tudtátok felfogni, hogy mi is olyan jó ebben a szennykupacban? Velem volt már ilyen, többször is. Legutóbb akkor, amikor Neil Marshall 2005-ös rendezését, A barlangot (eredeti címén The Descent) tekintettem meg.

Egy év telt el azóta, hogy Sarah (Shauna MacDonald) autóbalesetben elveszítette férjét és kislányát. A nő természetesen még mindig cipeli a tragédia súlyát, de úgy határoz, hogy megpróbál visszarázódni az életbe, és barátnőivel barlangásztúrára indul az Appalache-hegységben. A csapat tagjai tapasztalt barlangászok, így nem aggódnak, ám miután leereszkednek a sötétbe, nem telik bele sok idő, és kiderül, hogy életük eddigi legpokolibb, legvéresebb kalandja vár rájuk.

Két lehetőség van. Az egyik az, hogy Neil Marshallban nem kevés nőgyűlölet tombol, a másik pedig az, hogy az úriember cseszett gondolkodni az alapkoncepció megalkotásakor. Ugyanis a falkára való hülye picsa már az elején elrontja a filmélményt, hát még aztán ahogy Marshall fokozza irritáló személyiségük brillírozását! Ennyire pocsékul megírt női karakterekkel már rég nem találkoztam. Unintelligens, beképzelt, mérhetetlenül bosszantó idióták, akiknek idegesítő személyiségrajzát csak fokozza a pocsék szövegkönyv, ami tele van filléres, de teljesen komolyan tálalt okoskodásokkal.

De persze, nemcsak a karakterekkel meg a szövegeikkel vannak gondok, hanem a cselekményvezetéssel is, ami valami elképesztően unalmas. Körülbelül ötven percen át nem történik semmi, és habár utána némiképp beindulnak az események, az összkép inkább hat izzadtságszagú, muszájból elkövetett darálásnak, mintsem lelkesen szerkesztett történetvezetésnek. Továbbá azt is fontos megemlíteni, hogy Sarah múltbéli veszteségének ténye teljesen funkciótlan a filmben, és csak annyi köze van a főcselekményhez, hogy a főhősnő néha a kislányáról álmodik a barlangban. Annyi értelme volt az autóbalesetnek, hogy így végre láthattam egy olyan filmet, amiben következményekkel jár az, hogyha a sofőr hosszú másodpercekig nem az utat figyeli, hanem oldalra fordulva beszélget az utasával. És én tényleg egy ilyet emelek ki pozitívumként... Na mindegy, azt azért meg kell hagyni, hogy a filmvégi, szintén funkciótlan, de legalább stílusosan előadott csavar valóban meglepő.

Neil Marshall valószínűleg elaludt a rendezői székben, a film első felében látható jelenetek forgatásakor legalábbis mindenképpen, hiszen a mű ezen szakasza leginkább valami olcsó, a műsoridő kitöltésére szolgáló, unalmas és érdektelen ismeretterjesztő filmre hajaz, aminek leforgatásához gondosan csak hülye picsákat kértek fel (úristen, de komolyan egy értelmes karakter sincs a filmben). Aztán amikor elkezdődik a vérengzés meg miegymás, akkor meg a rendező olyan hitelesen adja át a barlang sötét világát, hogy gyakorlatilag semmit sem lehet látni abból, ami épp folyik a képernyőn. De hogy ne csak mocskolódásból álljon a poszt, azt azért mindenképpen leírom, hogy a fináléban igenis sikerül produkálni néhány valóban faszályos beállítást, amilyenekhez hasonlókat elnézegettem volna a korábbi 75 percben is.

Írnék én a színészi játékokról részletesen, de csak annyit tudok elmondani a gárda tagjairól, hogy nagyon, de tényleg nagyon gyengék. Kivételt képez Shauna MacDonald, aki azért eléggé keményen tolja, miután átmegy női Ramboba.

Enyhén szólva nem nyűgözött le A barlang. Az az igazság, hogy egy-két éve egyszer már belekezdtem, de akkor félúton ki is kapcsoltam. Most végignéztem, de továbbra sem értem, hogy miért szerepel a 101 horrorfilm között, amit látnom kell, mielőtt meghalok. 3,5/10.